MAGAZIN
Kezdőlap
Európai Unió
Világnéző
Világgazdaság
Kárpát-medence
Képekben
Generation
 
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK
Tanulmányok
Egyesület
Tanfolyam
Könyvesbolt
Keresés
 
KAPCSOLAT
Fórum
Impresszum
 
 
 


web
européer.hu

 

VILÁGNÉZŐ

Újabb ítélet a ruandai mészárlások ügyében

2005. április 20.
-Enisz Gabriella

Március 14-én a Ruandával foglalkozó Nemzetközi Bűnügyi Bíróság (ICTR) a 65 éves Vincent Rutaganirát 6 év börtönbüntetésre ítélte emberiség elleni bűnök elkövetéséért. A volt tanácsost a bíróság bűnrészesnek és felbujtónak találta a mubugai templom megtámadásában, aminek következtében több ezer tuszi menekült meghalt, illetve megsebesült.

 

Az ICTR-t 1995-ben hozták létre azzal a céllal, hogy az 1994-es ruandai népirtással gyanúsított vezetők ügyében döntéseket hozzon. 1994-ben megközelítőleg 800 ezer tuszit és mérsékelt hutut mészároltak le hutu szélsőségesek a kis közép-afrikai országban.

 

Ruanda lakosságát többségben a főként földművelésből élő hutuk alkotják, a hagyományosan pásztorkodással foglalkozó tuszi kisebbség mellett. A két törzs ugyanazt a nyelvet beszéli, ugyanazokat a hagyományokat követi, ám a gyarmati időszaktól kezdődően erős ellentétek alakultak ki közöttük.

 

Amikor a belga gyarmatosítók megérkeztek a két törzset megkülönböztető módon kezdték kezelni, a tuszikat felsőbbrendűnek tekintették a hutukhoz képest: kedvezőbb oktatási lehetőségeket és jobb állásokat biztosítottak nekik. A hutuk elégedetlensége 1959-ben lázadásokhoz vezetett, aminek következtében 20 ezer tuszit meggyilkoltak és rengetegen a szomszédos országokba menekültek.

1962-ben, mikor Ruanda elnyerte függetlenségét, a vezető pozíciókat hutuk foglalták el, és az előforduló problémákért innentől kezdve a tuszikat okolták.

 

A nyolcvanas évek végén a gazdasági helyzet az országban rosszabbra fordult, és Habyarimana kezdett veszíteni népszerűségéből. Ugyanekkor az Ugandába menekült tuszik a mérsékelt hutuk támogatásával megalakították a Ruandai Hazafias Frontot (RHF), ami Habyarimana megbuktatását és a Ruandába való biztonságos hazatérést tűzte ki célul. Ezt a helyzetet az elnök arra használta fel, hogy a disszidens hutukat visszaállítsa a saját oldalára, a Ruandában élő tuszikat pedig az RHF kollaboránsainak állítsa be.

 

A harcok először az ugandai határnál robbantak ki (1990), és évekig folytatódtak kisebb megszakításokkal. 1993-ban Habyarimana és az RHF aláírt egy béke-megállapodást, de a feszültségek nem csökkentek.

1994. április 4-én lelőtték Habyarimana elnök gépét, amire válaszként meggyilkolták a tuszi származású miniszterelnököt és szervezett mészárlás kezdődött a tuszi kisebbség és a mérsékelt hutuk ellen.

Ekkor Romeo Dallaire tábornok parancsnoksága alatt egy kb. 2500 fős ENSZ különítmény állomásozott Kigaliban, de sem létszámuk, sem felszereltségük nem volt megfelelő a helyzet orvoslására. Belgium kivonta csapatait, miután 10 katonáját meggyilkolták, később a csapatok száma tovább csökkent. Az ENSZ főtitkára 5500 ENSZ egység bevonását javasolta, de az Egyesült Államok a magas költségekre hivatkozva ezt ellenezte. Az ENSZ-nek nem sikerült időben beavatkozni a konfliktusba.

 

Az elnöki gárda és a rádió propaganda hatására népi milícia alakult, valamint a katonák és rendőrök bátorítására egyszerű polgárok is részt vettek a mészárlásban. A résztvevők gyakran ételt, pénzt kaptak, vagy azzal csábították őket, hogy megkapják a meggyilkolt tuszik földjeit.

1994 júliusában végül az RHF elfoglalta Kigalit, a kormány összeomlott és az RHF tűzszünetet hirdetett. Kétmillió hutu menekült a megtorlástól félve az akkori Zaire-be (ma Kongói Demokratikus Köztársaság). ENSZ csapatok érkeztek Ruandába, hogy segítsenek fenntartani a rendet és helyreállítani az alapvető szolgáltatásokat.

 

Július 19-én új kormány alakult, tagjai többségben a tuszik közül kerültek ki, az elnöki posztot viszont Bizimungu, egy hutu kapta meg.

A mészárlás elkövetői közül kb. 500 embert halálra ítéltek, 100 ezren pedig börtönben ülnek. A vezetők közül, akik a mészárlás elkövetéséért leginkább felelősek, 4-et már elítélt a bíróság (6 évtől életfogytiglanig terjedő büntetéseket róttak ki rájuk), 20-nak az ügyében még folynak a tárgyalások, 23-an pedig tárgyalásra várnak. Hozzávetőleg 10-re teszik azoknak a korábbi vezetőknek a számát, akik még szabadlábon vannak.

Kagame elnök és vezetése létrehozta Ruandában a gacaca rendszert, hogy a helyi közösségek maguk tartsanak tárgyalásokat a mészárlások elkövetőivel kapcsolatban, újjáélesztve egy régi, hagyományos bíráskodási formát. A rendszer azonban a közösségektől túl sok időt vesz el, és túl sok ember munkáját veszi igénybe, úgyhogy hatékonyságát kétségek övezik.

 

Bár a nemzetközi segítség és a reformok hatására politikai helyzet valamelyest javult, és a menekültek többsége visszatért Ruandába, de a Kongói Demokratikus Köztársaságban maradt 10 ezer hutu, akik az RHF-hez hasonló hatalomátvételt tűztek ki céljuknak, mégis azt mutatja, hogy az ellentétek továbbra is fennmaradtak. Ruandában a politikai hatalom meghatározó része a 1,5 milliós tuszi kisebb kezében van hivatalosan. Ám ennek elfogadottsága a 6,5 milliós hutu közösséget tekintve még ma, 11 évvel a háború után is erősen megkérdőjelezhető.

 

 

 

Hirdetés

warez2

 

Hirdetés

 

Hirdetés

On
Line
EU

Copyright 2003-2004. FKKE | europeer@np.hu