Nigéria hatalmi ambíciói

2004. november 15.
-Konsiczky Zoltán

Nigéria, mint az Afrikai Unió soros elnöki tisztét betöltő állam kiemelkedni látszik a régiójában. A két ok, amelyek miatt most Nigéria csillaga felemelkedni látszik a globális, de még inkább az afrikai diplomáciában, egyszerre vet rossz és jó fényt is a közép-nyugat afrikai országra. A szudáni rendezésben vállalt szerepe miatt Obasanjo elnök joggal tündököl a pánafrikai válságmegoldó szerepében, a Niger folyó deltavidékében dúló szeparatista forrongás viszont komoly veszélybe sodorhatja az ország gazdaságát, ezáltal pedig –közvetve-közvetlenül - a rendszer stabilitását is.

Nigéria nemzetközi aktivitása jelentősen megnőtt, mióta – kisebb-nagyobb nagyhatalmi ráhatással ugyan – megszületett az a doktrína, melyhez más afrikai országok is csatlakoztak, és amely szerint a szudáni válság „tisztán afrikai ügy”. Azonban ez a koncepció is Janus-arcú, és számos buktatót rejt magában. Az első számú csapda, amibe az aktív szerepet vállaló országok könnyen belesétálhatnak, hogy bár megkérdőjelezhetetlenül pozitív fejlemény az afrikai problémák afrikai kezelése, ugyanakkor hatalmas presztízsveszteség lenne számukra, ha pacifikáló szándékaikat nem lennének képesek a gyakorlatba átültetni. A másik rejtett buktató az, ha az afrikai országok mindenfajta Afrikán kívülről jövő segítséget elutasítanak – mondva, hogy mindent „területen belül” kell rendezni. Ez esetben könnyen előfordulhat, hogy valóban semmilyen külső segítségre nem számíthatnak egy idő után. Ez pedig magában hordozza annak veszélyét, hogy a kontinens „magára marad” a problémáival, és a békés viszonyok kialakulása helyett még jobban belesüllyed a különböző helyi konfliktusok káoszába.

Nigéria esetében is felmerülhet a kérdés, hogy nem elhamarkodott-e az ország jelenlegi állapotában nemzetközi elkötelezettséget vállalni. Tény, hogy az események „szerencsés” konstellációja – legalábbis Nigéria számára szerencsés- , hogy a szudáni válság éppen most került az érdeklődés középpontjába, és, hogy éppen Nigéria elnököl az Afrikai Unióban, elszalaszthatatlan történelmi lehetőséget jelent az ország számára, hogy legitim, széles tömegek által támogatott módon, a jó ügy érdekében kilépjen a nemzetközi porondra. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy Nigéria 16 éves katonai uralom után mindössze 5 éve indult el a civil állammá alakulás rögös útján, és mindössze másfél éve rendelkezik ténylegesen legitim, szabadon választott vezetéssel.

A helyzetet nehezíti, hogy Nigéria szövetségi köztársaság. Vagyis ha úgy tetszik az államon belül 36 további tagállam található, melyek esetenként még olyan alapvető kérdésekben sem feltétlenül hozhatók közös nevezőre, hogy milyen jogrendet kövessenek. Az ország nagyobb része az angolszász „common law”-ra alapuló jogi fundamentumokon áll, néhány északi államban viszont az iszlám jog, a saria van érvényben. Ennek oka, hogy az ország vallási alapon is szabályosan kettéosztható. A lakosság fele muszlim – ez közel 70 millió lelket jelent – másik fele jórészt keresztény vagy valamilyen törzsi vallást követ. Ez az oka annak, hogy északon – értelemszerűen ezekben az államokban majdnem kizárólag muszlimok élnek – szó szerint az Iszlám törvényei a meghatározók, és nemcsak vallásjogi kérdésekben. Az ország ezen részeiben a lakosság bevezetésekor támogatta a saria alkalmazását, mára azonban sok helyen kiábrándultak belőle, mert az Iszlám igazsága sokszor nem kifejezetten találkozik Allah akaratával. A helyi hatalmi elit ugyanis hajlamos az Isteni jogot hatalmának növelése és megszilárdítása érdekében ki- és felhasználni.

Amellett, hogy a társadalomban rengeteg rejtett kulturális, vallási és etnikai ellentét feszül – hiszen az ország területén 250-nél is több etnikai kisebbség él – a kormányzatnak tényleges, fegyveres szeparatista küzdelemmel is meg kell küzdenie. A Niger-delta Népi Önkéntes Erők nevű mozgalom – logikus módon – a Niger folyó deltavidékén küzd a terület Nigériától való elszakadásáért. A függetlenségi harc égető fontosságát az adja, hogy az országnak jórészt ezen a részén találhatók azok a kőolajmezők, melyeknek „gyümölcse” az ország költségvetési bevételeinek 65%-át, az exportnak pedig 95%-át adják. Ennek köszönhetően az ország gazdasága teljes mértékben az olajtól függ. A fejlett ipari országoktól eltérő módon viszont Nigériának nem attól kell tartania, hogy milyen áron és mennyiségben jut olajhoz (hiszen tartalékai a legnagyobbak Afrikában), hanem attól, hogy maga a forrás vész el, ha a régiót nem sikerül stabilizálni. A harcok és a szakadárok kifejezetten a külföldi olajtársaságokat fenyegetik támadással. Az események nem teremtenek megfelelő, megbízható üzleti környezetet, és elijesztik a további befektetőket, akik az olaj folyamatos kitermelését biztosítják. Viszont, mivel az ország a világ hatodik legnagyobb olajexportőre, így az itteni zavargások is hozzájárulnak ahhoz, hogy az olaj világpiaci ára 55 dollár fölé emelkedett. Így a térségben dúló összetűzések egyrészt veszélyesek Nigéria számára, másrészt az emelkedő olajár pozitív hatással van nemcsak a nagy olajtársaságok, de a nigériai költségvetés bevételeire is.

A Port Harcourt környékén tevékenykedő szeparatistákon kívül Nigéria vezetőinek a szomszédos országokkal is meggyűlhet a baja. A felek elsősorban határkérdésekben nem tudtak dűlőre jutni egymással. Történelmileg ugyanis úgy alakult, hogy Nigériának jelenleg egyetlen olyan szomszédja sincs, amellyel ne lenne valamilyen határvitája- Szerencsére ezek a viták pillanatnyilag nem jelentenek casus bellit egyik ország számára sem. Mindössze a helyi milíciák közt fordulnak elő határvillongások.

Két kérdés azonban ezek közül is kiemelkedik, melyeknek megoldása igencsak égető az érintett felek számára, ám éppen ezért eleddig képtelenek voltak megegyezni ezekben az ügyekben, és megoldás a közeljövőben sem várható. Az egyik a Csád-tó körüli vita, ahol a Kamerun, Csád, Niger és Nigéria határa találkozik. Ennek megoldása egyelőre azért maradt sikertelen, mert a négy ország egyszerűen képtelen egy olyan megoldást találni, amely mindegyikük számára megfelel, és amely egyértelműen meghatározza, hogy a tó melyik része melyik országhoz tartozzon. A másik, ennél is kényesebb kérdés, a Kamerun és Nigéria közötti, bilaterális rendezésre váró Bakasi-félsziget körüli huzavona megoldatlanságának fő oka a fekete arany. Az olajban gazdag Guineai-öböl menti térségben található földnyelv jelenleg Nigériához tartozik. A Nemzetközi Bíróság 2002-es ítélete alapján viszont köteles – lenne – a félszigetet átadni Kamerunnak, amire éppen azért nem hajlandó mert a terület olajban rendkívül gazdag és a körülbelül 600 km2 területű földdarab átadása a tengeri határokat is megváltoztatná. Ez az állapot azonban csak átmeneti lehet, hiszen a bíróság ítélete nem hagy kibúvót. A szigeten szuverenitását csakis Kamerun jogosult gyakorolni.

Csak tovább bonyolítja a helyzetet, hogy tavasszal olyan találgatások – pontosabban „hivatalosan meg nem erősített információk” – láttak napvilágot, melyek szerint Nigéria is atomhatalmi ambíciókat dédelget, akárcsak a Koreai NDK. Pakisztán legalábbis elvileg nem zárkózott el attól, hogy segítséget, támogatást nyújtson Nigéria katonai, hadászati, technológiai fejlődéséhez, beleértve a nukleáris fegyverek titkát is. Az Észak-Korea – Pakisztán – Nigéria háromszög súlypontja Abdul Kadír Hán, a pakisztáni atombomba „atyja”, akiről ma már köztudott, hogy szaktudását, szakértelmét és magát a technológiát is szívesen bocsátotta áruba a fekete piacon. Így jutott – feltételezhetően – nukleáris fegyverhez a sztálinista rezsim a 38. szélességi fok északi oldalán, és feltehetően Hánnak köszönhető az is, ha Nyugat-Afrikában is nukleáris fegyverek jelentik majd az aduászt a nemzetközi vitákban. A sors fintora, hogy Pakisztán ezért de jure közvetlenül nem szankcionálható, hiszen a fent említett atom- és atomesélyes országok közül Pakisztán sosem volt tagja az atomsorompó egyezménynek, Észak-Korea tavaly áprilisban felfüggesztette tagságát, egyedül Nigéria írta alá a nukleáris fegyverek terjedését kiküszöbölni hivatott szerződést. Így Nigéria meglehetősen kényes helyzetbe kerül, ha esetleg a jövőben – nyíltan vagy titokban – elfogadja a pakisztáni segítséget. Az atomtitok birtokában hatalmi pozíciója megnö, ugyanakkor nyilvánvaló szankciókra kellene számítania. Horribile dictu az atomfegyverek továbbterjedése elleni küzdelem legnagyobb élharcosa, az Amerikai Egyesült Államok – ahová a nigériai export több mint 40 %-a irányul – bojkottálhatja a nigériai termékeket, felfüggesztheti az olajvásárlást, és mind gazdasági, mind politikai értelemben elszigetelheti az országot. Ez pedig könnyedén megingathatná az amúgy is igen fiatal nigériai rendszer stabilitását, és hosszú távon vagy egy újabb erőskezű – USA barát – katonai rendszer hatalomátvételét vetíti előre, ami képes lehet garantálni az ország integritását, vagy az ország egységének megszűnését elhatárolt lokális hatalmi érdekek mentén.

Akárhogy is lesz, Olusegun Obasanjo szövetségi elnök biztosan tisztában van a lehetőségeivel és országa képességeivel, és a Nigéria vezetés fogja eldönteni, hogy –  veszélyeket és lehetőségeket elemezve – az ország milyen hosszú távú célokat tűz ki maga elé, és milyen úton indul el a nemzetközi hatalmi térben.

Kapcsolódó anyagok:
Egységes kontinens az Afrikai Unió célja 2004. február 28.