MAGAZIN
Kezdőlap
Európai Unió
Világnéző
Világgazdaság
Kárpát-medence
Képekben
Generation
 
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK
Tanulmányok
Egyesület
Tanfolyam
Könyvesbolt
Keresés
 
KAPCSOLAT
Fórum
Impresszum

 

VILÁGNÉZŐ - VÉLEMÉNY

A tajvani elnökválasztások története

2004. március 23.
-Mészáros Klára

A szerző az MTA Világ-gazdasági Kutatóintézet főmunkatársa.

1992 és 1997 között a Külügyminisztérium főtanácsosa, meghatalmazott és rendkívüli nagykövet volt Pekingben.

A „tajvani kérdés" keletkezésétől több mint ötven év telt el, de a mindkét felet kielégítő konszenzust nem sikerült még megtalálni. A térségen belül a Kínai Népköztársaság, az USA és a „Kínai Köztársaság" képezi azt a hatalmi háromszöget, amelynek biztonságpolitikai vonzata eddig kiszámíthatatlan. Az ázsiai térségen belül ezáltal egy olyan feszültségektől terhelt góc alakult ki, amelyről nem tudható, hogy az érintettek közül mikor és hol borítja fel valamelyik fél a viszonylagos egyensúlyt. A „tajvani kérdés" történelmi megközelítésekor tehát egy sor tényezőt is figyelembe kell venni ahhoz, hogy a veszély valódi nagyságát fel lehessen mérni. Az etnikai, gazdasági és politikai tényezők összegeződéséből alakult ki a XX. század közepére az ún. "tajvani kérdés", amely egyike az Ázsia térség biztonságpolitikai kérdéseinek. 

Napjaink aktualitása a március 20-i tajvani elnökválasztás, amelyet megelőzően, a Kínai Népköztársaság a nyomás fokozásával próbálta győzelemre vinni a számára elfogadható jelöltet. A tajvaniak azonban másként döntöttek. Az első demokratikus választásokra 1996-ban került sor, amelyre rendkívül feszült körülmények között került sor. A második választási ciklust is a feszültség jellemezte, amikor a függetlenség párti jelölt, Chen Shui-bian nyerte meg nem csak a 2000., de úgy látszik, hogy a 2004. évi választásokat is. A kínai befolyással dacolva, amelyet a jelenlegi helyzet is megerősít, a tajvani identitás erősödőben van a szigeten. Egy 1992-ben készült felmérés adatai szerint, az egyetemisták 26,2%-a tartotta magát kínainak, 17,3%-a vallotta magát tajvaninak és 45,4% mind a kettőnek. Ezzel szemben a 2003. évi felmérés során az egyetemisták 41,5% tartotta magát tajvaninak, 9,9%-a kínainak és 43,8% mind a kettőnek.1

Tajvan fejlődése, világgazdasági pozíciója és a sziget jövőjének alakulása meghatározó módon függ a Kínai Népköztársaságtól. A szükségállapot feloldását (1987) követően a két kínai entitás viszonyát az enyhülés és a konfrontáció váltakozása jellemzi. A kapcsolatok alapjául az „egy Kína elvének" elfogadása vagy elutasítása szolgál. Az elmúlt 50 év során azonban - tajvani oldalról - az „egy Kína elv" értelmezése jelentős változásokon ment át. Ez az elv képezi szakítópróbáját a Kínai Népköztársaság nemzetközi kapcsolatainak és a tajvani államiság tagadásának. Ennek következtében alakult ki az a rendkívül ellentmondásos helyzet, amelynek következtében államilag Tajvan de jure nem létezik, a valóságban de facto Kínai Köztársaságként prosperál. Az „egy Kína elv" alapján az országok döntő többsége - a Népköztársaságra való tekintettel - nem létesít hivatalos diplomáciai kapcsolatot Tajvannal, miközben szoros szálakkal kötődik a szigethez. Ugyanakkor a sziget és a szárazföld viszonyát is az elszigeteltség oldása jellemzi, a történelmi - s gyakran rokoni - kapcsolatok újjáéledésével a két terület egyre több szállal kapcsolódik egymáshoz.

A Tajvan-szoros két oldala közti kapcsolatok az 1980-as évektől kezdtek erősödni, amelynek következményeként, a Kínával folytatott nem hivatalos kapcsolattartás intézményesítése is követett. A tajvaniaknak 1987 novemberétől engedélyezték a szárazföldi rokon látogatásokat. 1995-re már meghaladta a 8.5 milliót azoknak a tajvaniaknak a száma, akik eljuthattak a kínai szárazföldre. 1989. júniusban kiépült a közvetlen telefonösszeköttetés is. Az "egy ország, két rendszer" elvének megerősítésével Jiang Ze-min (Csiang Cö-min) elnök és főtitkár volt az, aki újabb elemekkel bővítette az együttműködés lehetőségét. 1990. július 11-én került sor arra az Országos Egységfront Konferenciára, ahol javaslata szerint, a Kínai Kommunista Párt mellett más pártok kétoldalú konzultációit is engedélyezte. A kínai vezetés már ebben a korai szakaszban is tartott attól, hogy a demokratizálódó több párt rendszeren belül, olyan párt vagy pártok is hatalomra kerülhetnek, amelyek a sziget önállóságát szorgalmazhatják - ami be is következett. Lee Teng-hui elnök a 1990-es évek elején több békülékeny gesztust tett a Kínai Népköztársaság felé. Az elnök 1991. május elsején jelentette be azt, hogy a „Kínai Köztársaság" kormánya hatályon kívül helyezte "a kommunista felkelés elfojtását szolgáló országos mozgósítás időszakára"2 vonatkozó alkotmányos rendelkezéseket, az ideiglenes törvényeket, amelyeket még Chang Kai-shek (Csang Kaj-sek) vezetett be 1949-ben. Ezzel az aktussal tehát formálisan is lezárult Tajvannak - a mind ez ideig fennálló - polgárháborús állapota.

A Kínai Népköztársaság nemzetközi átértékelődésével fokozatosan elszigetelődő tajvani külpolitika, folyamatosan próbálja áttörni a szárazföldi kínaiak által emelt akadályokat. Tajvan a 90-es évektől próbálja visszaszerezni ENSZ-tagság. A tajvani politikusok a két Németországra és a két Korea példájára hivatkoznak, amelynél az ENSZ tagság nem zárta ki a későbbi egyesülés lehetőségét. Két évtizedes elszigeteltség után kezdtek próbálkozni a jelentősebb NGO szervezetekkel és formális/kormányzati szintű kapcsolatépítéssel. Lee elnök és külügyminisztere a beruházások terén is elsősorban az ENSZ-kötődésű NGO szervezeteket támogatja a világ különböző régióiban, próbálják kiépíteni az állami és regionális diplomáciai kapcsolatokat, amelynek eszköze döntően a gazdaságdiplomácia. Ezért fejtett ki az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) keretében is aktív tevékenységet. A kínai hatóságok azonban megakadályozzák és elszigetelik a tajvani lépéseket. Kivételt képezett a WTO, amelybe a Kínai Népköztársaságot követően, 2001 novemberében 144. tagállamként „Tajvan, Penghu, Kimen és Matsu Önálló vámterület" elnevezéssel elnyerhette a tagságot. A tajvani gazdaságpolitika utóbbi tíz évében középpontba a szolgáltató szektor, az infrastruktúra fejlesztése, a nemzetközi műszaki szerkezeti átalakulás élvonalába tartozó ágazatokra koncentrál. A technológia intenzív növekedési pályára való átállásban meghatározó szerepet kaptak az olyan ún. közvetett eszközök, mint az oktatás, szakképzés, kutatás-fejlesztés és az innováció ösztönzése került.

A gazdasági érdekek egyre jobban a szárazföldi üzletekhez és beruházásokhoz kötődnek. A kínai területre irányuló tajvani áru-, tőke- és népességmozgás korlátozása sikertelennek bizonyult. A kérdés végül is úgy vethető fel, hogy a nemzetbiztonsági megfontolások élveznek majd elsőbbséget, vagy pedig a gazdasági racionalizmus. Az utóbbi évek gyakorlata alapján egyelőre a gazdasági érdekek determinálnak.

A cikket a szerző engedélyével közöljük. 

1 Dean Jason: The Strait Grows Wider. In: Far Eastern Economic Review. March 4. 2004. p26.

2 „Period of National Mobilization for Suppression of Communist Rebellion”

 

 


 

hirdetés

hirdetés

 

linkajánló

Copyright 2003-2004. FKKE | europeer@np.hu