Végül kisebbségi kormány alakul Szerbiában

2004. február 25.
-Dömötör Csaba

Hosszas tárgyalások eredményeképpen eldőlt, hogy kisebbségi kormány alakul Szerbiában, ennek következtében nincsen szükség új választások kiírására. A nyolc hetes bizonytalanság végét jelentő megállapodás ugyanakkor korántsem „betonozza be” Vojislav Kostunicát a miniszterelnöki bársonyszékbe; a 250 fős szerbiai-montenegrói parlamentben csak 109 honatya támogatására számíthat, ezáltal szüksége van a hivatalosan ellenzékbe vonuló Milosevics-párt támogatására.

    A Kostunica által vezetett, mérsékelten nacionalista Szerbiai Demokrata Párt dominálta koalícióhoz a liberális G 17 Plus, valamint két kisebb párt, az SPO és az Új Szerbia is csatlakozott. Ugyanakkor az SPO vezetőjének, Vuk Draskovicsnak a szignója még nem szerepel a koalíciós megállapodáson. A politikus ugyanis elvből ellenzi a Milosevics pártjával való együttműködést, ennek ellenére pártjának közgyűlése nagy többséggel megszavazta azt.

    Amerikai és brüsszeli magas rangú tisztviselők egyaránt aggodalmuknak adtak hangot az új kabinet struktúráját illetően. Nem is csoda, hiszen míg Milosevics szocialista pártja „100 napos próbaidőre” támogatásáról biztosította Kostunicáékat, addig a leginkább nyugat-orientáltnak tartott Demokrata Párt (a néhai Zoran Djindjics pártja) ellenzékbe vonul. Egyes források szerint azonban még mindig nem zárható ki teljes bizonyossággal ez utóbbi politikai erő kormányba való belépése.

    Mindenesetre a nyugati elemzőket és politikusokat az sem nyugtatja meg, hogy Kostunica és pártjának vezetői távolságot tartanak a szocialistákkal szemben – legalábbis ami a szavakat illeti. Javier Solana, az EU külpolitikai főmegbízottja egyenesen úgy fogalmazott, hogy a kisebbségi kormányzás káros hatással lesz Belgrád és Brüsszel kapcsolatára. A NATO volt főtitkára hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösség figyelemmel kíséri majd a belgrádi történéseket, mivel – mint fogalmazott – „az elmúlt napok döntései szerintünk nem jó irányba vezetnek, Szerbia-Montenegrónak sok kellemetlenséggel kell majd szembenéznie”. Solana hozzátette, hogy természetesen nem fognak beavatkozni a szerb belpolitikába, de üdvözölnék, ha az új kabinet is legalább annyira nyugati orientáltságú lenne, mint a Milosevics-éra után tevékenykedő szerb kormányok.

    Mindeközben egyre több elemzés és tanulmány lát napvilágot, értékelvén a tavaly decemberi választások végeredményét, azon belül a radikálisok előretörését. A brit közszolgálati televízió egy minapi elemző műsorában egy Boszniába delegált diplomata annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a radikálisok Balkánon tapasztalt előretörése nem tekinthető egy esetleges újabb háború előszelének. Paddy Ashdown úgy látja, hogy az öreg kontinens délkeleti részén a nacionalizmus helyét fokozatosan az „európai eszmény” veszi át – persze országonként különböző ütemben. „Ha a nemzeti ikonok és az európai eszmény közötti egyensúly az utóbbi felé billen el, akkor a balkáni államok a fejlődés útjára lépnek”. Szerinte ez történt Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában is; Szerbia-Montenegró ugyanakkor még várat magára.

„A balkáni nacionalizmus manapság

már a félelem, s nem az erő terméke”

                                            - Paddy Ashdown

Ashdown szerint Szerbiát leszámítva nem kell túlbecsülni a nacionalista erők előretörését a Balkánon, hiszen ugyanaz történik, mint akár Lengyelországban, akár Magyarországon; a rendszerváltás okozta sokk a radikálisok irányába terelt egyes társadalmi csoportokat. A nacionalizmus most már a félelem, s nem az erő terméke, mint volt Milosevics idején – vélekedik a diplomata. Ashdown úgy látja, a nacionalizmust azért látja a nemzetközi közösség valós veszélynek, mert az emberekben még élénken él a második világháború utáni legpusztítóbb európai fegyveres összetűzés emléke. Azonban manapság – mint fogalmaz – „a balkáni emberek nagy többsége egyszerűen jól akar élni, s nem foglalkozik a határok, vagy a kisebbségek kérdésével”.

Bár ez utóbbi megállapítás valószínűleg egy kicsit alábecsüli a mindig is „Európa lőporos hordójának” számító térségben rejlő feszültségforrásokat, a szerb kormány megalakulásának már csak a puszta ténye is egy lépéssel közelebb vihet bennünket a bizakodáshoz.