Ezernyi veterán, és számos vezető államférfi vett részt azokon a franciaországi ünnepségeken, amelyeken a normandiai partraszállás 60. évfordulójáról emlékeztek meg. Az emelkedett ceremónián a német kancellár is megjelent, mi több, beszédet mondott, jelentősen nyomatékot adva ezáltal a megbékélés és megbocsátás iránti kölcsönös európai igénynek.

Csupán emlékeztetőül: 1944 június 6-án kezdődött az a nagyszabású („Hűbérúr” fedőnévvel ellátott) hadművelet, amely keretében a szövetséges hatalmak megnyitották a második frontot, gyakorlatilag eldöntve a második világháború végkimenetelét. Az Omaha-beach környéki, 80 napig elhúzódó harcok során mintegy 250 ezer szövetséges katona vesztette életét.

A megemlékezéseket szerte a világon milliók kísérték figyelemmel a tévéképernyőkön keresztül, így csak a BBC élő közvetítését megközelítőleg 3 millióan követték nyomon vasárnap délután.

21 ágyúlövés jelezte a D-nap évfordulójának kezdetét Arromanches-ban, a központi ünnepségek színhelyén, ahol mintegy 16 ezer ember megemlékező gyűlt össze. A 60 évvel ezelőtti összecsapások még élő résztvevői a „The Longest Day” című film betétdalára vonultak fel, jelentős üdvrivalgás közepette. A szintén jelen lévő Jacques Chirac magasrangú kitüntetésekkel tolmácsolta az azóta felnőtt generációk háláját. A francia államfő beszédében fejet hajtott az akkori bajtársak előtt, akik mint fogalmazott a tolerancia, a becsület és igazság oltárán áldozták fel életüket. 

George W. Bush amerikai elnök és Gerhard Schröder német kancellár a colleville-i katonai temetőben helyezte el az emlékezés koszorúit.  Az amerikai államfő - némiképp túltéve magát az iraki háború okozta nézeteltérésein - Franciaországot az Egyesült Államok „örök szövetségesének” nevezte, mivel a két ország sorsa a háború borzalmainak közepette végérvényesen összefonódott.”

A díszvendégek sorát gyarapította II. Erzsébet angol királynő is. Őfelsége Tony Blair és Jacques Chirac társaságában nézte végig a brit és kanadai veteránok felvonulását. A volt katonáknak szánt díszbeszédében a királynő kifejtette: „ami számotokra kínzó emlékezet, az országotoknak és a leendő generációknak történelmünk egyik legbüszkébb momentuma. Mindannyian hálával tartozunk nektek”.

Nem lehet alábecsülni annak jelentőségét, hogy a német kancellár is meghívást kapott az eseményre, s mi ennél is fontosabb: el is fogadta azt. A gesztusértékű látogatást a helyszínen lévő közönség is tapssal honorálta. Hírügynökségek szerte a világon kiemelték Gerhard Schröder alábbi szavait: „A szövetségesek térnyerése nem a Németország feletti győzelmet jelentette, hanem Németország győzelmét”. Jelzésértékű mondatok, főleg ha tudjuk, hogy a kancellár nem tette tiszteletét abban a katonai temetőben, ahol a hírhedt Waffen-SS katonái nyugszanak.

Putyin orosz elnök látogatása szintén kiemelendő, hiszen ő az első államférfi, aki a volt Szovjetunió utódállamának nevében képviselteti magát a normandiai partraszállással kapcsolatos megemlékezéseken. Sokan felidézik ezzel kapcsolatban, hogy 1994-ben, a partraszállás 50. évfordulóján Moszkva nem kapott meghívót az ünnepségekre. Az oroszok ezt fölöttébb barátságtalan jelzésként értékelték annak fényében, hogy az egykori Szovjetunió szenvedte el a legsúlyosabb emberáldozatokat a második világháború során.

Egy biztos. Bármily népes diplomáciai küldöttség gyűlt is össze a La Manche partjánál, a verőfényes hétvége ünnepeltjei kétséget kizáróan maguk az aggastyánkorba lépő egykori partraszállók voltak (számosan jöttek Németországból is).

Csupán Nagy-Britanniából 12 ezer veterán érkezett, elhelyezve koszorúikat egykori bajtársaik sírjainál. A „visszatérők” érzelmi telítődöttségét jól érzékeltetik Tom Spice veterán mondatai, aki először tért vissza Normandiába a partraszállás óta. „A tegnap estét egy kávézóban töltöttem, ahol a fiatalok sorban álltak, hogy köszönetet mondjanak és kezet foghassanak velem. Nagyon megindító volt, örülök, hogy visszajöttem”.

Az egykori szövetségesek és ellenfelek az elmúlt hétvégén tehát jó példát szolgáltattak arra, hogy igenis lehetséges a múltbeli sérelmeken való felülkerekedés, legyenek azok bármily fájóak is.