Zavargások Üzbegisztánban

2005. május 16.
-Bernát Péter

Május 13 án hajnalban dzsipek fékeztek le az üzbegisztáni Andizsán börtöne előtt, majd fegyveresek tüzet nyitottak az őrökre és kétezer, egyes források szerint négyezer elítéltet szabadítottak ki. A támadást nagy valószínűséggel az Arkamija nevű fegyveres csoport hajtotta végre, mely szorosan kötődik a terroristaszervezetnek tartott Iszlám Felszabadítás Pártjához. Ennek a mozgalomnak a célja pedig egy közép – ázsiai iszlamista  állam létrehozása.

Az ország keleti felében, a kirgiz és a tadzsik határ közelében mindig is erősek voltak az Iszlam Karimov rendszerével szemben álló demokratikus erők, de emellett a szélsőséges vallási tanok is ebben a térségben terjednek a legjobban. A feszültség 23 üzletember bebörtönzése után kezdett fokozódni, majd a pénteki eseményekben csúcsosodott ki. A börtönt megtámadó fegyveresek egy csoportja kormányzati épületeket is elfoglalt, délutánra pedig körülbelül 50 ezres tömeg gyűlt össze a város főterén, akik demokratikus reformokat követeltek. A városba vezényelt katonaság azonban ekkor tisztázatlan körülmények között tüzet nyitott a tömegre. Karimov hivatalosan tagadja, hogy bárki is tűzparancsot adott volna a katonáknak.

Elképzelhető, hogy tényleg nem parancsra tüzeltek, a délelőtt folyamán ugyanis fegyveres felkelők támadást intéztek a hivatásos katonák által lakott városnegyed ellen, így akár a szimpla bosszú lehetett a vérengzés elindító oka.  Az áldozatok pontos számát illetően csak becslések vannak, melyek 300 – 500 fő közé teszik a halottak 2000 fölé pedig a sebesültek számát.

A pénteki vérengzést követően az üzbég kormányzat igyekszik összemosni a demokratikus reformokért tüntetőket a szélsőséges fegyveresekkel, akik kirobbantották a zavargásokat, pedig a két csoportot egyáltalán nem lehet egy kalap alá venni. Péntek délután a katonaság a demokratikus fordulatért tüntetők, és nem a börtönt ostromló fegyveresek közé lőtt.

Több szakértő szerint, bár első látásra úgy tűnik, a most Üzbegisztánban zajló események nem illenek a volt szovjet tagköztársaságokon végigsöprő forradalmi hullámba, mivel itt a hatalom már mozgalom kezdeti szakaszában erőszakot alkalmazott, illetve egyetlen nagyhatalom sem támogatja az ellenzéket. Ez utóbbi ténynek az az oka, hogy bár Karimov rendszere korántsem nevezhető demokratikusnak, féken tartja a muszlim szélsőségeseket, és nem fenyegeti a térség stabilitását. Márpedig egy Üzbegisztáni fordulat olyan instabilitást idézne elő a térségben, ami ellentétes mind Moszkva, mind Washington érdekeivel. Ezt támasztja alá az orosz reakció is arra az üzbég ellenzéki kérésre, mely orosz közvetítést kért az Andizsánban konfliktus megoldása érdekében. Lavrov orosz külügyminiszter ugyanis üzbég belügynek minősítette a történteket, Putyin pedig az egész térséget destabilizáló tényezőnek nevezte a történteket. Az Amerikai Egyesült Államok sem állt a lázadók mellé, hiszen az üzbég kormányzat támogatja Bush Irak – politikáját és hozzájárult, hogy amerikai csapatok állomásozzanak az országban. Emellett Washington attól is tart, hogy Krimov bukása után esetleg egy iszlamista kerülne hatalomra Taskentben.

Hivatalos üzbég közlés szerint már helyreállították a rendet Andizsánban, de más források szerint még mindig rendkívüli állapot van a városban. A kérdés most az, hogy mennyi belső tartaléka van még a pénteki megmozdulást kirobbantó erőknek, és sikerül – e a központi vezetésnek végleg legyűrnie a megmozdulást. Az andizsáni és a márciusi kirgiz események azonban rámutattak arra, hogy a szegényebb belső – ázsiai országokban felgyülemlett feszültség a térségben komoly változások elindítója lehet.