MAGAZIN
Kezdőlap
Európai Unió
Világnéző
Világgazdaság
Kárpát-medence
Képekben
Generation
 
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK
Tanulmányok
Egyesület
Tanfolyam
Könyvesbolt
Keresés
 
KAPCSOLAT
Fórum
Impresszum
 
 
 


web
européer.hu

 

FILMKRITIKA

New York kapui előtt

2004. szeptember 27.
-Szerb Attila

Steven Spielberg Terminál című filmjének hőse ismeretlen, elutasító világba csöppen. A kényszerű várakozás időszakának története egyúttal az Egyesült Államok kétarcúságának látleleteként és a Kelet-Európáról, vagyis a tágabb térségünkről alkotott konstrukciók tárházaként is értelmezhető.   

A Terminál hőse, Viktor Navorszki (Tom Hanks) az amerikai szemmel megkonstruált kelet-európai archetipikus figurája: útlevele cirill betűs, megfejthetetlen nyelven beszél, angoltudása mosolyogtatóan csekélyes. Ráadásul hazája, a katonai puccs következtében diplomáciailag elszigetelődő „Krakózia” lángokban áll; miként a hírcsatornából – tegyük hozzá: két színeshír előtt – értesülhetünk róla, a térségben teljes a fejetlenség és a bizonytalanság. A krakóziai vízum érvénytelenné válik, Navorszkira a helyzet és az ország státuszának tisztázódásáig nemkívánatos személyként tekintenek amerikai földön. Porszem kerül a gépezetbe: hősünk sem haza nem térhet, sem az Egyesült Államokba nem bocsátható be; a nemzetközi váróteremben kell várakoznia – mint kiderül, hónapokig. A Terminál – a megbélyegzett Idegen tapasztalatának elbeszélése közben – ennek a tartós, kényszerű berendezkedésnek a léthelyzetét és történet dolgozza fel.

A film által kínált definíció szerint a terminál a Senki Földje – saját logikával működő, önmagát irányító és fenntartó rendszer. A Senki Földjén lenni átmeneti helyzet, erről maga a rendszer gondoskodik, kódolt feladata éppen ebben rejlik. Funkciója szerint és elsődlegesen a terminál persze afféle – kamerákkal bepásztázott és komoly rendőri apparátussal biztosított – előretolt helyőrség a Birodalom kapui előtt: Mickey egeres pólóba öltözött kínai „turistáktól”, szállítmányukat dióba rejtő kábítószercsempészektől, vagy akár Krakózia-féle, politikailag instabil államképződmények „hordáitól” kell megvédenie az országot. Nem véletlenül: a kapuk előtt már a felfedezésre, meghódításra váró New York tornyai emelkednek.

A Navorszki-féle kívülállók fölé – szabályai, nyomtatványai, és a beutasítást elutasító piros, vagy az azt engedélyező „zöld” pecsétjeinek kíméletlen működése révén – kiismeretlenül magasodó, gyakorlatilag definiálhatatlan „kafkai” hatalom a repülőtér közeli kinevezés előtt álló, kvázi-teljhatalmú parancsnokában ölt testet. A néző számára ettől kezdve – talán túlzottan is – leegyszerűsödik a film: az eleve sajnálatra méltó helyzetbe kerülő, kezdeti esetlenségével már ab ovo szimpatikus Navorszki és az ambiciózus, a szabályokhoz kérlelhetetlenül és mereven ragaszkodó magasrangú tiszt küzdelme bontakozik ki. Utóbbi célja ugyanis a rendszer zökkenőmentes működtetése, a hősünk személyében testet öltő anomália felszámolása.       

Navorszki ugyanis – afféle XXI. századi Robinsonként, hazájának „hajótörését” követően – alkalmazkodik a körülményekhez: első éjszaka ágyat „tákol” magának, másnap pedig már ételről is gondoskodik. Később fokozatosan feltérképezi a „repülőtér-szigetet”, önszorgalmának és kitartásának köszönhetően elsajátítja a „bennszülöttek” nyelvét, valamint sikerül munkát is találnia. Továbbá, nem utolsósorban – az idős indiai takarító, a spanyolajkú ételkihordó fiú, valamint egy biztonsági ember személyében – barátokra tesz szert, és szíve is lángra lobban egy stewardess iránt. Navorszki – csaknem teljes emberi életet élve egy élhetetlennek tartott, rideg helyen – a 67-es kapunál kiépíti a saját mikrovilágát.

Viktor Navorszki egy fiktív kelet-európai állam képviselője. A lengyel királyok egykori fővárosának hangzására gyanúsan „hajazó” Krakózia képe több apró darabból montírozódik össze. Hiszen a filmben egy kontextusba ágyazódik az állítólagosan Romániában feltalált croissant, a magyar újság és az albán taxisofőr alakja is - miközben az ország sorsát nyomon követő amerikai hírcsatornán gyaníthatóan a délszláv háborúk vagy a kaukázusi konfliktusok közelmúltban rögzített felvételei peregnek. (Hogy azért a csehek és a szlovákok se maradjanak ki a „szórásból”, némi rosszmájúsággal megjegyezhetjük, hogy Krakóziában nagy valószínűséggel a sör lehet a nemzeti ital.)

Az érem másik feléhez persze az is hozzátartozik, hogy a kelet-európai kisember pozitív értékek megjelenítője a filmben. Az amerikaiakat is elismerésre készteti kreativitása, ügyessége, problémamegoldó-képessége és embersége. A filmet talán egy kissé túlzottan uraló szerelmi szál szerint hősünk a valódi érzelmek, a romantika egyik utolsó – Amerikából már rég kiveszett – reprezentánsa. Feltétlenül rokonszenves a tradíciókhoz való ragaszkodása is: mint kiderül, az apja által hosszú évtizedek óta gyűjtött autogramkollekció utolsó darabjának megszerzéséért érkezik New Yorkba.

A filmet nézve – a rész-egész viszony (ld. a tenger cseppje és a tenger) tételezése alapján – könnyen tehető egyenlőségjel a terminál és az Egyesült Államok közé. Egy ilyen azonosítás alapján egy elzárkózó, a kapukat elreteszelő szuperhatalom képe bontakozik ki. A film egyik lehetséges és véleményünk szerint sugallt üzenete éppen az lehet, hogy a túlzottnak tűnő, az individuumot figyelmen kívül hagyó szigor indokolható lehet a 2001. szeptember 11-i események után, ám ezek a módszerek semmiképpen sem válhatnak az Egyesült Államok örökérvényű praxisává. Másképpen fogalmazva: Amerika átmenetileg zárva van, de a nyitás, az enyhülés csak idő kérdése. (Éppen a repülőtér korábbi parancsnoka fogalmazza meg, hogy az országot az emberiesség és a könyörületesség tette naggyá és egyedivé.) A Terminálban a rendszert működtetők lázadnak fel saját felettesük ellen. Nincs lehetetlen harc: akár seprűvel is megállítható egy Boeing; Navorszki a film végére ennek a (szabadság)harcnak az emblematikus figurájává növi ki magát. Navorszki keze – a megálljt mutató kéz.  Hozzátehetjük persze azt is, hogy a Terminál mindeközben ügyesen fenntartja Amerikáról a korlátlan lehetőségek hazájának a koncepcióját, hiszen hősünknek végül sikerül begyűjtenie az áhított aláírást - valóra váltva és beteljesítve a 40 éves apai (ősi) álmot.   

A várakozás univerzális metaforájának, vagyis a tettek realizálódásának vagy eseteges elmaradásának problematikáján túlmenően tehát a Terminál leginkább az Egyesült Államok külpolitikai beállítódásának alakulását feszegeti. A lehetséges válaszok és alternatívák mellett számunkra az is egy nyitott és továbbgondolandó kérdés, hogy például a vízummentességre törekedő visegrádi országokról alkotott képet miképpen befolyásolhatja a Terminál által kínált narratíva.  

 

Hirdetés

warez2

 

Hirdetés

 

Hirdetés

On
Line
EU

Copyright 2003-2004. FKKE | europeer@np.hu