Palesztina: fáradnak a felek

2004. július 08.
-Nagy Levente

Izrael és a palesztinok viszonyát 2000. szeptembere óta a háború, a terror és a lehetséges kompromisszumok megvalósításának akadályozása jellemezte. Mostanra látszólag mindkét félnek "elege lett" a második intifádából és talán újra elkezdődhetnek a tárgyalások.

A palesztin felkelés kitörése óta talán az utóbbi hetekben érezhette először a világ közvéleménye, hogy van kiút, meg lehet fékezni az erőszakot. Ennek hátterében két megfáradt és belpolitikailag szorult helyzetben lévő vezető, valamint Mubarak egyiptomi elnök és az amerikai elnökválasztás közeledése van.

Jasszer Arafat a Palesztin Hatóság elnöke nemrég úgy fogalmazott, elfogadja Izrael állam zsidó voltát és azt, hogy ezt a karakterét meg kell őrizni. Jelezte azt is, hogy a menekültkérdést is ennek szem előtt tartásával kell megoldani. Arafat mostmár elfogadna egy olyan megállapodást is, amely szerint a palesztinok Cisz-Jordániát és a Gázai-övezet 97%-t kapnák meg, mégpedig területcserékkel, korlátozott számú palesztin menekült visszatérésének lehetővé tétele mellett. A palesztinok ezzel lemondanának a Siratófal és a jeruzsálemi óváros egy részének ellenőrzéséről, cserébe viszont a többi szent hely (beleértve a Templom-hegyet is) az ő fennhatóságuk alá kerülne.

Ariel Saron, aki a mai terveit egy évvel ezelőtt még mereven elutasította volna, továbbra is az egyoldalú lépésekhez ragaszkodik. Nem utolsó sorban azért, mert ezzel is éreztetni tudja, hogy nincs megfelelő partnere a palesztin oldalon. A makacsság mögött azonban az Útitervben való csalódás is ott van. Az unilateralitásra való áttérés ugyan elég sok kellemetlen órát és kormányülést okozott neki, azonban most úgy tűnik szabad kezet kapott (szerzett) ahhoz, hogy kabinetjének támogatását a Knesszetben tetszőlegesen bővítse. (A Munkapárt támogatja a kivonulást és a koalíciót otthagyó szélsőjobb párt nélkül a többi párt számára is szimpatikusabbá vált a Saron-kormány.) Jelenleg azonban a Saron által vezetett testületet a törvényhozás 120 tagjából csak 59 támogatja biztosan – ez viszont a nyáriszünet előtt már biztosan nem okozhat problémát a miniszterelnöknek.

A Palesztin Hatóság egyelőre még láthatóan nehezen tud szembeszállni a terrorral (emiatt vált kivitelezhetetlenné az ezt előíró Útiterv is, hiszen el kell kerülnie egy esetleges polgárháború kirobbanását is), és a politikai reformok is lassan haladnak. Saron tervében az a legnagyobb újítás, hogy feladja azt a korábbi izraeli vezetők által is vallott elvet, hogy területet ad békéért cserébe – az egyoldalú kivonulás végrehajtása semmilyen mértékben sem függ a palesztin fél lépéseitől. Gázában olyan telepeket szüntetnek meg, amelyek inkább kockázatot jelentenek, semmint Izrael biztonságát növelik. A terv nehezen eladható részeihez tartozik, hogy a palesztin ellenőrzés alá kerülő területek nem lennének egybefüggőek és a Palesztin Hatóság nem tudná saját határainak ellenőrzését megoldani.

Saron azt a szívességet is megtette, hogy tervét az Egyesült Államoknak az Útiterv részeként kommunikálta, ezzel George W. Bush is sikereket mutathat fel a Közel-Keleten – ez a novemberi választás miatt létfontosságú az elnök számára. Ezzel az egyoldalú lépések gyorsan többpólusú, komplex tervvé alakulhatnak át, amelynek alakításában az USA mellet az EU, Oroszország és Egyiptom is részt vesz. Egyiptom azzal, hogy titkosszolgálatának vezetőjét, Suleimant küldte közvetíteni Gázába, máris hatalmas lökést adott egy esetleg kibontakozó folyamatnak. Az észak-afrikai állam segítséget ajánlott fel Gáza biztonságának szavatolásához az izraeli kivonulást követő időszakra, ehhez azonban a biztonsági szervek átalakítását jelölte meg feltételként. Az átszervezések eredményeként például az övezetben tevékenykedő tizenkét(!) konkurens titkosszolgálat közül kilencet felszámolnának. Erre Arafat is késznek mutatkozik, azonban a megmaradók irányítását továbbra sem adná át Ahmed Korei miniszterelnöknek.

Izrael fenntartásai az egyiptomi (és nemzetközi) támogatással szemben, hogy a Gázába küldött mintegy 200-250 fős egyiptomi egység minden bizonnyal egy nemzetközi megfigyelőcsoport csírája lesz, amelynek jelenléte elől az állam mindeddig elzárkózott. Suleimant azonban sem Saron, sem Arafat nem akarja „bukni hagyni”, hiszen Egyiptomban már a betegeskedő Mubarak elnök lehetséges utódaként emlegetik.

Az is biztos, hogy mind Izraelnek, mind pedig Egyiptomnak a Gázai övezet nyugalma a célja, ezt pedig csak úgy lehet elérni, hogy a Palesztin Hatóság tesz rendet a szélsőséges csoportok között.