Szeparatista törekvések Északkelet-Indiában

2004. október 31.
-Csirikusz Gábor

Kiújult az erőszak India északkeleti részén. A legkisebb indiai szövetségi államok alkotta térségben több mint három tucat szakadár, gerilla-hadviselést folytató törzs okoz fejfájást a központi kormányzatnak.  A robbantásos merényletek és lövöldözések figyelemfelkeltésként szolgálnak, ám a végcél egy bizonyos mértékű autonómia vagy függetlenség kivívása.

A brit uralom óta nem tudta senki irányítása alá vonni India e szegletét, amely etnikailag rendkívül heterogén, kultúrája, hagyományai és szokásai élesen különböznek az ország többi részétől. Hét szövetségi állam -a "hét nővér"- található itt: Arunácsal Prádes, Asszám, Nágaföld, Mánipur, Mizoram, Meghalaja és Tripura.

A régió gazdasági a teaültetvényeken alapszik, azonban kőolajban (Arunácsal Prádes és Asszám) és földgázban is gazdag. Törzsi lázadókat sejtenek az Asszám területén lévő olajlétesítmények ellen tavaly elkövetett két szabotázsakció mögött. Az egyik esetben a világ egyik legrégebbi, a britek által 1901-ben létesített olajfinomítót támadták meg, a másik alkalommal az állami Oil India Ltd. csővezetékét robbantották fel. Az akciót  az Asszámi Egyesült Felszabadítási Front (ULFA) vezetője vállalta magára, aki szerint a támadásokat tiltakozásul követték el az ellen, hogy a „gyarmatosító” indiai kormány kizsákmányolja a térség gazdag természeti erőforrásait és nem forgatja vissza oda az olajból nyert bevételeket. Az ULFA nem tekinti Asszámot India részének, és egy önálló, szuverén államért harcol.

Az év elején komoly támadás érte a lázadók bázisait a szomszédos Bhutánban, ahol az ULFA is támaszpontokat tart fent. Asszámi vezetők Bhután mellett Bangladest és Burmát is vádolják, azt állítva, hogy a gerillacsoportok a rosszul ellenőrizhető, porózus, bizonytalan vonalvezetésű határ túloldalán lévő menedékeikről szervezik fegyveres rajtaütéseiket és gyűjtenek erőt az újjászerveződéshez. Biztonsági szakértők szerint a kiújult erőszak éppen az újjászerveződésnek a jele, és felelősség terheli az indiai  kormányokat, amiért kizárólag a kasmíri lázadókra összpontosítanak és így nem szentelnek kellő figyelmet az ország északkeleti részének. Az új kormány, elődeihez hasonlóan, az erőszak beszüntetését célozva párbeszédet folytat több fegyveres csoporttal és a tűzszüneti megállapodás aláírása óta többször találkozott Nágaföld fő szeparatista csoportjának számító Nágaföldi Nemzeti Szocialista Tanács (NSCN) egyik frakciójával. A rivális frakcióval is él egy tűzszüneti megállapodás, amit a szeparatisták eddig betartottak. A belügyminiszter ellátogatott Asszámba és Nágaföldre és megígérte, újabb rendfenntartó csapatokat küldenek a felkelők leverésére, de nem zárják ki a tárgyalások lehetőségét. Újdelhi emellett keresi az együttműködést Bhutánnal és Burmával, hogy távol tartsa a nágaföldi felkelőket, a nepáli határon pedig -a maoista lázadók beszivárgását korlátozandó- szigorúbb ellenőrzést vezetett be.

Október első hétvégéjén összesen több mint hetven halálos áldozatot követeltek az Asszám és Nágaföld területén az elszakadásért küzdő lázadók által elkövetett bombamerényletek és fegyveres rajtaütések. A hétvégi támadások, amelyeknek nyolc piac és egy vasútállomás voltak a célpontjai, a legsúlyosabbak voltak a térségben. Egyelőre nem világos, hogy van-e összefüggés a két államban elkövetett terrorcselekmények között. Bár egyetlen szervezet, az Asszámi Egyesült Felszabadítási Front (ULFA) vállalta el az akciók egy részének elkövetését, az asszámi rendőri erők „nem zárják ki”, hogy a Bodóföldi Nemzeti Demokratikus Front (NDFB) fegyvereseinek is köze van a merényletekhez. Nem tudni, hányan vannak egy-egy szeparatista szervezetben, de a legnagyobbak tagsága sem haladja meg a háromezer főt. Ez nyilvánvalóan nem elég stratégiai elképzelések megvalósításához, a globális tapasztalat viszont azt mutatja, sokkal kisebb csoportok is képesek merényleteket elkövetni és zsarolással erősíteni esetleges tárgyalási pozícióikat.

Az asszámi lázadócsoportok az „Asszám az asszámiaké” elvre alapozva formálnak jogot a bengáli és más bevándorlók zaklatására, elkergetésére, de nem ritkák a szabályos kivégzések sem. Egyedül Asszámban több mint tízezren haltak meg a felkelésben az elmúlt két évtizedben. A Burmával határos Nágaföld szülöttei 1955 óta küzdenek szűkebb hazájuk önállóságért, miután 1947-ben, India függetlenné válásának napján ők is kikiáltották saját függetlenségüket. Küzdelmük Ázsia egyik leghosszabb ideje folyó szeparatista konfliktusainak egyike. Korábban a történelmi nága területeket a brit gyarmattartó hatalom önkényesen a felosztotta a modern nemzetállamok között. A mongol eredetű, kétmilliós, csaknem tisztán keresztény nága népnek Nágaföld néven külön szövetségi állama van, fegyveres felkelésük mégsem szűnik. Bár 1997-ben négy felkelő frakció tűzszüneti megállapodást kötött a központi hadsereggel és tárgyal a központi kormányzattal, vannak még olyan csoportok, amelyek nem tették le a fegyvert. Ráadásként a letöredező frakciók egymással is marakodnak. Azóta a fegyveres konfliktus kb. 15 000, egy nága emberjogi mozgalom (Naga People's Movement for Human Rights) szerint pedig kb. 200 000 emberéletet követelt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy nemcsak Nágaföld, hanem a szomszédos Manipur területén is élnek nágák, és ez meghatározza területi igényeiket. Ez egyrészt az ottani kétmilliós meitei népcsoport felkelői, másrészt a Bodóföld függetlenségéért harcolók, például a már említett Bodóföldi Nemzeti Demokratikus Front (NDFB) elgondolásait keresztezi. Bodóföld hivatalos közigazgatási egységként nem létezik, de mint elvi képződmény mind asszámi, mind nágaföldi területeket magába ölel.

A vezető újdelhi napilap, a The Hindu egy tavalyi cikkében arról írt, hogy 2001. szeptember 11-e után az indiai értelmiség egy része vitát nyitott India terrorizmussal és erőszakkal kapcsolatos politikájáról. Az egyik oldal azt a nézetet képviseli, hogy miként az USA a Talibán és az Al-Kaida rejtekhelyeit támadta Afganisztánban, úgy Indiának is ezt kellene tennie a területén, sőt ha szükséges, a határ túloldalán lévő terrorista rejtekhelyeknél. A hadseregnek megvan a létszáma és képessége, hogy felvállaljon egy efféle küldetést, ha a politikai vezetés ezt akarja. (Meg kell jegyezni, hogy természetesen ez a vita is Kasmírra koncentrál, pedig nem kellene elfeledkezni az északkeleti térségről sem.) Ezzel szemben a másik tábor szerint „az amerikai megközelítés soha nem lehet válasz a terrorizmus problémájára. Szerintük a kívánatos indiai megközelítés, amely a konfliktus lokalizálására összpontosít és politikai megoldást keres, működött a múltban (lásd Mizoram, Nágaföld vagy Manipur a ’60-as és ’70-es vagy Pandzsáb a ’80-as években) és működhet a jövőben is.