Három éve

2004. szeptember 13.
-Rácz Péter

Szeptember eleje, tanévkezdés van. Három évvel ezelőtt az Européer magazin alapítói éppen első évüket kezdték a nemzetközi tanulmányok szakon. Az első héten -mint általában minden egyetemen- óramegbeszéléseikre igyekeztek. Az akkoriban már elsőszámú információcsatornát képező SMS révén azonban hamar elérkezett hozzánk is a hír: a World Trade Center tornyaiba repülőgépek csapódtak, terrortámadások sorozata érte az Egyesült Államokat.

Így kezdtük tehát „mi” az egyetemet, és benne a nemzetközi tanulmányok szakot. Egy szeptember 11. bárkinek beszédtéma volt akkoriban, nekünk meg –ahogy gondolhattuk- „leendő hivatásunk része ” lett az eseménysorozat.  Hiszen könnyedén megfordulhatott az ember fejében, hogy mégis miért kezdünk diplomáciai tanulmányokba akkor, ha a világot kerozinnal teli repülő bombákkal befolyásolják olyanok, akikről azt sem tudjuk kik ők valójában. Vagyis nem magára Oszama bin Ladenről beszélek, aki már többeknek a felvételin is előjött kérdésként. A jó terrorista ugyanis nem kártyalapok modellje, nem megismerhető. Tehát nehéz harcolni ellene. Ez lett végül a szeptember 11-et követő első konklúzió is. (Azért harcoltak bin Laden ellen, biztos, ami biztos).  

Csak sajnálom, hogy három évvel ezelőtt még nem működött ez a portál, talán jobban emlékeznék a saját, illetve évfolyamtársaim gondolataira. Volt bennem kétség afelől, hogy az Egyesült Államok képes lesz túllépni a tragédián. Sokkal inkább hittem abban, hogy egy jókora világgazdasági válság  köszönt ránk, de minimum pár hónap totális összevisszaság, bezárkózás. Mindebből aztán az átlag európai nem érzett meg semmit, talán mert nem is lett efféle kimutatható hatása a támadásoknak. „Volt kóla a Közgáz büféjében” –mint ahogy egy diák fogalmazott a kialakult helyzetről, és „Az eurót is bevezették.”, mint ahogyan egy másik, a közgazdaság összefüggéseit a jelek szerint jobban megértő hallgató rámutatott a lényegre.

Mi pedig, nemzetközi tanulmányok szakos hallgatók (értsd: bennfentesek) három éve tudjuk, és most már érezzük, hogy nemrég egy olyan új korszak köszöntött be, amelynek a mi életünkben nem lesz vége: a terrorizmus kora. Megkerülhetetlen téma lett a terrorizmus, globális. Ez a két szó pedig még külön-külön is veszélyes ugyebár. (Olyan egyértelműen mindenbe beleszövődő kérdéssé vált a fogalom, hogy le sem kellene most írnom ezt a megállapítást, de nem győzöm hangsúlyozni.)

Csak végignézek szerkesztőségünk munkatársain. Azt látom, hogy a legtöbbünk cikkről-cikkre kénytelen a terrorizmussal foglalkozni. Közel-kelet felelősünk hivatásszerűen ugyebár másról sem tud írni, aztán ott van az Oroszországot hétről hétre monitorunk elé hozó kollégánk, aki éppen a beszlani iskola terrorját fogalmazza, de olvastunk már tőle moszkvai robbantást is. És távol-kelet szakértőnkről se feledkezzünk meg, az „ébredező népekkel” együtt, akik talán a terrorizmus melegágyát jelentik napjainkban (lásd Észak-Koreában ki tudja mi robbant most is). De nem kell messzire mennünk, Európából is „szállítottunk” az elmúlt egy évben kőkemény terrorizmust, ott volt a madridi szeptember 11., és nem egyszer szóltunk az EU formálódó kül- és biztonságpolitikájáról is. Sőt, Irak kapcsán az EU tagállamok produkáltak egy olyan szembenállást, amit még soha azelőtt 50 év alatt.

És, kedves olvasó, belátjuk, vannak hiányaink is. Például nem igen közültünk cikket az USA külpolitikájáról, ami talán maga a „Harc a terrorizmus ellen”. De miért nem írt senki erről? Vagy mindannyian erről írunk?  

Egy másik tény: belátom magam is, hogy ez a cikk most csak arra volt jó, hogy bemutassa száz nemzetközi tanulmányok szakos hallgató egyetemi pályafutásának nem mindennapi kezdetét. A valódi 9/11 emlékezéshez talán elég lett volna az alábbi két bekezdést közölni, amiket 2004. szeptember 12-én késő éjjel találtam az interneten.

„Remegő hangon olvasták a szülők és nagyszülők azoknak a neveit, akik három éve szeptember 11-én vesztették életüket a New York-i Világkereskedelmi Központ elleni terrortámadás során. 2749 nevet több mint két órán keresztül sorolták a hozzátartozók." (Magyar Hírlap)

"A terrormerényletek több mint 3000 mártírt és több mint 12 ezer sebesültet követeltek" - közölte vasárnap Bászrában Ijád Allávi iraki miniszterelnök újságírókkal anélkül, hogy megnevezte volna az időtartamot, amelyre a veszteségmérleg vonatkozik, de valószínűleg a Szaddám Huszein diktatúrájának megdöntése, vagyis 2003 árpilis óta eltelt időszakra gondolt” (Népszabadság).