MAGAZIN
Kezdőlap
Európai Unió
Világnéző
Világgazdaság
Kárpát-medence
Képekben
Generation
 
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK
Tanulmányok
Egyesület
Tanfolyam
Könyvesbolt
Keresés
 
KAPCSOLAT
Fórum
Impresszum
 


web
européer.hu

 

VILÁGNÉZŐ

Az elnökválasztás külpolitikai tétje

2004. szeptember 13.
-Böszörményi Nagy Gergely

Három hónappal az elnökválasztás előtt kétszámjegyű előnyre tett szert a népszerűségi mutatókban George W. Bush kihívójával, John F. Kerryvel szemben. Bár a demokrata ellenfél hivatalos megnevezése óta ez a legjelentősebb mértékű eltérés az ellenfelek megítélésében, a verseny kimenetele még hetekig megjósolhatatlan marad. Hogy az Egyesült Államok külpolitikája terén (ide értve a biztonság- és globális környezetpolitikát is) mire számíthat a világ közvéleménye, amennyiben a jelenlegi elnököt újraválasztják, azt az első G.W.Bush-ciklus tapasztalatai alapján sejteni lehet. Annál nagyobb talány, milyen változásokat jelenthet ezeken a területeken ”az új J.F.K.” és a demokraták kormányra kerülése.

A jelenlegi elnök támogatottságának növekedése –eltérően az eddigi amerikai hagyományoktól, melyek szerint a külpolitika sohasem lehet döntő szempont az elnökválasztáson- szoros összefüggésben áll külügyi sorskérdésekkel. Egyre inkább látható, hogy mind a külpolitikai témák szerepeltetése, mind azok időnkénti mellőzése George W. Bush számára hoz kedvező eredményeket megítélésében. Hogy mindez –republikánus szempontból- szerencsés véletleneknek, vagy tudatos –s az ellenfelekre nézve megsemmisítő erejű- stratégiának tudható be, ma még nehezen állapítható meg.

A „foreign policy” jelentőségének növekedését ugyanis, kezdetben erőteljesen támogatta maga a demokrata kampány is, bizton számítva arra, hogy a lakosság jórésze legalábbis elégedetlen az egy év alatt elért háborús eredményekkel (kisebb része pedig eredendően is háborúellenes). Ezt az ellenzéki stratégiát húzta keresztbe egy előre megjósolhatatlan(?) esemény, Szaddám Huszein kézre kerítése (azaz egy kvázi-hadisiker) és ezáltal az Egyesült Államokban a hazafias közhangulat megerősödése. Másrészt egy tengerentúli kampánysajátosság: a végső demokrata jelölt megnevezését követően –azaz 2004 tavaszától- kénytelen visszafogni korábban több kérdésben, így a háború ügyében is tanúsított radikalizmusát, mielőtt az ellenfél a szélsőségesség –Amerikában nehezen lemosható- vádjával illetné meg. A Bush-kampány azonban megelőzte a demokratákat: Kerry –az előválasztások során- itt-ott előbukkanó békepártiságát a republikánusok hazafiatlanságként kommunikálták a választók felé. Ezzel úgy tűnik, végleg átvették a kezdeményezést: Kerry válaszként nem tehetett mást, mint hogy jelentősen árnyalta Irakkal kapcsolatos állásontját, s ezzel -talán újabb csapdába esve- elmosni látszik a különbséget saját programja és a Bush-doktrína háborúpártisága között.

A jelöltek külügyi elképzelései közötti különbség csupán képlékeny mivoltát persze tények is alátámasztani látszanak. Mindenekelőtt: annak idején a Kerry-Edwards páros mindkét tagja a háború megindítását lehetővé tevő határozat mellett tette le a voksát a Szenátusban –az alelnökjelölt ráadásul még republikánus körökben is nagy tetszést aratott szónoklattal is megerősítette döntését. Ennél is beszédesebb, hogy a demokrata elnökjelölt ez év augusztusában a Washington Post-nak arra a kérdésére, mely szerint „akkor is így szavazott volna-e, ha tisztában van az Irakkal szembeni bizonyítékok hamisságával?” - igennel felelt, s ma már ismét, mint a háborút alapvetően támogató jelöltként nyilatkozik. Megfigyelők szerint elismerve ezzel a háború (tágabb értelmezésben a Közel-keleti amerikai stratégia) pártok és elnöki ciklusok feletti státuszát. Kerry egyetlen, máig változtatás nélkül fenntartott kifogása az iraki inváziót illetően, hogy véleménye szerint az Egyesült Államok nem küldött elég katonát a Közel-keleti országba. S bár az Irakban szolgáló amerikai haderő hazahozatalában még létezik különbség Bush és Kerry (a kampányban nyilvánosságra hozott) tervei között, a legvalószínűbb, hogy a csapatkivonás megkezdésének időpontját és időintervallumát elsősorban nem a novemberi elnökválasztások győztese, hanem az aktuális iraki körülmények befolyásolják majd döntő mértékben.

Az egyre nehezebben kitapintható különbség a két jelölt egész kül- és biztonságpolitikai koncepciójára vonatkoztatható. Az iraki hadműveletekhez hasonlóan Kerry szavazatával támogatta a 2001. szeptember 11. után elfogadott, „Patriot Act” névre keresztelt (és nemzetközileg sokat vitatott) belbiztonsági szigorítás-csomagot is, melynek rendelkezései (a biztonsági szolgálatok szabadon ellenőrizhetnek telefonbeszélgetéseket, e-maileket, egyéb kommunikációs csatornákat, stb.) addig kifejezetten republikánus törekvéseknek számítottak.

Az aktuális kül- és biztonságpolitikán túl nyíltan vállalt közösség jellemzi a két párt hosszú távú elképzeléseit is. A demokraták választási programja Kerry győzelme esetére a Bush-diplomáciához hasonlóan leszögezi: Amerika soha nem vár majd külföldi –értsd pl. ENSZ-BT- engedélyre, ha az ország biztonsága forogna veszélyben. „Semmilyen más országnak vagy nemzetközi szervezetnek nem lehet vétójoga az amerikai nemzetbiztonság kérdésében” - jelentette ki Kerry, némileg árnyalva nemzetközi közösség iránti konszenzuskészségét övező reményeket.

További hasonlóság a demokrata ill. republikánus program között, hogy mindkettő tovább növelné az Egyesült Államok katonai költségvetését -annak ellenére, hogy az már a Bush-adminisztráció évei alatt kitette a világ összes többi országában a költségvetés hasonló szektorára jutó összegeket együttvéve. Kerry rövid távon mintegy 40.000 új szerződéses katona szolgálatba állítását is szükségesnek tartja.  

Összegezve tehát: kampány-okozta kényszerből vagy más okból, de Kerry –nyilvánosságra hozott- nemzetbiztonsági és külügyi tervei napról napra kevesebb –jelentősnek tekinthető- eltérést mutatnak a Bush-kormányzat célkitűzéseihez képest. A „Mi nem ezt csináltuk volna” mostanra „Mi jobban csinálnánk” kijelentéssé változott át, kézzel fogható különbséget nem hagyva meg a jelöltek elképzelései között. A szaksajtó ezzel kapcsolatban azt is megjegyzi, hogy bár jelentősen eltér a két tábor szóhasználata (amíg az egyik belső berkeiben előszeretettel használja az „uralkodás” szót, a másikhoz a finomabb „irányítás” áll közel), a teljes washingtoni külügyi elit körében, a lényegi kérdéseket illetően -így a hosszú távú amerikai stratégiai célok terén- konszenzus fedezhető fel.

A háborút ellenző és jelentős külpolitikai fordulatot képviselő –esélyes- jelölt tehát nem áll rajthoz a novemberi voksoláson –ellenére a lakosság mintegy felét kitevő békepárti tömegnek. Mindez már a tengerentúli társadalom előtt sem teljesen közömbös tény: sokat elárul a várakozásokról, hogy a felmérések szerint még a demokrata szavazók jelentős része is elsősorban nem John Kerry mellett, hanem a jelenlegi elnök, George W. Bush ellen kíván voksolni.


    
 

Hirdetés

warez2

 

Hirdetés

 

Hirdetés

On
Line
EU

Hirdetés

Copyright 2003-2004. FKKE | europeer@np.hu