MAGAZIN
Kezdőlap
Európai Unió
Világnéző
Világgazdaság
Kárpát-medence
Képekben
Generation
 
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK
Tanulmányok
Egyesület
Tanfolyam
Könyvesbolt
Keresés
 
KAPCSOLAT
Fórum
Impresszum

 

VILÁGNÉZŐ

Soros György a demokratákkal

2004. november 29.
-Dömötör Csaba

Soros György, a magyar származású amerikai milliárdos mintegy 5 milliárd dollárt szánt eddig arra, hogy a kelet-európai országok végképp megszabaduljanak az önkényuralmi berendezkedés árnyékától. Ez utóbbi cél továbbra is megmarad, de a helyszín immáron az Egyesült Államok, a „célpont” pedig maga Bush elnök – írja az Independent.

Soros nemrégiben egyenesen úgy nyilatkozott, hogy számára az ifjabbik Bush bukása egyenesen élet-halál kérdése. Nyers számokban kifejezve, mindez csak az utóbbi időkben 15 millió dolláros bevételt eredményezett a Demokrata Párt számára. A fenti összegből hárommilliót egy új kutatóintézet felállítására használnak fel, amely a jövő novemberi választásokra gőzerővel készülő demokraták szellemi bázisául szolgálhat majd.  Nem lesznek filléres gondjai a 2,5 milliót bezsebelő MoveOn.org internetes honlapnak sem, amely már eddig is éles Bush ellenes kirohanásairól volt közismert.

Az ilyesfajta „adakozás” nem példa nélküli Amerikában – már ami az úgynevezett politikai jobboldalt illeti. Annál inkább a bal felé húzó demokraták esetében. Amerikai politikai elemzők szerint a különösen magas adomány többek közt annak is köszönhető, hogy Soros - a számára kínos személyes emlékeket jelentő - náci rezsim egyes kommunikációs elemeit véli felfedezni a Bush-kormányzat „velünk vagy ellenünk” politikájában. A milliárdos úgy látja: a mai amerikai kormány a szociáldarwinizmus „nyers” elveit szem előtt tartva folytatja a nemzetközi biztonsági rendszerre oly veszélyes politikáját.  Amint fogalmazott; „Azért nyers elvek ezek, mert mellőzik az együttműködés igényét, és a survival of the fittest jeligét a középpontba állítva mindenhol a versengés szerepét hangsúlyozzák”.

Soros meglátása szerint a fenti gondolkodásmód éppen ellentétes azokkal az elvekkel, amelyeket a saját maga által alapított Nyitott Társadalom Alapítvány képvisel. A neokonzervatív politika – állítja az üzletember – a távlatokba taszítja a gondolati sokszínűségen alapuló nyitott társadalom eszményét. Soros azt is nehezményezi, hogy sokasodó jelei vannak az Egyesült Államok és a „világ többi része” közötti szakadásnak.

A republikánusok a felvetésekre reagálva képmutatással vádolják Sorost, mondván álságos dolog, ha olyan ember kritizálja a regnáló hatalmat, aki kétes körülmények közepette, éppen a nyílt társadalomnak ellentmondó eszközökkel szerezte dollár milliárdjait.


 

hirdetés

hirdetés

 

linkajánló

Copyright 2003-2004. FKKE | europeer@np.hu