MAGAZIN
Kezdőlap
Európai Unió
Világnéző
Világgazdaság
Kárpát-medence
Képekben
Generation
 
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK
Tanulmányok
Egyesület
Tanfolyam
Könyvesbolt
Keresés
 
KAPCSOLAT
Fórum
Impresszum
 


web
européer.hu

 

VILÁGNÉZŐ

A kiotói egyezmény és az elnökválasztás

2004. augusztus 9.
-Bartha Dániel

A környezetvédelem fontos téma az Egyesült Államokban. A lakosságot érdeklik a környezetbarát technológiák és a különböző zöld programok, annak ellenére, hogy a számok nem ezt igazolják. Az Egyesült Államok egyik legfontosabb alapelve az olcsó energia, amely természetesen vezet a pazarláshoz. A legtöbb állampolgár bár elvileg zöldnek vallja magát, mégis ha választania kell aközött, hogy beinduljon-e egy jelentős zöld program, vagy a benzin árát csökkentsék akárcsak 1 centtel is, a többség egész biztosan az olcsóbb üzemanyagot választaná. A pazarló felfogás kialakulása elsősorban a washingtoni energiapolitikának köszönhető, ezért várták sokan a megoldást annak idején a kiotói egyezménytől.

A kiotói egyezmény 1997-ben született meg, célja az volt hogy a fejlett ipari országok csökkentsék az atmoszférába bocsátott üvegházhatást okozó anyagok mennyiségét. Az jegyzőkönyvet ratifikáló országoknak 2012-ig együttesen 5, 2%-kal kell(ett volna) csökkentenie a légkörbe bocsátott gázok mennyiségét az 1990-es állapothoz képest. Az egyezmény biztosította azt a lehetőséget is az iparilag fejlődő országoknak, hogy egy másik országtól kvótát vásároljanak, vagyis abban az esetben nem kell teljesíteniük az egyezményben vállalt csökkentést, amennyiben a másik ország vállalja, hogy a saját kvótáján túl csökkenti a gázemissziót.

Az egyezmény életbelépéséhez az kell, hogy 55 olyan ország ratifikálja az egyezményt, amely együttesen a károsanyag-kibocsátás több mint 55%-ért felelős (1990-es bázisévhez viszonyítva). Mivel csupán Oroszország és az Egyesült Államok több mint 45%-ért felelős, ezért ha mindketten megtagadják a ratifikációt az egyezmény nem léphet életbe.

A tárgyalások során még mindkét ország kedvezően állt a kiotói egyezményhez. Clinton elnök 7%-os csökkentést vállalt amerikai részről, míg az oroszok csak a kibocsátás további növekedésének megakadályozását vállalták. Figyelembe véve azt, hogy a 1990-es bázisévhez képest mennyit fejlődött (vissza) az orosz ipar, rövidtávon nem jelentene nehézséget a ratifikáció Moszkva számára.

Az orosz politikai vezetés azonban nem tekinthető túl „zöldnek”, elsősorban akkor nem, amikor Putyin nyilatkozatait szemléljük. Az elnök tavaly egy a kérdéssel foglalkozó környezetvédelmi konferencián azzal viccelődött, hogy Oroszország mennyit spórolhatna akkor, ha 1-2 fokkal melegedne a légkör, legalábbis kevesebbet kéne költeni drága bundákra.

Az amerikai hozzáállás a kérdéshez 2001-ben változott meg Bush elnök hatalomra kerülésével. Az elnök, akinek kampányát jelentős összeggel támogatták olajvállalatok, és aki hálából támogatta az alaszkai környezetvédelmi területekről történő olajkitermelést, egyik legelső döntésében próbált kihátrálni az egyezményből. Az elnök a lépést azzal indokolta, hogy az egyezmény jelentős hátrányba hozná az amerikai gazdaságot, míg olyan fejlődő országokat nem érintene, mint Kína és India.

A jegyzőkönyv soha nem került a szenátus elé, bár Bushék többször azt hangsúlyozták, hogy igen. Valójában a szenátus a tartalmában eltérő Byrd-Hagel határozatot szavazta meg, amely a kiotói egyezmény tárgyalása közben született az amerikai érdekek védelmében, mielőtt a rugalmassági klauzulákat beemelték volna és az egyezmény nem minden területére terjedt ki. A határozat röviden felsorolja azokat a pontokat melyek érvényesülése esetén az Egyesült Államoknak nem szabad aláírnia a Kiotói egyezményt, mert az súlyos károkat okozna a számára. A határozat olyan nagy vonalakban volt megfogalmazva, hogy még a kiotói egyezmény akkori egyik legnagyobb támogatója John Kerry is megszavazta, mert úgy gondolta, hogy az magára a ratifikálásra nem lehet hatással.

Bush egyéb érvei sem túl meggyőzőek, mert míg az üvegházhatást okozó gázok több mint 75%-ért felelős Egyesült Államok semmit nem tett a szennyezés csökkentéséért, addig azok a fejlődő országok, melyek távolmaradására az elnök hivatkozott számos programot indítottak be.  Amíg az amerikai karbon-dioxid kibocsátás 1997 óta is folyamatosan növekszik, addig Kínában több mint 15%-os csökkenést regisztrálhatunk. Sokan Bush gazdasági érveit is megkérdőjelezik, mert kutatások kimutatták, hogy a csökkentés megoldható lenne a GDP pár tizedszázalékából, illetve a pazarlás csökkentése is elegendő lenne. Bush a jelenlegi kampányában az üvegházhatást okozó gázok 18%-os csökkenését ígéri 2012-ig (2002-es bázisévhez viszonyítva), miközben óriási ellenkampányt indított Kerry azon tervezete ellen, amellyel a benzint terhelő adót növelné.

Az egyezményt illetően a másik oldalon sem sokkal jobb a helyzet. Kerry szándékosan nem akarja lekötelezni magát a kiotói egyezmény mellett, részint azért hogy a támadási felületet csökkentse, részint pedig a lehető legkevesebb teljesítendő ígérettel akar a Fehér Házba kerülni. Ennek ellenére a kampányában nagyobb hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, mint Bush. Kerry személyében is jobban elkötelezett, mint a jelenlegi elnök. A szenátor részt vett 1992-ben a Rió de Janeiróban megtartott környezetvédelmi konferencián, és ott volt Kiotóban és 2000-ben Hágában is a klímaértekezleten az amerikai küldöttség tagjaként. Annak ellenére, hogy kampányának nem központi témája az egyezmény, 2003-ban úgy nyilatkozott, hogy Bush egyoldalú kihátrálása az egyezményből, és a nemzetek közösségével folytatott tárgyalásokról, előre jelezte a Bush adminisztráció külfölddel folytatott politikáját . A kivonulás a tárgyalásokról vakmerő volt akkor, és még vakmerőbbnek tűnik ma. Azzal, hogy Amerika kívül helyezte magát a környezetvédelmi egyezményekből, a partvonalra került, és semmi befolyása nincsen azokra az elsősorban európai projektekre, amelyek hosszútávon meghatározzák a környezetvédelmi befektetéseket. Az elnökjelölt kampányában hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államoknak biztonságpolitikai szempontok miatt is függetlenítenie kell magát a közel-keleti olajtól, és ezt elsősorban a megújuló energiaforrások fejlesztésével tudja elérni. Kerry azonban hajlandó feladni zöld politikájából, ha azzal szavazatokat nyerhet. Számtalan nyilatkozatban ítélte el a Bush kormányt azért, mert nem tesz semmit a benzinárak növekedése ellen, így azok az elmúlt hónapokban rekordszintet értek el.

A kiotói egyezmény sorsa tehát nem dőlt el. Bármelyik fél nyeri meg az elnökválasztásokat a kampányígéreteik alapján, éppúgy bevezethetnék, mint elvethetnék az egyezményt. Azonban míg Busht korábbi politikája és támogatói köre arra kötelezi, hogy továbbra is akadályozza az egyezmény életbelépését, addig Kerry számára pont fordított a helyzet, és számára nem politikai kudarc, hanem politikai győzelem lenne egy esetleges ratifikálás.


    
 

Hirdetés

warez2

 

Hirdetés

 

Hirdetés

On
Line
EU

Hirdetés

Copyright 2003-2004. FKKE | europeer@np.hu