2005. február 1.
-Csirikusz Gábor

India az elmúlt hetekben komoly lépéseket tett a világ olaj- és gázkészleteinek lefoglalásában - legalábbis Kínához viszonyított jókora hátrányát tekintve. Mindkét óriás számára létfontosságú az energia-ellátás biztonsága. Az eddigi gyors gazdasági növekedés fenntartásához és ezen keresztül a gazdasági nagyhatalommá váláshoz szükséges energiát elsősorban az olaj nyújtja.

Világ

Az International Energy Outlook tavalyi jelentése szerint a fejlődő országok és az ún. átmeneti gazdaságok (Kelet-Európa és a szovjet utódállamok) energiafogyasztása már idén is várhatóan mintegy duplája lesz a fejlett ipari országokénak. Szakértők azt vetítik előre, hogy 20 éven belül a fejlődők részesedése meredeken emelkedni fog, amit a másik két kategória egyidejű, de messze nem annyira robbanásszerű fogyasztás-növekedése kísér. Ennek a töretlen felfelé ívelésnek elsősorban Kína, illetve India lesz a motorja, ahogyan már ma is ez érzékelhető.

 A World Coal Institute adatai szerint az elmúlt években újra nőtt a szén súlya a világ áramtermelésében és részesedése 39 %-kal a legnagyobb. Ezt követi a földgáz 19 %-kal, az atomenergia változatlanul a harmadik (17 %). A felfutó erőművi kereslet nyomában zajló drágulás ellenére is a szén még mindig jóval olcsóbb a szénhidrogéneknél. E mellett az is a szénerőművek mellett szól, hogy a világ feltárható szén-készletei 190 évig is kitarthatnak a jelenlegi kitermelési ütem mellett, míg a szénhidrogén-tartalékok élettartamát egyelőre csak legfeljebb 70 évre becsülik. Kína az ezredfordulót követően a 2. helyre tört előre a szénexportőrök világranglistáján.

Egy adalék a globális olajpiachoz: jelenleg a világban kb. 82,3 millió hordó olajat hoznak felszínre, ezzel szemben a fogyasztás kb. 82,1 millió (!) hordó. Ilyen kereslet-kínálati viszonyok mellett nem csoda, hogy tavaly ősszel rekordot döntött az olajár. Tudjuk viszont, hogy ez a mennyiség sem elég: a világgazdaság várható 4,3-4,5 %-os idei bővülése esetén napi 6 millió hordóval több olajra lesz szükség. A két gyorsan fejlődő, ám az energia-takarékosság terén még járatlan gigász, Kína és India élte fel tavaly a világ olajszükséglet-növekményének felét, vagyis félmilliárd hordót.

Kína

Bár a tavalyi utolsó negyedévben központi kormányzati intézkedésekkel (adminisztratív, az utóbbi években már a GDP 45 %-át adó beruházások korlátozását célzó intézkedésekkel, majd - váratlanul és kilenc év óta először - október végén csekély jegybanki kamatemeléssel) sikerült lehűteni a gazdaságot, az egész éves növekedés a várakozásokat felülmúlva így is 9,5 %-os lett. Ez 1996 óta a legnagyobb. A "hűtő" intézkedések és a kiegyensúlyozott monetáris politika hiányában a gazdaság teljesítménye még nagyobb is lehetett volna. Ez viszont valószínűleg felpörgő inflációval járna, aminek a féken tartása a gazdaság lehűtése mellett kiemelt faladat. A tavalyi pénzromlás üteme egyébként a korábbi becsléseknél szerényebb, 5,2 %-os volt, az utóbbi elérésével kapcsolatban pedig tavaly áprilisban döntött „igen határozott intézkedések” mellett a kormány. E politika meghozhatja a kívánt eredményt: a Deutsche Bank fő Ázsia-elemzőjének előrejelzése szerint Kína gazdasági növekedése az idén 8,4 %-ra lassul, jövőre pedig 8 %-ra csökken. Az ilyen mértékű túlpörgés egyeseket aggodalommal tölt el, hiszen komoly veszélyt jelent a gazdasági egyensúlyra, bár egyelőre úgy tűnik, a kormány és az egyébként ingatagnak mondott pénzügyi rendszer kézben tartja a folyamatokat. A túlfűtött gazdaság kísérőjelenségeként valóságos beruházási orgia uralkodott el az országban, ami az építőiparban figyelhető meg csak igazán. Ahol korábban zöldellő mezők voltak, ott autópályák, korházak, gyárak, bevásárlóközpontok nőttek ki pillanatok alatt a földből. Ezek a létesítmények pedig igen sok villamos energiát fogyasztanak. Pontosabban csak fogyasztanának, hiszen energiaéhségük olyan szinten túlterheli az áramkapacitásokat, ami áramszüneteket okoz. Ezek - ha hinni lehet a becsléseknek - a megtermelt GDP 8 %-ának megfelelő termeléskieséssel jártak, vagyis nélkülük a gazdaság tavaly közel kétszer olyan gyorsan bővülhetett volna.

Kína mára az USA után a második legnagyobb energiafogyasztó a világon, nyersolajfogyasztásban Japánt megelőzve a második helyre ugrott; behozatalban (tavaly több mint 100 millió t) pedig ugyancsak a második. (Az első helyen mindhárom esetben az Egyesült Államok áll.) Elemzők arra számítanak, hogy Kína 2020-ra napi 10,5 millió hordós olajkeresletet támaszt és részesedése ekkorra a világ energiafelhasználásából 16 %-ra nő. Az ázsiai ország legnagyobb olajbeszállítója Szaúd-Arábia, de a növekvő árak miatt egyre jobban igyekszik több lábon állni, vagyis függetleníteni magát a közel-keleti, illetve az OPEC-behozataltól, ezért e téren mindinkább Oroszországra és mellette például Angolára támaszkodik. Bár Kínának gazdag szénkészletei vannak, azok felélése helyett inkább az olaj szerepét igyekszik növelni. Tavaly így rekordot döntött a behozatal (napi átlagban 2,41 millió hordó, ezzel szemben a kereslet már 2002-ben meghaladta az 5 milliót). A kínai állami energia-vállalatok egyre jobban összpontosítanak a külföldi olajfeltárásra és -kitermelésre és kezük mindenhová elér a bolygón. A központi állami olajvállalat egyik részlegének, a kínai nemzeti olajtársaságnak (China National Petroleum Corporation, CNPC) koncessziós joga van Kazahsztánban, Venezuelában, Szudánban, Irakban, Iránban, Peruban és Azerbajdzsánban. Az elmúlt két évben Ausztráliában és Indonéziában kaparintottak meg egész gázmezőket, e mellett amerikai és kanadai nagyvállalatokban is igyekeznek tulajdonrészt szerezni. Pont egy éve Hu Csin-tao államfő Egyiptomba, Algériába és Gabonba (mindhárom OPEC-tag) látogatott azzal a céllal, hogy energiaügyi megállapodásokat írjon alá. Novemberben Argentínával született beruházási egyezmény – többek közt olajmezők feltárására. Kell ennél több a több lábon állásra való törekvés bizonyítására? Az előző szakaszban említett, 2025-ig tartó időszakban a Kína olajkeresletében jósolt növekedés kb. kétharmadáért várhatóan a szállítás lesz a felelős.

India

Az indiai energia-fogyasztás csak harmada a kínainak, az ország e világranglistán a hatodik volt 2002-ben. A fő olajfogyasztók listáján tavaly (közel 2,3 millió hordó) szintén a 6. helyet foglalta el. „Már nem csukhatjuk be a szemünket: meg kell tanulnunk stratégiailag előre gondolkodni, illetve gyorsan dönteni és határozottan lépni” – mondta nemrég Manmohan Singh indiai miniszterelnök. Kína után az egyre inkább importfüggő ország is meghatározó szereplőként kíván fellépni az olaj világpiacán - készletei és importlehetőségei növelése érdekében. India Kínáéval egyező terveit nehezíti viszont, hogy energia-behozatalának nagy részét ugyanabból a térségből szeretné lebonyolítani, mint szomszédja.  E célból egyrészt egy - világviszonylatban is meghatározó - társaságba vonná 14 állami olajtársaságát. E társaság méreténél és piaci erejénél fogva nagyobb lehetősége lesz arra, hogy külföldi olajlelőhelyekre tegyen szert és vevőként alkuereje is megnő. Másrészt az indiai olajüzleti körök képviselői három hetes világ körüli bemutatkozó útra indulnak, amely öt nagyvárost: Moszkvát, Dubait, Londont, Houstont és Calgaryt érint. Az indiai cégeknek mindenekelőtt Oroszországban vannak nagy tervei. Az állami olajtársaságnak (Oil and Natural Gas Corp., ONGC) máris 20 %-os részesedése van a Szahalin-1 projektben és be kíván szállni a Szahalin-3-ba is. Ismert továbbá, hogy az ONGC - éppen egy kínai céggel - versenybe szállt az éppen feldarabolás alatt álló Jukoszból kiszakított egység, a Juganszknyeftyegaz egyes olajmezőinek megszerzéséért. Az állami Gazprom pedig nem csupán a kínaiakat vonja be a cégbe, hanem az indiai állami olajvállalatnak is elad 10-15 %-ot a részvényekből. Több olajban gazdag ország is kedvező ajánlatot tett indiai olajcégeknek. Elsőként Szaúd-Arábia, a világ első számú olajkitermelője és –exportálója, ajánlotta fel, hogy az indiaiak építsenek egy olajfinomítót a királyságban, az ONGC pedig szaúdi olajmező-fejlesztésekre is pályázhat. Másodikként Omán lépett, amikor a Reliance Industries Ltd. cégnek egy part menti olajlelőhely kiaknázását ajánlotta fel az Ománi-öbölben. (A mostanában sokat hallott Reliance csoport tagja egyébként tavaly a Platts-díjasok között elnyerte az év petrolkémiai társasága díjat, a Reliance Energy Ltd. vezérigazgatója, Anil Ambani pedig az év menedzsere lett.)

India a világ 3. legnagyobb szénkitermelője, energiaigényének több mint felét látja el ebből a forrásból. A gyors gazdasági növekedéshez (2003-ban 8,2 %, tavaly 6,4 %) azonban olajra van szüksége. Ám még Kínánál is kiszolgáltatottabb az olajexportáló országoknak: az Indiában felhasznált olajnak ma mintegy háromnegyede külföldről, legnagyobb részt az instabil Közel-Keletről származik. Látható tehát, hogy - függetlenül attól, mit hoz valójában a békésebbnek remélt abbászi jövő -, halaszthatatlanul itt az ideje, hogy India is komoly lépéseket tegyen olajbiztonsága érdekében. A gazdasága számára újabb nyersanyagforrások biztosítása jegyében India néhány hete bejelentette, hogy összesen húsz területet kínál fel olaj- és gázkutatásra külföldi és hazai cégeknek. Egyebek között kutatásra ajánlják a Bengáli-öböl térségét, ahol az indiai olajipari miniszter szerint olyan nagy készleteket is rejthet a föld, mint az Északi-tenger térségében. A miniszter közlése szerint India 225 milliárd hordó olajegyenértéknyi olaj- és földgázkészlete arra vár, hogy kiaknázzák. Az öbölben korábbi mérések jelentős mennyiségű (14 billió m³) földgázt is jeleztek.

Pár hete három indiai nagyvállalat - köztük az ONGC - 25 évre kötött szerződést iráni gázra. A szintén egyre inkább importfüggő Pakisztán is jól jár az Iránból elinduló és Indiában végződő 2775 km hosszú, már régóta tervezett gázvezetékkel, hiszen az területén is keresztülhalad. Shaukat Aziz pakisztáni kormányfő úgy nyilatkozott, a Dél-Ázsia energia-biztonságát jelentősen megerősítő tőkeintenzív projekttel „mindenki nyer”, és az egész biztosan kiemelt téma lesz a jövő heti, Dhakában tartandó SAARC-csúcson. A lehetséges energiaválságok korszakában, amelyben jelenleg élünk, a „vezeték-diplomácia” (pipeline diplomacy) keretében megvalósuló gazdasági együttműködés igencsak hasznos, tovagyűrűző hatásai ráadásul a politikai, szociális és a multilaterális területeken is éreztetik majd jótékony hatásukat. A tervezett vezetéket máris 21. századi Selyemútként emlegetik.