MAGAZIN
Kezdőlap
Európai Unió
Világnéző
Világgazdaság
Kárpát-medence
Képekben
Generation
 
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK
Tanulmányok
Egyesület
Tanfolyam
Könyvesbolt
Keresés
 
KAPCSOLAT
Fórum
Impresszum
 


web
européer.hu

 

VILÁGNÉZŐ

Erő és bölcsesség Amerikából

2004. augusztus 2.
-Rácz Péter

Az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-állító konvenciójának kulcsszava az 'erő' volt. A New York Times szerint beszédében az elnökjelölt maga is tizenhétszer használta az erő kifejezést.

 

A Légi-erő

2001. szeptembere óta megváltoztak a politikai rendezvények is. A népünnepély jelleget próbálták megtartani a rendezők, azonban a háttérben minden részletet figyelembe vevő biztonsági szolgálat működött az esemény helyszínén, Bostonban. Nem véletlenül, a négy nap alatt ugyanis több mint 100 politikus szólalt fel, gyakorlatilag a világ egyik vezető politikai elitcsoportja, köztük egykori és talán leendő elnökök is. Ehhez jön még egy hatalmas nézősereg és egy másik seregnyi újságíró, akiket eleve külön is megfenyegettek beazonosítatlan terroristacsoportok. Mindezek miatt fél Bostont lezárták. Felülről F–16-os repülőgépek vigyáztak a résztvevőkre, alulról pedig úgy védekeztek, hogy meg sem nyitották a közeli föld alatti állomásokat. Egy ilyen rendezvény biztosítása meghaladja a 10 milliárd forintot. De a biztonság mindennél többet ér ma Amerikában.

Bölcsességek egy közlegénytől

Ha Bill Clinton lehetne elnökjelölt idén az Egyesült Államokban, akkor elnökké választanák. Kívánatos mellőzni a "ha" szócskával kezdődő mondatokat a politikában és a történelemben, az azonban bebizonyosodott, hogy a Demokrata Párt elnökjelölt-állító konvenciója legfényesebb pillanatait a volt elnök szolgáltatta. Hillary Clinton jelentette be az első este utolsó szónokaként férjét, Bill Clintont. Tette mindezt olyan magabiztossággal, hogy a konvenció küldötteinek megfordulhatott a fejében, Hillary egyszer még elnök lehet.

A tudatos clintoni családépítést követően a volt elnök szerényen kezdte mondandóját. "Ma éjjel egyszerű polgárként beszélek, elszántan arra, hogy csatlakozzam hozzátok. Mint a jövőért harcoló közkatona." Clinton szerint a demokrata és a republikánus pártiaknak "alapvetően eltérő nézeteik vannak arról, hogy hogyan oldják meg hazai feladataikat, és hogy hogyan játsszák el" Amerika szerepét a világban. "Az erő és a bölcsesség nem zárják ki egymást" - figyelmeztetett Clinton az amerikai külpolitikára utalva. A volt elnök folyamatosan kritizálta a republikánusokat, amiért kettészakítják az ország társadalmát.

Többen tartottak attól, hogy a Clinton család népszerűsége fordítottan arányosan hat Kerry mutatóira, mert a jelenlévők és a TV-nézők összehasonlítják az egykori elnököt a mostani jelölttel. Clinton talán ezért is emelte ki: "Nekem tetszik, ahogy Kerry a szavazókhoz viszonyul. Hétfőn mondok egy beszédet, aztán eltűnök a városból."

Jimmy Carter egykori elnök rámutatott, hogy az USA folyamatosan veszíti el szövetségeseit. Több szónok is méltatta azt a világméretű szolidaritást, amely a szeptember 11-i támadások után érezhető volt az USA felé. A terrorizmus elleni harc során szép lassan azonban ez az érzés megkopott, és ezért Bush tehető felelőssé Carter szerint. "Nem lehetsz háborús elnök az egyik napon, majd a béke elnöke a következőn" - figyelmeztetett Carter. Ehhez a témához kapcsolható Bill Clinton egy másik késő esti bölcsessége is, miszerint Bush elnök nem ölheti meg vagy zárhatja börtönbe az USA összes ellenfelét.

Freeman, Spielberg, Heinz, Reagen

Az közvélemény-kutatások szerint Kerryt még alig ismerik a választók, így az elkövetkező hónapokban még ezen is dolgozni kell a kampánycsapatnak. Segítségre lehet ebben több olyan -ezek szerint a Kerrynél ismertebb- név, amelyek minden amerikainak rögtön beugranak és már most a konvenció során is segítségül jöttek. Kerry kampányfilmjének készítésébe Steven Spielberg is besegített, narrátornak pedig a filmjeiben gyakorta amerikai elnököt játszó Morgan Freeman jelentkezett.

Habár a kampányban nem kíván részt venni az idén elhunyt Ronald Reagen fia, a konvención mégis tartott egy beszédet. Az egykori republikánus elnök fia leginkább azért haragudott meg Bushra és a republikánus vezetésre, mert megvonták az emberi embrióból nyert őssejt-kutatás szövetségi támogatásának jelentős részét. A kutatások például fontosak lennének az Alzheimer kór gyógyításában, amely végzett Ronald Reagannel. Reagan fia a demokraták gyűlésén kijelentette, hogy nem kampányol Kerrynek, de rá szavaz "hogy ezzel legyőzze Busht".

A First Lady jelölt, Tereza Heinz Kerry neve ismerősen cseng Amerikának, hiszen a leghíresebb ketchup névadó családjának tagja. Tereza Heinz egy republikánus szenátor özvegyeként ment hozzá a demokrata Kerryhez, és hatalmas vagyona alapján többen is eleve republikánus körökhöz közelinek tartják. Azonban kiváló emberi jogi aktivistának tartják, ami fontos egy First Lady pozícióban. Ezenkívül jó feleségnek mutatkozott, hiszen csak jót nyilatkozott férjéről a konvenció idején. Ennél is fontosabb, hogy a családi vagyon jelentős részét is közös ügyüknek szenteli már jó ideje.

'Ki mit tud Kerryről?' három percben

A legtovább John Edwards tartott ki az elnökjelöltségért folyó küzdelemben Kerryvel szemben néhány hónapja. Most azonban élete legjobb beszédével segítette a demokraták jelöltjét; és önmagát is, hiszen Kerry esetleges győzelme esetén Edwards lesz az alelnök. Állítólag kevés jelentéktelenebb másodhegedűs poszt létezik a világon, mint az amerikai alelnöké, Edwards most mégis nagyon összeszedte magát. A világsajtó élete legjobb beszédének tartja a mostanit. Tudatosan felépítve, Kerry vélt gyenge pontjait (biztonság és terrorizmus kérdései) cáfolván mutatta meg a hallgatóságnak, érdemes az alelnöki posztra. Edwards hosszasan taglalta Kerry érdemeit, akit erős és határozott főparancsnokként ismerhet meg az ország. Ha valaki ebben kételkedik, az töltsön három percet együtt volt vietnami harcostársaival! - ajánlja Edwards.

"John Kerry vagyok, és szolgálatra jelentkezem"- kezdődött végül a konvenció legfontosabb beszéde, amelyet elemzők szerint szándékos visszafogottság jellemzett. Az elnökjelölt igyekezett azon tulajdonságait kiemelni, amelyek legjobban megkülönböztetik önmagát Bushtól. Ez már jól mutatja, hogy a mostani amerikai választások törésvonalát Bush személyisége jelenti. Az USA esetén megszokott, hogy az elnökválasztások során a jelöltek személyes rátermettsége a lényeg (vagyis nem az országról és világról alkotott képe). Idén novemberben a demokraták a Bush ellenes szavazatokat is nagy számban gyűjthetik be, amiből négy éve értelemszerűen még kevesebb volt. A republikánusoktól való szavazatszerzést szolgálja az is, hogy egyre több "republikánus" kifejezést használnak a kampány során, mint a hit, a haza, a család.

Kerry beszédéből egyébként jól látszik, hogy a hadsereg kérdését tudatosan emelték a legfontosabb kampányelemmé. Ez jó arra, hogy Kerry vezetői képességét igazolják. Jó arra, hogy folyamatosan kritizálni lehessen Bush iraki politikáját. Ezenkívül arra is jó, hogy vietnami emlékeiről beszélhessen, ahol a hazáért harcolt, igaz amerikaiként. Ígérete szerint nem vinné az országot megelőző háborúba és rögtön megreformálná a hírszerzést. Ehhez kapcsolódóan tervezi a fegyveres erők megerősítését és a 9/11 bizottság ajánlásainak azonnali bevezetését. 
    
 

Hirdetés

warez2

 

Hirdetés

 

Hirdetés

On
Line
EU

Hirdetés

Copyright 2003-2004. FKKE | europeer@np.hu