2004. május 17.
-Bernát Péter

A hivatalos pekingi álláspont szerint Irak és Afganisztán után a terrorizmus elleni harc legjelentősebb frontja Kína legnyugatibb tartományában, Hszincsiangban húzódik. Itt ugyanis már több mint egy évtizede küzdenek az elszakadásért a muszlim ujgurok, akik az utóbbi években szorosabb kapcsolatokat építettek ki az al-Kaidával és a tálibokkal. A tartomány pacifikálása viszont nagyon fontos lenne Kínának, mivel a jövőben nagyra törő tervei vannak a területtel.

Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartomány a Kínai Népköztársaság legnyugatibb és egyben legnagyobb kiterjedésű tartománya. Földrajzilag két medencére oszlik, melyeket a Tien- San ötezer méteres csúcsai választanak el egymástól. A déli Tarim-medencében a Takla –Makán-sivatag nyújtózik el, a történelem korábbi évszázadaiban erre haladt a Selyemút, mely köldökzsinórt jelentett Kína és a tőle nyugatra elterülő civilizációk között. A medence keleti részén található a Lop-nor, melynek vidéke ma a kínai atomkísérletek és űrkutatás központja. A Tien-Santól északra fekvő medencét Dzsungáriának nevezik. Itt, ennek a szélén található a tartomány közigazgatási központja, a milliós Urumcsi. Az ujgur népesség zöme itt él. Az ujgurok muszlim hitűek, létszámukat illetően ellent mondanak egymásnak a források. Az 1982-es hivatalos kínai népszámlálási adatok szerint 6 millióan vannak, az emigráció szerint viszont 20 millióan. Ők maguk lakóhelyüket Kelet-Turkesztánnak nevezik.

Hszincsiang kínaiul Új Határt jelent, ami meglehetősen érzékletesen írja le Kína hozzáállását a régióhoz. Maga a tartomány a Kínai Népköztársaság területének kb. egyhatodát teszi ki. Kevésbé sűrűn lakott, gazdag kőolaj- és földgázmezőkkel rendelkező terület, melynek földje Peking szerint a Tien-San gleccsereiből öntözve termékennyé tehető. Mindezek érdekében a kínai kormányzat nagy volumenű infrastrukturális beruházásokat hajt végre a térségben. Utakat, vasutakat építenek.

Ez a kép eddig még akár idillinek is tűnhet, de mi a helyzet a valóságban? A tartomány lakói mereven ellenállnak Peking törekvéseinek. Nem véletlen, mivel számukra ez a modernizáció egyet jelent az elkínaisodással.

Kevésbé ismert, de Hszincsiang Tibethez hasonlóan szinte független volt még a második világháború után is, Kelet-Turkesztáni-Köztársaság néven, egészen 1955-ig. Ekkor a lakosságnak csupán a tíz százaléka volt han-kínai, a többi ujgur, kazah, tadzsik, kirgiz és mongol volt. Mára viszont változott a helyzet. A sorozatos kínai betelepítések eredményeképp a tartomány lakosságának hatvan százaléka kínai. Ehhez hozzájárult, hogy a nemzetiségieknek falun három, városban pedig csak két gyereket engedélyez a pekingi kormányzat. A jól fizető munkákat, az új lakásokat és a fontosabb hivatalokat is persze a betelepített han-kínaiak kapják.

Kína Hszincsiangban folytatott politikájának az a fő motivációja, hogy ezt a tartományt tekinti kapunak a Közép-Ázsia felé. Az itt található iszlámista országok ma hatalmi vákuumban vannak, melybe több nagyhatalom is szeretne behatolni. Ennek oka pedig nem más, mint a térség rendkívüli gazdagsága különböző nyersanyagforrásokban. Állítólag az itt található kőolaj és földgáz készletek többszörösei a Perzsa-öböl vidékén találhatóaknak, és ezen kívül az arany mellett más ásványkincsekben is bővelkedik a vidék.            

A térség országai felett Oroszország görcsösen igyekszik megtartani befolyását, ez tükröződik abban is, hogy Tadzsikisztánban a mai napig csapatokat állomásoztat, de hiába, azok már nem akarnak többet az orosz érdekszférába tartozni. Ez megnyilvánul abban, hogy sorra építik ki az Oroszországot elkerülő vasútvonalak, valamint kőolaj-és földgázvezetékek hálózatát. Az egyik ilyen, még építés alatt álló jelentős kőolaj- földgázvezeték a Kaszpi-tengertől Hszincsiangon (!) át a Sárga-tengerig fog futni.

A XXI. században gazdaságpolitikailag meghatározó lesz, hogy ki fogja a legnagyobb mértékben kiaknázni Közép-Ázsia erőforrásait. Erre pedig Kínának nagyon nagy esélye van, ám az út azon a Hszincsiangon vezet keresztül, ahol a tartomány nem kínai lakossága egyenesen az elszakadásért küzd.

A fentieket összegezve tehát az ujgur elszakadásért küzdő szeparatisták pekingi szemmel Kína felemelkedésének legfőbb gátjai, és ezért igyekeznek változtatni a tartomány etnikai viszonyain. A Kazahsztánban székelő ujgur emigráció szerint azonban Kína nemcsak betelepítésekkel igyekszik csökkenteni az ujgur lakosság számarányát, hanem más, meglehetősen elítélendő eszközökkel is, mint például a nem kínai nők sterilizálásával vagy kényszerabortuszokkal.

Az ujgur emigráció először a Szovjetunió felbomlása után kezdte hallatni a hangját. Vezetőjük az Alma-Atában élő Mukliszi Juszupbek ujgur történész. Az 1992-ben rendezett Lop-nor konferencián először a kínai atomkísérletek ellen emelték fel a szavukat. Ekkor még bíztak a nemzetközi közvélemény figyelmének felkeltésében és abban, hogy a Szovjetunió felbomlásának folyamatát meglovagolva talán sikerül engedményeket kicsikarni a kínai kormányzattól. 1993-ra azonban a radikálisabb hangok kerültek előtérbe. Március 15-én megalapították az Ujgurisztán Felszabadítási Frontját, mely azóta is fegyveres harcot folytat a kínai hatóságok ellen. Tíz év alatt körülbelül 800 fegyveres akciót hajtottak végre különböző ujgur csoportok. Főleg rendőrőrsöket támadtak meg, de többször robbantottak Pekingben is.

Az ujgurok számára nagy lehetőség vállt semmissé, amikor 1994-ben Kína Oroszországgal, Kazahsztánnal és Kirgizisztánnal aláírta a sanghaji egyezményt, melyben az előbb említett államok elismerték Kína nyugati határát. 1995-ben azonban az ujgur ellenállók értek el diplomáciai sikereket, amikor több nyugat-európai országban és Washingtonban sikerült képviseleti irodát nyitniuk.

Az utóbbi években a Kínában élő ujgurok békés megmozdulásokkal is igyekeznek felhívni magukra a figyelmet a fegyveres harcon kívül. Ilyen volt az 1998. május 10-én szervezett nagy tiltakozás a kínai sterilizációs- és abortuszprogram ellen „Megszülettünk” címen. A hatóságok viszont letörték a megmozdulást és vezetőjét, Rabpidzsan Hadzsint még abban az évben, augusztus 2-án kivégezték.

Ujgurisztán Felszabadítási Frontja nemcsak Kínában tevékenykedik, erősen jelen van Kazahsztánban és Kirgizisztánban is. Ez utóbbira jó példa, hogy 2002. június 20-án egy magas rangú kínai diplomatát lőttek le Biskekben. A legutolsó nagyobb megmozdulásra 2003. február 5-én és 6-án került sor a kazah határ közelében fekvő Yining városában. A részletekről keveset lehet tudni, mivel Peking nem enged újságírókat a tartományba. A kiszivárgott hírek szerint harminc ujgur aktivista kivégzése után zavargások törtek ki. Kifosztották és felgyújtották a kínai tulajdonú üzleteket. A hadsereg azonnal hermetikusan lezárta a várost. A menekültek körülbelül hetven halottról és száznegyven sebesültről számoltak be mindkét oldalról. A hivatalos pekingi verzió szerint ujgur nacionalista fiatalok tüntetése fajult el.

Az ujgur-kérdésben 2001. szeptember 11. nagy változást hozott. Peking ettől kezdve igyekszik a terrorizmus elleni harc részeként feltüntetni az Ujgurisztán Felszabadítási Front elleni fellépést. Kínai adatok szerint az említett szervezet az elmúlt két évben mintegy 200 fegyveres akciót hajtott végre, melyben 163-an veszítették életüket. Mindezek mellett hangsúlyozzák, az ujgurok és az al-Kaida kapcsolatát.

1999 elején bin Laden találkozott Mukliszi Juszupbekkel, és megegyeztek abban, hogy bin Laden szervezete segíteni fogja az ujgurokat terrorista akciók végrehajtásában. 2001 februárjában az ujgurok a tálibokkal is szövetséget kötöttek, melynek értelmében az Ujgurisztán Felszabadítási Frontjának harcosait afganisztáni táborokban képzik ki. Ezt alátámasztja az, hogy Afganisztán megszállásakor több kínai állampolgárságú ujgur került fogságba. Ezek kiadatását persze Kína azonnal követelte.

Az ujgurok és a tálib csoportok közti kapcsolat azonban nem szakadt meg Afganisztán amerikai megszállása után. Sőt, inkább erősödött. Az ujgur Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom az elmúlt években szorosabbra fűzte kapcsolatait az Afganisztánban tevékenykedő szélsőségesekkel, melynek eredményként az USA 2002-ben felvette az ujgur szervezetet a terrorista csoportok listájára. A szervezet vezetőjét, Hasszan Mahszumot tavaly decemberben ölték meg Afganisztánban.

A szélsőséges ujgur szervezetek terrorista kapcsolatai nagyon is jól jönnek Kínának, mivel így a világ előtt a terrorizmus elleni harc részekének tudja bemutatni a Hszincsiangban az ujgurokkal szemben folytatott elnyomó politikáját. A helyzet ilyen alakulását azonban el lehetett volna kerülni, ha korábban a nemzetközi fórumokon komolyan foglalkoztak volna az ujgur-kérdéssel. De így a nemzetközi érdektelenség taszította a nagyobb önállóságért, elszakadásért küzdő ujgurokat a szélsőséges terrorista csoportok közé.