Irán: választás és bojkott

2004. február 20.
-Nagy Levente

Irán választásokra készül, azonban a heves belpolitikai viharok miatt kérdéses mi fog történni a február 20-i voksolás napján. Úgy tűnik a reformerek teljesen kikerülnek a hatalomból és helyükre ismét a konzervatív vallásos pártok jelöltjei lépnek.

Az Őrök Tanácsa javára látszik eldőlni az immár január eleje óta folyó küzdelem, ami azért tört ki, mert a testület kizárt több mint kétezer jelöltet a parlamenti választásokon való indulásból. A jelenlegi iráni parlament és annak reformer többsége az elmúlt években kevés támogatást kapott a külföldtől, valamint a lakosság nagy részének érdektelensége is hozzájárult ahhoz, hogy ne sikerüljön véghezvinni az eltervezett változtatásokat. Az emberek ugyan elutasítják a nem választott tanács és Khamenei ajatollah, legfőbb vallási vezető által dominált rendszert, ám mégsem tesznek ellene semmit, a diáktüntetések szétverése után pedig senki sem akar újabb vérontást. A döntéssel a mullahoknak sikerült megosztaniuk a Khatami elnök által vezetett reformer erőket, akik nem találnak igazán jó megoldást a problémára.

Több, mandátummal rendelkező, de a választásokból kizárt képviselő azonnali hatállyal lemondott parlamenti helyéről, amiért felelősségre is vonhatják őket. A konzervatív őrök azonban nem törődve az ellenállással mindenképpen meg akarják tartani a választásokat,  hogy végre a választott – és ezáltal minden szempontból legitimnek tekinthető – hatalom is a keményvonalasok kezébe kerüljön.

A nagy kérdés azonban az, hogy az egyre inkább megosztott reformer csoportoknak melyik taktikát lenne érdemes alkalmazniuk február 20-án. Ha a bojkottot választják, fennáll annak a lehetősége, hogy a törvényhozás a szélsőségesen iszlámista pártok kezére kerül - ebben az esetben az újonnan választott parlament azonban csak egy alacsonyabb fokú legitimitással rendelkezne. Ha azonban a választók nagy része mégis elmegy szavazni – amire az előzetes felmérések szerint kicsi az esély – és a kevésbé radikális jelöltekre adja le voksát, akkor azzal közvetve szintén az Őrök Tanácsának hatalmát erősítik meg.

Khatami, aki a választások után minden bizonnyal a reformpártiak egyetlen képviselője marad a hatalmat gyakorló intézményekben, többszörösen is nehéz helyzetbe került. A reformerek bojkott-felhívásával alapjaiban egyetértő elnök ugyanis részvételre ösztönzi az irániakat, mondván szavazzanak a nézeteikhez legközelebb álló jelöltre. Az elnök azonban vélhetően saját dolgát próbálja megkönnyíteni azzal, hogy a mérsékelt konzervatívokat próbálja bejuttatni a 290 tagú parlamentbe - mandátuma ugyanis függetlenül a parlamenti választások kimenetelétől csak 2005-ben jár le, amikor feltehetően végleg eltűnik majd az iráni politikai életből. (Utódaként a teológus Hasszan Rovhanit emlegetik.)

Az elnök ezzel saját választói, az őt hatalomra juttató fiatalok és nők véleményével száll szembe és nem lehet igazán eldönteni, hogy sikerre vezet-e, amit tesz. A Khatamit az elnöki székbe segítő társadalmi csoportok ugyanis már nem az 1979-ben megbuktatott sah rendszeréhez, hanem a Nyugathoz mérik az ország fejlődését. A korábban demokratikus iszlámot ígérő elnök azonban az Őrök Tanácsának ellenállása miatt alig tudott érdemi reformokat végrehajtani és ezzel sok korábbi támogatóját elvesztette. A nők és a fiatalok inkább a választás bojkottját látják megfelelő lépésnek, ami viszont a vallási elit további erősödéséhez vezethet.

A reformpárti képviselők többsége is az otthonmaradásra buzdít, így Khatami egyedül maradhat véleményével, ami végül saját elnöki tekintélyének csökkenéséhez vezethet.

Hogy mi lesz akkor a választások kimenetele? Minden bizonnyal az nem kérdéses, hogy a konzervatívok nyerik-e majd el a parlamenti helyek többségét. A választási részvétel előzetes felmérések szerint országosan nem lesz magasabb 30%-nál, de a városokban alig 10%-os arány várható. A keményvonalas vallási elit ezzel hosszú időre ismét bebetonozza hatalmát és a következő években sem lesz majd esély az iráni belpolitika megváltozására. Hosszú távon azonban vélhetően érvényesülni fognak a most felnövő generáció reformtörekvései, hiszen az idő nekik és velük együtt a változásoknak dolgozik.