A
kiotói egyezmény és az elnökválasztás
2004. augusztus 9.
-Bartha Dániel
A környezetvédelem fontos téma az Egyesült
Államokban. A lakosságot érdeklik a környezetbarát technológiák
és a különböző zöld programok, annak ellenére, hogy a számok nem
ezt igazolják. Az Egyesült Államok egyik legfontosabb alapelve
az olcsó energia, amely természetesen vezet a pazarláshoz. A
legtöbb állampolgár bár elvileg zöldnek vallja magát, mégis ha
választania kell aközött, hogy beinduljon-e egy jelentős zöld
program, vagy a benzin árát csökkentsék akárcsak 1 centtel is, a
többség egész biztosan az olcsóbb üzemanyagot választaná. A
pazarló felfogás kialakulása elsősorban a washingtoni
energiapolitikának köszönhető, ezért várták sokan a megoldást
annak idején a kiotói egyezménytől.
A kiotói
egyezmény 1997-ben született meg, célja az volt hogy a fejlett
ipari országok csökkentsék az atmoszférába bocsátott
üvegházhatást okozó anyagok mennyiségét. Az jegyzőkönyvet
ratifikáló országoknak 2012-ig együttesen 5, 2%-kal kell(ett
volna) csökkentenie a légkörbe bocsátott gázok mennyiségét az
1990-es állapothoz képest. Az egyezmény biztosította azt a
lehetőséget is az iparilag fejlődő országoknak, hogy egy másik
országtól kvótát vásároljanak, vagyis abban az esetben nem kell
teljesíteniük az egyezményben vállalt csökkentést, amennyiben a
másik ország vállalja, hogy a saját kvótáján túl csökkenti a
gázemissziót.
Az egyezmény
életbelépéséhez az kell, hogy 55 olyan ország ratifikálja az
egyezményt, amely együttesen a károsanyag-kibocsátás több mint
55%-ért felelős (1990-es bázisévhez viszonyítva). Mivel csupán
Oroszország és az Egyesült Államok több mint 45%-ért felelős,
ezért ha mindketten megtagadják a ratifikációt az egyezmény nem
léphet életbe.
A tárgyalások
során még mindkét ország kedvezően állt a kiotói egyezményhez.
Clinton elnök 7%-os csökkentést vállalt amerikai részről, míg az
oroszok csak a kibocsátás további növekedésének megakadályozását
vállalták. Figyelembe véve azt, hogy a 1990-es bázisévhez képest
mennyit fejlődött (vissza) az orosz ipar, rövidtávon nem
jelentene nehézséget a ratifikáció Moszkva számára.
Az orosz
politikai vezetés azonban nem tekinthető túl „zöldnek”,
elsősorban akkor nem, amikor Putyin nyilatkozatait szemléljük.
Az elnök tavaly egy a kérdéssel foglalkozó környezetvédelmi
konferencián azzal viccelődött, hogy Oroszország mennyit
spórolhatna akkor, ha 1-2 fokkal melegedne a légkör, legalábbis
kevesebbet kéne költeni drága bundákra.
Az amerikai
hozzáállás a kérdéshez 2001-ben változott meg Bush elnök
hatalomra kerülésével. Az elnök, akinek kampányát jelentős
összeggel támogatták olajvállalatok, és aki hálából támogatta az
alaszkai környezetvédelmi területekről történő olajkitermelést,
egyik legelső döntésében próbált kihátrálni az egyezményből. Az
elnök a lépést azzal indokolta, hogy az egyezmény jelentős
hátrányba hozná az amerikai gazdaságot, míg olyan fejlődő
országokat nem érintene, mint Kína és India.
A jegyzőkönyv
soha nem került a szenátus elé, bár Bushék többször azt
hangsúlyozták, hogy igen. Valójában a szenátus a tartalmában
eltérő Byrd-Hagel határozatot szavazta meg, amely a kiotói
egyezmény tárgyalása közben született az amerikai érdekek
védelmében, mielőtt a rugalmassági klauzulákat beemelték volna
és az egyezmény nem minden területére terjedt ki. A határozat
röviden felsorolja azokat a pontokat melyek érvényesülése esetén
az Egyesült Államoknak nem szabad aláírnia a Kiotói egyezményt,
mert az súlyos károkat okozna a számára. A határozat olyan nagy
vonalakban volt megfogalmazva, hogy még a kiotói egyezmény
akkori egyik legnagyobb támogatója John Kerry is megszavazta,
mert úgy gondolta, hogy az magára a ratifikálásra nem lehet
hatással.
Bush egyéb
érvei sem túl meggyőzőek, mert míg az üvegházhatást okozó gázok
több mint 75%-ért felelős Egyesült Államok semmit nem tett a
szennyezés csökkentéséért, addig azok a fejlődő országok, melyek
távolmaradására az elnök hivatkozott számos programot indítottak
be. Amíg az amerikai karbon-dioxid kibocsátás 1997 óta is
folyamatosan növekszik, addig Kínában több mint 15%-os
csökkenést regisztrálhatunk. Sokan Bush gazdasági érveit is
megkérdőjelezik, mert kutatások kimutatták, hogy a csökkentés
megoldható lenne a GDP pár tizedszázalékából, illetve a pazarlás
csökkentése is elegendő lenne. Bush a jelenlegi kampányában az
üvegházhatást okozó gázok 18%-os csökkenését ígéri 2012-ig
(2002-es bázisévhez viszonyítva), miközben óriási ellenkampányt
indított Kerry azon tervezete ellen, amellyel a benzint terhelő
adót növelné.
Az egyezményt
illetően a másik oldalon sem sokkal jobb a helyzet. Kerry
szándékosan nem akarja lekötelezni magát a kiotói egyezmény
mellett, részint azért hogy a támadási felületet csökkentse,
részint pedig a lehető legkevesebb teljesítendő ígérettel akar a
Fehér Házba kerülni. Ennek ellenére a kampányában nagyobb
hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, mint Bush. Kerry
személyében is jobban elkötelezett, mint a jelenlegi elnök. A
szenátor részt vett 1992-ben a Rió de Janeiróban megtartott
környezetvédelmi konferencián, és ott volt Kiotóban és 2000-ben
Hágában is a klímaértekezleten az amerikai küldöttség tagjaként.
Annak ellenére, hogy kampányának nem központi témája az
egyezmény, 2003-ban úgy nyilatkozott, hogy Bush egyoldalú
kihátrálása az egyezményből, és a nemzetek közösségével
folytatott tárgyalásokról, előre jelezte a Bush adminisztráció
külfölddel folytatott politikáját . A kivonulás a tárgyalásokról
vakmerő volt akkor, és még vakmerőbbnek tűnik ma. Azzal, hogy
Amerika kívül helyezte magát a környezetvédelmi egyezményekből,
a partvonalra került, és semmi befolyása nincsen azokra az
elsősorban európai projektekre, amelyek hosszútávon
meghatározzák a környezetvédelmi befektetéseket. Az elnökjelölt
kampányában hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államoknak
biztonságpolitikai szempontok miatt is függetlenítenie kell
magát a közel-keleti olajtól, és ezt elsősorban a megújuló
energiaforrások fejlesztésével tudja elérni. Kerry azonban
hajlandó feladni zöld politikájából, ha azzal szavazatokat
nyerhet. Számtalan nyilatkozatban ítélte el a Bush kormányt
azért, mert nem tesz semmit a benzinárak növekedése ellen, így
azok az elmúlt hónapokban rekordszintet értek el.
A kiotói
egyezmény sorsa tehát nem dőlt el. Bármelyik fél nyeri meg az
elnökválasztásokat a kampányígéreteik alapján, éppúgy
bevezethetnék, mint elvethetnék az egyezményt. Azonban míg Busht
korábbi politikája és támogatói köre arra kötelezi, hogy
továbbra is akadályozza az egyezmény életbelépését, addig Kerry
számára pont fordított a helyzet, és számára nem politikai
kudarc, hanem politikai győzelem lenne egy esetleges
ratifikálás.
|