Az orosz
Távol-Kelet
2004. november 23.
-Gál Tamás
Mi lesz
annak a hatalmas területnek a sorsa, amely mind a cárok, mind a
kommunista főtitkárok idején igen előkelő helyen szerepelt a
politikai döntésekben? Az utóbbi időkben az oroszok el- és a
külföldiek bevándorlása, valamint a radikálisan lecsökkent
megélhetési feltételek miatt a probléma több hazai és nemzetközi
fórumon is felmerült már. Mindeközben a második világháború óta
tartó területi vita rendeződni látszik.
Az orosz
Távol-Kelet teszi ki Oroszország területének harminchat
százalékát (6 millió km2), de csak a lakosság öt
százaléka (7,2 millió fő) él ezen a szélsőséges időjárási
körülményekkel bíró területen. Az elmúlt századok során az
oroszok több háborút is vívtak -például a japánokkal-, főleg a
tengerparti területek birtoklásáért. A kommunizmus időszakában
milliók költöztek a területre a különböző kedvezményeknek
köszönhetően, valamint több millió főt tett ki a munkatáborok
lakossága is. A Szovjetunió felbomlása után megindult a keleti
országrész elnéptelenedése, mivel az addig kiépített közművek
fenntartására, különös jelentőséggel a távhőszolgáltatásra, nem
fordítottak elegendő pénzt. Továbbá megszűnt az a támogatási
rendszer, amelyet azok vehettek igénybe, akik ezeket a
szélsőséges viszonyokat választották.
A
rendszerváltás után Moszkva kevesebb figyelmet fordított a
terület problémáira. A térség régióit inkább egymás ellen
igyekezett fordítani, hogy ne léphessenek fel egységesen vele
szemben. A Moszkvára való figyelés még ma is sokkal jellemzőbb,
mint az egymás közti kooperáció, bár az elmúlt hónapokban
Vlagyimir Putyin, orosz elnök igyekezett ezt előmozdítani. Az
általános orosz gazdasági növekedésből (az elmúlt öt év
átlagában ez évi 6,5 százalékos GDP növekedés) a keleti
országrész szinte semmit sem érzékel. A közismerten siralmas
orosz egészségügyi helyzet itt még inkább érezteti hatását. Az
AIDS, a tuberkolózis és a diftéria igen nagy méreteket ölt, ami
csak tovább súlyosbítja a térség lakosságának az elöregedését és
a termékenységi ráta csökkenését. A térség egyúttal súlyos
környezetvédelemi problémákkal néz szembe. Ez főleg a
hadseregnek és az atomiparnak köszönhető, hiszen rengetek
nukleáris hulladékot, helyezetek itt el, valamint a katonaságnak
több tucat bezárt támaszpontja is itt található, ami a katonai
gyakorlatok következtében jelentősen megterhelte a környezetet.
Ezek felszámolását például a japán kormány jelentős összegekkel
támogatja.
A térségnek
két nagy stratégiai előnye van. Az egyik, hogy ásványkincsekben
rendkívül gazdag. A már ismert készletek is nagyon jelentősek,
főleg kőolajból, szénből és
aranyból, nem is beszélve a különböző színesfémekről. A terület
felkutatása még jelenleg is tart, a tartalékok
felbecsülhetetlenek. A régió másik nagy előnye maga az
elhelyezkedése és a már kiépült infrastruktúra. Jelenleg két fő
vasútvonal szeli át a térséget a Transz-szibériai vasút és a
Bajkál-Amúr vonal. A szovjet időkben a transz-szibériai vonalon,
mintegy százötvenezer tonna árut szállítottak évente. Ez a
rendszerváltás után visszaesett évi húszezer tonnára, ma
körülbelül ennek a duplája. Az orosz tervekben szerepel, hogy a
vasutat tovább építsék Szöul és Tokió felé. Cél, hogy a
jelenlegi kilencven millió tonna áru (600 milliárd dollár),
amely évente áramlik Nyugat-Európa és a Távol-Kelet között,
egyharmadát erre a vonalra irányítsák. Ezzel nagyjából évi 100
millió dolláros bevételre tenne szert az orosz állam.
Az Orosz
Föderációnak a térség két nagyhatalmával, Japánnal és Kínával
van területi vitája, melyek már több évtizede húzódnak. Japánnal
a II. világháború vége óta -mikor a Szovjetunió elfoglalta a
Kuril-szigeteket- nem tudnak megegyezni, hogy ki birtokolja
ezeket a területeket. Oroszországnak a szabad óceáni kijárás
szempontjából fontos ez a szigetcsoport. Ez a területi vita
azonban egyre kisebb mértékben árnyékolja be a két ország
gazdasági kapcsolatait. Ennek elég prózai oka van: az olaj.
Japán ugyanis iparosodásának kezdete óta (19. század második
felétől) mindig is energiahiányban szenvedett. Az ország
energiaigényének felét olajból fedezi, amelynek nyolcvanöt
százalékát a Közel-Keletről szerzi be. Az a térség viszont
meglehetősen instabil. Elég, ha a jelenleg is zajló iraki
háborúra gondolunk. Ezért a japán kormány kívánatosnak tartaná,
ha naponta mintegy egymillió hordó kőolajat tudna importálni
Oroszországból, és ezzel a közel-keleti országok arányát
hatvanöt százalékra csökkentené. Úgy tűnik, hogy a putyini
Oroszország erre hajlandóságot mutat. 2003-ban az orosz-japán
kereskedelem negyvenkét százalékkal bővült, ezen belül a japán
export a kétszeresére nőtt. Jelenleg két nagyobb beruházás
zajlik orosz-japán, valamint orosz- amerikai-japán
együttműködésben, mintegy 22 milliárd dollár értékben. Mindkettő
célja az orosz olaj Japánba való eljuttatása.
A japánok
mindezek mellett, hogy a térség legnagyobb befektetői,
meglehetősen nagy népszerűségnek örvendenek az itteni oroszok
körében. Ennek számos oka közül az egyik, hogy igyekeznek jó
viszonyt fenntartani a helyi kormányzókkal. Támogatják például a
helyi kórházak fenntartását. Ezenkívül a térségben jelentős a
japán használt autók és műszaki cikkek importja, amelyek
kedveltek a lakosság körében. A japánok igyekeznek elfelejtetni
a múlt háborúinak borzalmait, és a megbékélés jelentőségét
hangsúlyozzák. Ennek szimbólumaként egy emlékművet is
felállítottak Vlagyivosztokban, kiemelve, hogy a két ország
jövőjét remélhetőleg a békés fejlődés jellemzi majd az
ellenségeskedés helyett.
Hétfőn,
november 15-én Vlagyimir Putyin elnök bejelentette, hogy kész
eleget tenni Oroszország a kötelezettségeinek, amiket a múltban
vállalt, hogy a két ország közötti viszony normalizálódhasson.
Példaként említette az 1956-ban aláírt orosz-japán szerződést,
amelyben az oroszok vállalják a két kisebb sziget, Sikotan és
Habomai azonnali visszaadást, ha a japánok elállnak a másik két
nagyobb sziget követelésétől. A japánok eddig erre nem voltak
hajlandók, mind a négy sziget visszaadását követelik.
A másik
hatalom, Kína, mely a több mint 4000 kilométeres határszakaszról
vitázik Oroszországgal. Az elmúlt hónapban tartott pekingi
csúcstalálkozón sikerült megegyezni a határok kilencvennyolc
százalékáról, pontot téve a negyven éve húzódó határvitákra. A
tárgyalásokon megállapodás született, hogy Oroszország növeli
olajszállításait Kínába, de csak vasúton. A Peking által
szorgalmazott csővezetékes szállítási lehetőség megvalósulása
egyelőre várat magára. Ez azonban nem árnyékolja be a két ország
gazdasági kapcsolatait. Még a kommunizmus ideje alatt létrejött
ellentétek -a határvonal rendezésével- oldódni látszanak. A két
fél közti kereskedelem rohamosan bővült az utóbbi négy évben, ez
Moszkva részéről főleg fegyver és energiahordozók szállításában
mutatkozott meg.
Moszkva és
Peking kapcsolatában a migrációs probléma egyre inkább előtérbe
kerülhet a következő évtizedekben. Mivel a távol-keleti
országrész egyre inkább elnéptelenedik, és a kínai, határközeli
tartományok pedig túlnépesednek, egyre több kínai települ át
orosz területre, ahol egyre jelentékenyebb kisebbséget
alkotnak. A folyamat ilyen ütemű folytatódása komoly
ellentétekkel terhelheti meg a két ország közötti viszonyt abban
a kérdésben, hogy kihez is tartozzanak Oroszország mostani
keleti részei. Oroszországot jelentős veszteség érné, ha ezekről
a területekről le kellene mondania, ami alatt felbecsülhetetlen
mennyiségű nyersanyag (olaj, szén, arany) húzódik. Már most
megfigyelhetőek a kisebbségek elleni kirohanások, szerencsére
még csak szóban és nem tettben, egyes kormányzók részéről. Ezt a
problémát a két kormánynak minél hamarább tárgyalásos úton
rendeznie kell, a későbbi konfliktusok elkerülésének érdekében.
Moszkva, ha
meg akarja őrizni pozícióját a Távol-Keleten, mindenképpen meg
kell szilárdítania helyzetét. Vissza kell szereznie a
szövetségi régiók lakóinak és vezetőinek bizalmát. Ebben az
esetben azonban úgy látszik nem válogat a putyini
adminisztráció, mivel a Dumához beterjesztett törvényjavaslat
szerint a régiók vezetőit ezentúl az orosz elnök nevezné ki, és
nem a helyi lakosság választana. Ezzel a lépéssel a vezetők
biztos, hogy lojálisak lesznek Moszkvához. A lakosság megnyerése
egy másik kérdés.
|