MAGAZIN
Kezdőlap
Európai Unió
Világnéző
Világgazdaság
Kárpát-medence
Képekben
Generation
 
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK
Tanulmányok
Egyesület
Tanfolyam
Könyvesbolt
Keresés
 
KAPCSOLAT
Fórum
Impresszum

 

VILÁGNÉZŐ

Meglepetés Iowában

2004. január 22.
Pichler Balázs

John Kerry, massachusettsi szenátor nyerte az iowai előválasztást, ezzel a demokraták elnökjelölési sorozata nem várt fejleménnyel kezdődött. Az eredmény meghazudtolta a közvélemény kutatásokat, és a papírforma felborulása ismét nyílttá tette a versenyt a demokrata elnökjelölt aspiránsok között. 

Az iowai előválasztás mindig is a váratlan eredményeiről volt híres. Az állam járásaiban megtartott küldöttválasztó gyűléseken (caucus) nyílt szavazással, félórás vita után döntenek a demokrata szavazók arról, hogy melyik jelölt delegáltjait támogatják. A közvélemény kutatások négy elnökjelölt szinte fej-fej melletti versenyét mutatták, arra azonban senki nem számított, hogy a legfőbb esélyesnek tartott Howard Dean és Dick Gephardt csak a harmadik és negyedik helyen végez majd. John Kerry fölényes győzelme - a delegáltak 38 százalékának megnyerésével - szintén váratlanul érte a szakértőket, ahogy John Edwards második helye is, aki a delegáltak 32 százalékának támogatását szerezte meg. Dean és Gephardt, 18 és 11 százalékkal, messze alulteljesítettek.

A szavazásnak több, a hosszú demokrata elnökjelölő sorozat szempontjából jelentős következménye van. A legnyilvánvalóbb Dick Gephardt visszalépése. A szakértőket nem érte váratlanul a szomszédos Missouri állam képviselőjének lépése, mivel már előre jelezték, hogy amennyiben Gephardt nem nyer vagy nem ér el szoros eredményt Iowában, ahol a szakszervezetek támogatása miatt esélyesként indult, kevés reménye marad a végső győzelemre. Visszalépésével a demokrata elnökjelöltek száma hétre csökkent, miután Carol Moseley-Braun is bejelentette, hogy kiszáll a versenyből.

Az iowai elnökválasztás ezen kívül megmutatta, hogy mennyire sebezhető a közvélemény kutatásokon mind helyi, mind országos szinten kiválóan teljesítő Howard Dean, vermonti kormányzó. Dean legnagyobb gyengéje, hogy messze legnépesebb és legjobban finanszírozott kampánya ellenére, a bejegyzett iowai demokrata szavazók többsége nem tartja képesnek arra, hogy a novemberi elnökválasztáson megverje Bush elnököt. A demokrata szavazók fő célja a republikánus kormányzat leváltása, Dean radikális stílusa azonban elijesztheti az amerikai választók egy részét, ezzel csökkentve megválaszthatóságának esélyeit. A vermonti kormányzót, akit Al Gore után Jimmy Carter volt elnök is közvetett támogatásáról biztosított, ezen kívül a többi jelölt, elsősorban Dick Gephardt negatív kampánya is sújtotta.

A választás jelezte, hogy az iowai demokraták John Kerry szenátort, a vietnami veteránt tartják alkalmasnak arra, hogy eséllyel felvegye a küzdelmet a republikánusokkal. Szemben Deannel, a demokrata centrumból érkező Kerry az iraki háborút is támogatta. Az iowai választás megnövelte John Edwards, Észak-Carolina állam szenátorának esélyeit is a végső győzelemre. Edwards, a többiektől eltérően nem alkalmazta a negatív kampány eszközét, valamint hangsúlyozta, hogy ő az egyetlen déli származású a demokrata elnökjelöltek között. Ez kulcsfontosságú lehet a zömmel republikánus déli államok megnyerése szempontjából. Ezt fontos érvnek bizonyulhat az előválasztási sorozat további részében, figyelembe véve azt is is, hogy a legutolsó két demokrata elnök – Jimmy Carter és Bill Clinton – szintén az USA déli államaiból érkezett,

Az iowai választás azonban több szempontból sem nevezhető kulcsfontosságúnak. Egyrészt a bonyolult szavazási mechanizmus megnehezíti az eredmények értékelését. A most megválasztott delegáltak mandátuma nem kötött, valamint a járási szint után még a kongresszusi választókerületi küldöttgyűlést is meg kell tartani, és csak ekkor dől el véglegesen, hogy kiket delegál az állam a demokrata elnökjelölő konvencióra. Másrészről sem Wesley Clark, sem Joe Liebermann demokrata jelöltek nem indultak Iowában. A titkos esélyesnek tartott Clark tábornok és az eddig a közvélemény kutatásokon kevésbé jól szereplő Liebermann azonban már ott lesz az előválasztás következő fordulójában, New Hampshire-ben, ahol a demokrata választók titkos szavazással, közvetlenül delegálhatnak küldötteket az elnökjelölő konvencióra.

 

hirdetés

 

hirdetés

On
Line
EU

 
 

hirdetés

 

linkajánló

Copyright 2003-2004. FKKE | europeer@np.hu