Csendes forradalom Kirgizisztánban

2005. március 28.
-Gál Tamás

Véget ért a szinte vér nélküli forradalom a volt szovjet tagköztársaságban. Akajev elnök elmenekült az országból, az ellenzékiek pedig átvették a hatalmat. Oroszország már segítséget ígért az új vezetésnek, míg a réginek menedékjogot adott. Ez a forradalom sok mindenben eltért az eddigi grúz és ukrán eseményektől.

A történet még a február 27-i választásokon kezdődött. A nagy érdeklődéssel várt referendumtól sokan az ország függetlensége óta hatalmon lévő Akajev elnök és környezete bukását várták. Tény, hogy az elnök nem egy demokratikus rendszer kiépítésére törekedett, inkább családtagjait és a hozzá közelállókat juttatta hatalomhoz. A közel ötmilliós ország közben egyre nagyobb szegénységben volt kénytelen élni. A felfokozott várakozásnak az lett a vége, hogy a kormánypárti erők fölényesen nyertek, úgy, hogy csak pár ellenzéki képviselő jutott be a kirgiz parlamentbe. Ám a választásokon jelentős csalások történtek az EBESZ megfigyelői szerint. Kimmo Kiljanen a misszió vezetője szerint így a választások semmiképpen sem nevezhetőek demokratikusnak. A kormányoldal durván korlátozta a sajtószabadságot, szavazatokat vásároltak, valamint kizárták az ellenzéki jelölteket a választási küzdelemből. Az egyéni szavazójog sem érvényesült annyiban, hogy a családoknak együtt kellett szavazni.

A választások után megkezdődtek a tüntetések, amelyek március huszonnegyedikére hozták meg gyümölcsüket. Ekkora tudta az ellenzék szinte békésen átvenni a hatalmat. Március huszonharmadikára a tüntetők elfoglalták Ost és Dzsalalabád városát, miközben a kormányerők nem léptek közbe. A rendfenntartó erők mérsékelt viselkedése, illetve, hogy Akajev elnök sem igyekezett őket minél szigorúbb fellépésre sürgetni, mindenképpen figyelemreméltó a térséget tekintve. Ebben az is közre játszhatott, hogy Akajev a hétvégén Moszkvában járt. Kremlbeli források szerint azonban nem találkozott Putyin elnökkel, csak annak tanácsadóival tárgyalt. Itt érdemes megjegyezni, hogy mikor januárban az ellenzék két vezére, Kurmanbek Bakijev (a mostani ideiglenes elnök) és Roza Otunbajeva (külügyminiszter) Moszkvában járt, találkoztak az orosz elnökkel. Ennek is betudható, hogy az új vezetés rögtön sietett kijelenteni, hogy a baráti viszonyt szeretnék Moszkvával fenntartani.

Az új vezetés első fontos feladata a biztonság és stabilitás minél előbbi megteremtése. Mert bár komoly fegyveres összetűzések nem voltak, a múlt héten Akejev lemondása után több üzletet is kifosztottak a felkelők. Igaz, a boltok nagy része a bukott elnök családjának a tulajdona volt. Ha tehát sikerül a rendet fenntartani és megakadályozni, hogy a forradalom szélsőséges irányba tolódjon el, az mindenképpen egy stabilizációs tényező lenne az új hatalom szempontjából.

Másodsorban a most már győztesnek tekinthető ellenzéknek meg kell találnia a vezetőit. A kirgiz ellenzéki mozgalom sokkal összetettebb és törésvonalak által szabdaltabb, mint a grúz vagy ukrán. Erre példa, hogy még március huszonnegyedikén Isenbai Kadurbekovot választotta meg a régi parlament elnöknek, az új parlament mandátumait a legfelsőbb bíróság ugyanis a választási csalásokra hivatkozva megsemmisítette, egy nappal később már Bakijevet emelte az elnöki székbe. Az ellenzéki vezetők közül sokan kormánypozícióba kerültek (Roza Otunbajeva külügyminiszter, Adahan Madumorov miniszterelnök, Isengul Boljurova oktatásügyiminiszter).

Az új elnökválasztást Bakijev június huszonhatodikára tűzte ki. Ám nem lesz egyedül. Mellette egy másik esélyes jelölt is ringbe száll majd az elnöki címért: Feliks Kulov, aki sokáig alelnök volt Akajev alatt, de ellenzékisége miatt börtönbe került, és csak elmenekülése után szabadult.

Érdekes kérdés lehet, hogy a forradalmi hullám most már megáll, vagy tovább terjed a volt tagköztársaságokban. A kirgiz forradalom hírére Fehéroroszországban is tüntetések robbantak ki, ám ezt a hatalom, mint mindig, most is keményen leverte. Kérdés meddig lesz még ereje megfékezni a hasonló eseteket? Azt azért érdemes megjegyezni, hogy Lukasenko elnök nemzetközi pozíciója az utóbbi években egyre romlik, és már Oroszország sem támogatja minden feltétel nélkül.

A mostani kirgiz forradalom véleményem szerint nem illik bele a Grúziában és Ukrajnában megkezdődött folyamatba, amely a régi rezsimek bukásához vezetett. Ott az ellenzéket a Nyugat és benne az USA egyértelműen támogatta. Ez a látványos támogatás most elmaradt, pedig Kirgizisztánban van amerikai katonai bázis is, amelyet még a 2001-es Afganisztán elleni háború idején hoztak lére, orosz beleegyezéssel. Ebben az esetben Moszkva keze inkább belejátszott a dolgok alakulásába, és inkább valamiféle előremenekülés történt, hogy az egyre nehezebben vállalható rendszer helyett egy szolidabbat, de mindenképpen lojális csoportot juttassanak hatalomra.