MAGAZIN
Kezdőlap
Európai Unió
Világnéző
Világgazdaság
Kárpát-medence
Képekben
Generation
 
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK
Tanulmányok
Egyesület
Tanfolyam
Könyvesbolt
Keresés
 
KAPCSOLAT
Fórum
Impresszum
 
 
 


web
européer.hu

 

VILÁGNÉZŐ

Az orosz Távol-Kelet

2004. november 23.
-Gál Tamás

Mi lesz annak a hatalmas területnek a sorsa, amely mind a cárok, mind a kommunista főtitkárok idején igen előkelő helyen szerepelt a politikai döntésekben? Az utóbbi időkben az oroszok el- és a külföldiek bevándorlása, valamint a radikálisan lecsökkent megélhetési feltételek miatt a probléma több hazai és nemzetközi fórumon is felmerült már. Mindeközben a második világháború óta tartó területi vita rendeződni látszik.

Az orosz Távol-Kelet teszi ki Oroszország területének harminchat százalékát (6 millió km2), de csak a lakosság öt százaléka (7,2 millió fő) él ezen a szélsőséges időjárási körülményekkel bíró területen. Az elmúlt századok során az oroszok több háborút is vívtak -például a japánokkal-, főleg a tengerparti területek birtoklásáért. A kommunizmus időszakában milliók költöztek a területre a különböző kedvezményeknek köszönhetően, valamint több millió főt tett ki a munkatáborok lakossága is. A Szovjetunió felbomlása után megindult a keleti országrész elnéptelenedése, mivel az addig kiépített közművek fenntartására, különös jelentőséggel a távhőszolgáltatásra, nem fordítottak elegendő pénzt. Továbbá megszűnt az a támogatási rendszer, amelyet azok vehettek igénybe, akik ezeket a szélsőséges viszonyokat választották.

A rendszerváltás után Moszkva kevesebb figyelmet fordított a terület problémáira. A térség régióit inkább egymás ellen igyekezett fordítani, hogy ne léphessenek fel egységesen vele szemben. A Moszkvára való figyelés még ma is sokkal jellemzőbb, mint az egymás közti kooperáció, bár az elmúlt hónapokban Vlagyimir Putyin, orosz elnök igyekezett ezt előmozdítani. Az általános orosz gazdasági növekedésből (az elmúlt öt év átlagában ez évi 6,5 százalékos GDP növekedés) a keleti országrész szinte semmit sem érzékel. A közismerten siralmas orosz egészségügyi helyzet itt még inkább érezteti hatását. Az AIDS, a tuberkolózis és a diftéria igen nagy méreteket ölt, ami csak tovább súlyosbítja a térség lakosságának az elöregedését és a termékenységi ráta csökkenését. A térség egyúttal súlyos környezetvédelemi problémákkal néz szembe. Ez főleg a hadseregnek és az atomiparnak köszönhető, hiszen rengetek nukleáris hulladékot, helyezetek itt el, valamint a katonaságnak több tucat bezárt támaszpontja is itt található, ami a katonai gyakorlatok következtében jelentősen megterhelte a környezetet. Ezek felszámolását például a japán kormány jelentős összegekkel támogatja.

A térségnek két nagy stratégiai előnye van. Az egyik, hogy ásványkincsekben rendkívül gazdag. A már ismert készletek is nagyon jelentősek, főleg kőolajból, szénből és aranyból, nem is beszélve a különböző színesfémekről. A terület felkutatása még jelenleg is tart, a tartalékok felbecsülhetetlenek. A régió másik nagy előnye maga az elhelyezkedése és a már kiépült infrastruktúra. Jelenleg két fő vasútvonal szeli át a térséget a Transz-szibériai vasút és a Bajkál-Amúr vonal. A szovjet időkben a transz-szibériai vonalon, mintegy százötvenezer tonna árut szállítottak évente. Ez a rendszerváltás után visszaesett évi húszezer tonnára, ma körülbelül ennek a duplája. Az orosz tervekben szerepel, hogy a vasutat tovább építsék Szöul és Tokió felé. Cél, hogy a jelenlegi kilencven millió tonna áru (600 milliárd dollár), amely évente áramlik Nyugat-Európa és a Távol-Kelet között, egyharmadát erre a vonalra irányítsák. Ezzel nagyjából évi 100 millió dolláros bevételre tenne szert az orosz állam.

Az Orosz Föderációnak a térség két nagyhatalmával, Japánnal és Kínával van területi vitája, melyek már több évtizede húzódnak. Japánnal a II. világháború vége óta -mikor a Szovjetunió elfoglalta a Kuril-szigeteket- nem tudnak megegyezni, hogy ki birtokolja ezeket a területeket. Oroszországnak a szabad óceáni kijárás szempontjából fontos ez a szigetcsoport. Ez a területi vita azonban egyre kisebb mértékben árnyékolja be a két ország gazdasági kapcsolatait. Ennek elég prózai oka van: az olaj. Japán ugyanis iparosodásának kezdete óta (19. század második felétől) mindig is energiahiányban szenvedett. Az ország energiaigényének felét olajból fedezi, amelynek nyolcvanöt százalékát a Közel-Keletről szerzi be. Az a térség viszont meglehetősen instabil. Elég, ha a jelenleg is zajló iraki háborúra gondolunk. Ezért a japán kormány kívánatosnak tartaná, ha naponta mintegy egymillió hordó kőolajat tudna importálni Oroszországból, és ezzel a közel-keleti országok arányát hatvanöt százalékra csökkentené. Úgy tűnik, hogy a putyini Oroszország erre hajlandóságot mutat. 2003-ban az orosz-japán kereskedelem negyvenkét százalékkal bővült, ezen belül a japán export a kétszeresére nőtt. Jelenleg két nagyobb beruházás zajlik orosz-japán, valamint orosz- amerikai-japán együttműködésben, mintegy 22 milliárd dollár értékben. Mindkettő célja az orosz olaj Japánba való eljuttatása.

A japánok mindezek mellett, hogy a térség legnagyobb befektetői, meglehetősen nagy népszerűségnek örvendenek az itteni oroszok körében. Ennek számos oka közül az egyik, hogy igyekeznek jó viszonyt fenntartani a helyi kormányzókkal. Támogatják például a helyi kórházak fenntartását. Ezenkívül a térségben jelentős a japán használt autók és műszaki cikkek importja, amelyek kedveltek a lakosság körében. A japánok igyekeznek elfelejtetni a múlt háborúinak borzalmait, és a megbékélés jelentőségét hangsúlyozzák. Ennek szimbólumaként egy emlékművet is felállítottak Vlagyivosztokban, kiemelve, hogy a két ország jövőjét remélhetőleg a békés fejlődés jellemzi majd az ellenségeskedés helyett.

Hétfőn, november 15-én Vlagyimir Putyin elnök bejelentette, hogy kész eleget tenni Oroszország a kötelezettségeinek, amiket a múltban vállalt, hogy a két ország közötti viszony normalizálódhasson. Példaként említette az 1956-ban aláírt orosz-japán szerződést, amelyben az oroszok vállalják a két kisebb sziget, Sikotan és Habomai azonnali visszaadást, ha a japánok elállnak a másik két nagyobb sziget követelésétől. A japánok eddig erre nem voltak hajlandók, mind a négy sziget visszaadását követelik.

A másik hatalom, Kína, mely a több mint 4000 kilométeres határszakaszról vitázik Oroszországgal. Az elmúlt hónapban tartott pekingi csúcstalálkozón sikerült megegyezni a határok kilencvennyolc százalékáról, pontot téve a negyven éve húzódó határvitákra. A tárgyalásokon megállapodás született, hogy Oroszország növeli olajszállításait Kínába, de csak vasúton. A Peking által szorgalmazott csővezetékes szállítási lehetőség megvalósulása egyelőre várat magára. Ez azonban nem árnyékolja be a két ország gazdasági kapcsolatait. Még a kommunizmus ideje alatt létrejött ellentétek -a határvonal rendezésével- oldódni látszanak. A két fél közti kereskedelem rohamosan bővült az utóbbi négy évben, ez Moszkva részéről főleg fegyver és energiahordozók szállításában mutatkozott meg.

Moszkva és Peking kapcsolatában a migrációs probléma egyre inkább előtérbe kerülhet a következő évtizedekben. Mivel a távol-keleti országrész egyre inkább elnéptelenedik, és a kínai, határközeli tartományok pedig túlnépesednek, egyre több kínai települ át orosz területre, ahol  egyre jelentékenyebb kisebbséget alkotnak. A folyamat ilyen ütemű folytatódása komoly ellentétekkel terhelheti meg a két ország közötti viszonyt abban a kérdésben, hogy kihez is tartozzanak Oroszország mostani keleti részei. Oroszországot jelentős veszteség érné, ha ezekről a területekről le kellene mondania, ami alatt felbecsülhetetlen mennyiségű nyersanyag (olaj, szén, arany) húzódik. Már most megfigyelhetőek a kisebbségek elleni kirohanások, szerencsére még csak szóban és nem tettben, egyes kormányzók részéről. Ezt a problémát a két kormánynak minél hamarább tárgyalásos úton rendeznie kell, a későbbi konfliktusok elkerülésének érdekében.

Moszkva, ha meg akarja őrizni pozícióját a Távol-Keleten, mindenképpen meg kell szilárdítania  helyzetét. Vissza kell szereznie a szövetségi régiók lakóinak és vezetőinek bizalmát. Ebben az esetben azonban úgy látszik nem válogat a putyini adminisztráció, mivel a Dumához beterjesztett törvényjavaslat szerint a régiók vezetőit ezentúl az orosz elnök nevezné ki, és nem a helyi lakosság választana. Ezzel a lépéssel a vezetők biztos, hogy lojálisak lesznek Moszkvához. A lakosság megnyerése egy másik kérdés.

 

Hirdetés

warez2

 

Hirdetés

 

Hirdetés

On
Line
EU

Copyright 2003-2004. FKKE | europeer@np.hu