Egységes kontinens az Afrikai Unió célja

2004. feburár 28.
-Major Ildikó

Ötven afrikai állam vezetői és hivatalnokai gyűltek össze február 27-én Sirtelben. Az Afrikai Unió égisze alatt zajló csúcstalálkozó célja a problémákkal küszködő kontinens biztonsági stratégiájának kidolgozása, mezőgazdasági és vízügyi problémák megoldása volt. A két napos Afrikai Unió találkozón az úgynevezett Béke és Biztonság Protokoll véglegesítésére törekedtek a tagállamok. Ez a protokoll hivatott az információcsere, a bűnözés és a politikai instabilitás elleni harc biztosítója.

Moammar Kadhafi líbiai vezető már régóta sürgeti Afrika egyesülését , mely szerinte elengedhetetlen ahhoz, hogy Afrika erős és befolyásos szereplőként léphessen fel a nemzetközi színtéren. Nyitóbeszédében Kadhafi arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy nem engedhető meg Afrika gyengesége, hiszen forrásai lehetővé tennék, hogy olyan erős legyen, mint az Egyesült Államok vagy az Európai Unió. Egy erős Afrika kívánatos állapot lenne, mert így a világhatalmi politikában egyensúly állna fenn, mely elejét venné a háborús konfliktusoknak. Beszédében nem jelentkezett a már tőle 35 éve tapasztalt Nyugat-ellenes retorika. Líbia amerikai kapcsolatai ugyanis rohamosan javultak az elmúlt pár hónapban, miután Kadhafi megígérte, hogy Tripoli felhagy tömegpusztító fegyverek iránti igényével. Így csütörtökön az USA visszavonta a már régóta fennálló Líbiába való utazási tilalmat is. A megnyitó ünnepségen egyébként Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke is részt vett.

Kadhafi az egységes hadseregről szóló tervét 2002 júliusában a durbani csúcson javasolta először. Elképzelése szerint nemcsak Afrika megerősítése, de a polgárháborúk megszűntetése is lehetségessé válna ilyen módon. E belföldi konfliktusokat és harcokat tartja a fejlődés legkomolyabb gátjainak, melyek tönkreteszik a gazdaságot, milliókat tesznek menekültekké, és elriasztják a befektetőket. Kadhafi ötletét az egységes afrikai haderőről a líbiai hivatalnokok haladó elképzelésnek tartották, de a többi ország küldöttei elővigyázatosságra intettek, mert a tervezetet túlságosan ambiciózusnak találták. Szerintük ugyanis megkérdőjelezhető Afrika képessége, hogy közös hadsereget állítson fel, amikor még a politikai egység megvalósítása is kérdéses. Megfelelőbbek lennének inkább kölcsönös „megnemtámadási” szerződések, illetve egy gyorsan bevethető alakulat, mely genocídium esetén beavatkozhatna.

Az Afrikai Egység Szervezetét, az Afrikai Unió elődjét (Organization of African Unity, AOU) 1963-ban Addis Abbeba-ban alapították. Az egyik kulcsszerepet Dr. Kwame Nkrumah, a függetlenségét 1957-ben elnyerő Ghána elnöke játszotta. Meggyőződése volt, hogy az afrikai kontinenst egyesíteni kell, de az egység definíciója már problémát okozott. Az országok közti különbség ugyanis mérföldnyi volt, és az OAU mindig is a be nem avatkozás elvéhez tartva magát. Szemet hunyt a tagállamokban zajló véres események felett, jóváhagyta, hogy despoták kizsákmányolják országukat és elnyomják az embereket.

2002 júliusában a változás szele söpört végig Afrikán. Az OAU megszűnt, és helyét az Afrikai Unió (African Union, AU) vette át. Az esemény többet jelentett egy betű elhagyásánál. A grandiózus diktátorok klubjából egy, a népet képviselő, közösségalapú csoportosulásba való átmenetet jelképezett. Míg az AOU felállításának célja az volt, hogy a gyarmati sorból kikerülő Afrikát a fejlődésben, Dél-Afrikát pedig a fehér uralom alóli felszabadulásban segítse, az AU létrejötte már tükrözi azt a fejlődést, ami az elmúlt években Afrika több részében lezajlott, vagyis hogy a demokrácia megkezdte térnyerését, a hangsúly pedig a konfliktusok fegyveres megoldásáról az egyszerű emberek életszínvonalának javítására került át. A legfőbb változás azonban az államok szuverenitásának terén történt. Elvetették ugyanis azt a korábbi alapelvet, hogy senki nem jogosult beavatkozni a másik ügyeibe. Annak érdekében, hogy az AU céljait, a demokratikus alapelvek, intézmények és népképviselet bevezetését és a jó kormányzás megteremtését megvalósíthassa, joga van betekinteni az egyes országok belpolitikájába, emberirtás és háborús bűntett esetén pedig beavatkozni, szankciókat alkalmazni.