Szíria lehet a célpont a bejrúti merénylet után

2005. február 21.
-Ujvári András

Pokolgép végzet február 14-én Rafic Hariri, egykori libanoni miniszterelnökkel. A gyilkosság hátterében egy eddig ismeretlen csoport áll, ugyanakkor az Egyesült Államok és más országok is azt feltételezik, hogy a megbízást maga a szíriai kormányt adta ki, akinek szemében régóta szálka volt a szír csapatok libanoni tartózkodása ellen kiálló milliárdos üzletember. Az eset kiváló alkalom az Egyesül Államoknak arra, hogy támadásba lendüljön Szíria ellen, amit még a terror ellenes háború megkezdése előtt Irakkal (és másokkal) együtt a gonosz tengelyeként határozott meg. A politikus meggyilkolása a jelek szerint több szempontból is alkalmas arra, hogy fokozza a közel-keleti térség instabilitását.

Tizennégy halott, közöttük Rafic Hariri egykori miniszterelnök, és két egykori minisztere, valamint több száz sebesült a mérlege a február 14-én, hétfőn a libanoni fővárosban, Bejrútban történet merényletnek. Hariri 1992 és 2004 szeptembere között öt különféle kormány élén is állt, és ez idő alatt megpróbálta stabilizálni az 1975 után tizennégy évig polgárháború által sújtott országot. A merényletet a világ vezető politikusai, és a nemzetközi szervezetek, köztük az Európai Unió is Javier Solana révén, egyhangúan elítélték. A merényletet egy eddig ismeretlen szíriai szervezet vállalta magára, amely célul a Nagy Szíriáért (azaz Szíria, Jordánia, Libanon és Palesztina együtteséért) való harcot tűzte ki, és büntetést ígértek az Al-Dzsazíra nevű arab hírtelevízióban felolvasott levelükben mindenkinek, aki nyugat-barát rendszert támogat.

Mikor Rafic Hariri 1992-ben első ízben került a libanoni kormány élére, deklarált célja az ország gazdasági fellendítése volt, a külföldi befektetők visszacsalogatása útján. Ezt úgy próbálta elérni, hogy megkísérelt jó kapcsolatokat kiépíteni több nyugati országgal, így például Franciaországgal, de a térség legnagyobb gazdasági hatalmának, és a Nyugat leghűségesebb szövetségesének számító Szaúd-Arábiával is. Hariri vagyona legnagyobb részét Szaúd-Arábiában szerezte, ahol azon kevés külföldiek közé tartozott, akik állampolgárságot szerezhettek. Tevékenysége alatt nagyszabású munkálatok indultak az ország infrastruktúrájának újjáépítésére, több ízben is sikerült hitelt szereznie nyugati szövetségeseitől, és ígéretet tett az ország gazdasági életének reformjára is, amit az állami szektor egy részének privatizációjával képzelt el. Azonban a tervek végül nem eredményeztek robbanásszerű fejlődést, sőt Libanon nagy mértékben eladósodott; jelenleg 35 milliárd dollár az államadósága, ami az ország GDP-jének a kétszeresének felel meg. A gazdasági problémák miatt megromlott kapcsolata az ország elnökével, Emile Lahouddal, és csatlakozott az ellenzék egyre erősödő követeléséhez, amely a szíriai csapatok kivonását követelte. Végül 2004 őszén az egész kormány lemondott, és megkezdte felkészülését a 2005 májusában várható általános választásokra.

A szíriai kérdés Hariri lemondásával egy időben erősödött fel az országban, nem sokkal azután, hogy 2004 szeptemberében az ENSZ Biztonsági Tanácsának, francia és amerikai kezdeményezésre született 1559-es határozata, amely elsősorban gazdasági szankciókat vezetett be Szíriával szemben és kötelezte Damaszkuszt arra, hogy vonja ki mintegy tizennégyezer fős kontingenség Libanonból. A szíriai csapatok még a polgárháború után maradtak az országban, majd az azt lezáró szerződés kétlépcsős menetrendben ütemezte a szíriai csapatok kivonását. Az ellenzék, amely továbbra is Libanon barátjának tartotta Szíriát, mindössze ennek a szerződésnek a betartását kérte számon a damaszkuszi kormányon. Október elsején ezután pokolgépes merényletet hajtottak végre a Rafic Hariri környezetébe tartozó Maruan Hamadé, egykori gazdasági miniszter ellen, aki a merényletet túlélte ugyan, de az eset mélyen sokkolta az országot, és egyesek újbóli polgárháború szítására való kísérletnek minősítették. Ennek folytatásának lehet betudni a február 14-i támadást, és ezért merült föl az erős gyanú, hogy az akciók mögött Szíria állhat. Érthető módon az ügyben két ország tűnik különösen aktívnak: Franciaország, akinek hagyományosan érdekövezetét képezi az állam, valamint az Egyesült Államok, amely a terrorizmus elleni harc jegyében találta meg az újabb gonosz Szíria személyében. Az amerikaiak ugyanis azzal vádolják a damaszkuszi kormányt, hogy különféle terrorszervezeteket támogat, többek között a libanoni Hezbollahot, sőt újabban a jelek szerint egy Irán égisze alatt szerveződő nemzetközi koalícióban való részvételben kezdett el gondolkodni.

Ezért a merénylet elítélése után az Egyesült Államok és Franciaország kezdeményezte az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását. Egy nemzetközi nyomozás indításáról szeretnének javaslatot elfogadtatni, hogy találják meg a tetteseket (franciák célja), és hogy büntessék meg őket (amerikaiak célja). Francia diplomaták elmondták, hogy nem szabad annyiban hagyni annak az embernek a meggyilkolását, aki Libanon stabilitásának, függetlenségének, és demokráciájának egyik kulcsfigurájának tekinthető. Véleményük szerint pont az lehetett a merénylet célja, hogy zavart okozzon az országot komoly erőpróba elé állító választás előtt. Utaltak arra is, hogy ez csak Szíria érdekében állhat, aki többek között javasolta azt a múlt évben elfogadott alkotmánymódosítást is, ami három évvel hosszabbította meg a Szíria-párti elnök mandátumát. Az amerikaiak is óvatosan fogalmaztak, Scott McClellan, a Fehér Ház szóvivője megjegyezte, hogy ilyen korai stádiumban még nem lehet egyértelműen megjelölni a felelősöket, ugyanakkor „továbbra is aggódunk Libanon külföldi megszállása miatt”, és szükséges a vizsgálat ahhoz, hogy „helyreállítsuk Libanon függetlenségét, szuverenitását, és demokráciáját, és megszabadítsuk mindenféle külföldi megszállástól”.

Közben a libanoni ellenzék nyíltan megnevezte Szíriát, elemzők is tipikusan „asszadista” módszerű merényletnek minősítették (utalva Hafez Al-Asszad egykori államfőre) a Hariri elleni támadást annak brutalitása miatt, és mert az ellenzéket egész egyszerűen megpróbálja lefejezni annak kulcsfigurájának kiiktatásával. A február 16-án összegyűlt tömeg is nyíltan Asszad elnököt és a szíriaiakkal szerintük összejátszó libanoni elnököt hibáztatja. A Hariri halálára való emlékezés miatt összegyűlt tömegben megjelent az ellenzék több prominens képviselője. A Hariri család nő tagjai is úgy döntöttek, hogy az iszlám hagyományokkal némileg ellentétesen ők is részt vesznek a megemlékezésen. A figyelem tehát egységesen Szíriára irányul, és ez az eset a jelek szerint a gonosz tengelyét szüntelenül büntetni kívánó USA számára is egy olyan alkalom, amit nem kíván elszalasztani.