Oroszország külgazdasági stratégiája

2005. január 23.
-Bereczki Norbert

Oroszország külgazdasági stratégiájának irányvonala a Szovjetunió megszűnése után jelentősen nem változott. A Szovjetunió a II. világháború óta nagyhatalomként, később szuperhatalomként tekintett magára, és ehhez a szerephez igyekezett a külpolitikai-külgazdasági stratégiáját kialakítani. A háború után Kelet-Európa az „előkert” szerepét töltötte be, és a ’70-es évekre a világ minden földrészén megjelent a Szovjetunió.

A stratégia fontos eleme volt, hogy minden olyan területen jelen kell lenni politikai és gazdasági, illetve ha lehetséges még katonai eszközökkel is, ahol megjelent az USA. A hidegháború éveiben minden konfliktus, függetlenül attól, hogy a világ mely részén történt, egyben szovjet-amerikai párbaj volt. A ’80-as évekre a szovjet gazdaságot ez a versengés annyira legyengítette, hogy néhány év alatt szétesett a kelet-európai „szövetségi” rendszer (KGST, Varsói Szerződés), illetve megszűnt maga a Szovjetunió is. Ez a tanulmány rövid áttekintést ad arról, miként alakult át a szovjet külgazdasági stratégia orosz külgazdasági stratégiává, milyen közös és milyen új elemek merülnek fel.

Az orosz külgazdasági stratégia több részre osztható, amelynek a következő elemei vannak:

         - a szovjet időszak stratégiája,

         - a Szovjetunió  felbomlása után keletkező „sokkhatás”,

         - az átmenet stratégiája,

         - az 1998-i válság után megerősödött Oroszország színrelépése.

A Szovjetunió  külgazdasági stratégiája

A szovjet gazdasági rendszer már a II. világháború előtt is elmaradott volt, nehezen tudta volna ledolgozni a több évszázados lemaradást. Az 1922-1941 között eltelt években a stratégiát az ország külpolitikai fenyegetettsége határozta meg. Ennek szellemében elsősorban a nehézipart fejlesztették, a lakosság szükségleteit a minimálisra korlátozták. A külföldi gépekért és berendezésekért ugyanúgy nyersanyaggal fizettek, mint napjainkban. 

A szovjet stratégia egyik fontos jellemzője volt, hogy a világpiaci trendek és folyamatok ellen próbált haladni. Ezzel természetesen nem volt egyedül, ugyanezt az utat járták be Kelet-Közép-Európa és Dél-Amerika fejlettebb országai. Ennek a stratégiának elemei a következők voltak:

  a) az „ár ellen úszást” a kivételes világpiaci események nyomán kialakult nyersanyag vagy energiahordozók árának emelkedésével igyekeztek végrehajtani,

         b) olyan csoportosulást hoztak létre (KGST), amellyel a külső piaci folyamatoktól függetlenítik magukat,

         c) a munkamegosztás és nyersanyagcsere az iparfejlesztés fontos része lett.

Ez a fajta külgazdasági kapcsolatrendszer fontos szerepet töltött be a szovjet gazdaságban, mivel számos előnnyel járt:

         a) a KGST-tagországok kutatóintézetei a technikai információforrás szerepét töltötték be, felgyorsítva a hazai fejlesztéseket,

b) a szovjet gazdaságban fel nem lelhető termékek és szolgáltatások beszerzési forrása,

c) a szovjet tömegtermelés termékeinek felvevő-piacaként szolgált. {1}

A KGST és az EGK kapcsolata kezdetben a kölcsönös el nem ismerésre épült. A Szovjetunió  az EGK-t a NATO egyik gazdasági szervezetének tartotta, a KGST-t Nyugaton a szovjet hegemónia kelet-európai megjelenésének tartották. Ez a magatartás határozta meg a Szovjetunió  külpolitikai és külgazdasági stratégiáját. Változás csak a ’70-es években következett be, amikor a jelentős világpolitikai események hatása (olajválság, aszály, stb.) mindkét felet rákényszerítette egymás „de facto” elismerésére. {2}

A Szovjetunió  megszűnése

A szovjet rendszer megszűnése után az orosz külpolitikát a következő elemek és problémák határozták meg:

         - Az orosz-amerikai kapcsolatrendszer nem teljesen azonos a korábbi szovjet-amerikai viszonnyal. A korábban egymással versengő 2 szuperhatalom párbeszédét felváltotta egy sokkal kiszámíthatóbb és stabilabb diplomáciai és gazdasági kapcsolat. {3} Az orosz félnek rá kellett ébrednie arra, hogy szuperhatalmi státuszát elvesztve, már „csak” nagyhatalomként kezelik. Ezt a helyzetet maximálisan igyekeznek kihasználni, mert tudatában vannak atomhatalmi és geopolitikai jelentőségüknek.

         - A NATO-bővítés aktualitása a ’90-es évek elején a legfájóbb kérdése volt az orosz diplomáciának. Ennek a kérdésnek a napirenden való tartása nem tette reálissá az orosz-amerikai viszony szorosabbá válását. Moszkva jól érzékelte, hogy addig nem lehet teljesen „európai” ország, amíg nem tagja egy ilyen szervezetnek. {4}

         - Oroszország és az EU kapcsolatát a felek ki nem alakult politikája határozta meg ebben az időben. Oroszországnak először meg kellett barátkozni azzal a gondolattal, hogy regionális nagyhatalom, Európa-központúsággal, határozott irányvonalak és külpolitika nélkül. {5} Az EU szintén nem tudott mit kezdeni a kialakult helyzettel. Megkezdték a segélyprogramokat 1991-ben TACIS néven, illetve a tárgyalásokat a partnerségi és együttműködési megállapodásokról. {6}

         - Az orosz diplomácia „keze” a szétesés pillanatában nem csak a hagyományos érdekszférákig, de még az utódállamok többségéig sem ért el. {7} A ’90-es évek elején Oroszországot a szétesés fenyegette, nem volt ereje a többi állammal foglalkoznia. A határon túl maradt, több milliós orosz kisebbség érdekeit sem tudta felkarolni.

         - A gazdaság szinte példa nélküli mélyrepülése következtében az orosz kivitel jelentősen csökkent, aminek következtében kiszorultak a világpiac több szegmenseiből.

Az átmenet stratégiája

A „sokk” után a ’90-es évek közepére magára talált az orosz diplomácia és gazdaság. Ebben az időszakban sikerült megállítani az ipar mélyrepülését, a kivitel csökkenését és az orosz diplomácia háttérbeszorulását.

Oroszország nagyon jól érzékelte, hogy a teljes (gazdasági és diplomáciai értelemben vett) elismertséghez be kell tartani a Nyugat „játékszabályait”. Ennek egyik eleme a WTO-tagság elnyerése. Oroszország és Kína volt az egyedüli a jelentősebb országok közül, amelyek nem voltak tagjai a WTO-nak, és elődjének a GATT-nak. Oroszország megfigyelői státuszt is csak 1990-ben kapott (még Szovjetunió ként). A sorozatos gazdasági diszkriminációk miatt 1994 végén nyújtotta be a tagság iránti kérelmét.

Az orosz gazdaság magára találásával egy időben kezdtek megjelenni „Közel-Külföldön” (ez a megnevezés az egykori szovjet tagköztársaságokat jelöli). Ekkor hozták létre az orosz-belorusz-kazah-kirgiz vámuniót. {8} Az orosz állam nem csak támogatta a vállalkozásokat a külföldi megjelenésben, hanem maga is aktívan részt vett ebben, az állami kézben lévő vállalatokon keresztül.

Az 1998-as válság után megerősödött Oroszország színrelépése

A válság jelentős mértékben visszavette az orosz gazdaságot, és az elemzők évekig tartó felfutásra számítottak. Minden elemzőt meglepett, hogy milyen hamar visszatért Oroszország a gazdaság megújításának útjára. Ebben jelentős szerepet játszott Vlagyimir Putyin. Az ő megjelenésével megtört a gazdaságot addig uraló oligarchák hatalma, erősödött Oroszország nemzetközi megjelenése, és megkezdődött az országból feketén kiáramlott magántőke visszaáramlása – hivatalos formában (nem véletlen, hogy Ciprus, Svájc és Luxemburg évek óta a befektetői rangsor elején szerepelnek).

Oroszország és az EU kapcsolata aktívabbá vált, ami nem jelentette az automatikus közeledést. Putyin határozottabban lépett fel Csecsenföldön, és ez kiváltotta az Unió nemtetszését. Oroszország az EU-val kapcsolatban arra törekedett és törekszik, hogy az egyes tagállamokkal jóban legyen, ami bizonyos értelemben a hagyományos szovjet vonal folytatása. Ennek a politikának az az oka, hogy amíg Oroszország nem lesz WTO-tag, illetve a demokrácia kérdésében jelentős eltérés tapasztalható, addig a hivatalos Uniós hozzáállás nem változhat.

Kína erősödését és nagyhatalmi törekvéseit az orosz külpolitika és külgazdaság igyekszik kihasználni. Az orosz gazdaság felpörgésével új piacokat kell találni, ami sok esetben Kínát jelenti (Oroszország egyébként is tagja az APEC-nek). A következő évtizedekben az orosz energiahordozók egyik legjelentősebb felvevője Kína lesz. A kínai hadsereg fejlesztése az orosz hadiipar újjászületését eredményezte, amiből azért a fogyasztási cikkeket gyártó ipar is profitál. Egyes elemzők Oroszország, Kína és India kapcsán egy „Új-Triád”-ról beszélnek, ami -figyelembe véve ezen országok lakosságszámát és gazdasági növekedését-, realitás!

2004: az EU bővítésének hatása az orosz külgazdaságra

Oroszország keményen küzd az EU bővítési folyamat Oroszországra nézve hátrányos következményeinek javításáért. A belépő országok import vámátlaga ugyan csökken, de az orosz volumenhordozó termékeket érintő vámok nőnek és nagyobb piacvédelemmel találják magukat szemben. A frissen csatlakozott országok atomerőművei fűtőanyag szükségletének jelenleg mintegy 90 %-át Oroszország szállítja, miközben az EU szabályzata csak 20 % részesedést engedélyez. Számtalan kérdés vár még megoldásra az orosz és az újonnan csatlakozott országok között, pl. energiahordozó és nyersanyag piac helyzetének alakulása, a kőolaj- és földgázvezeték kapacitások kihasználtsága, az orosz mezőgazdasági termékek exportja, stb. terén. Maxim Medvedkov gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszterhelyettes, a WTO tárgyalások vezetője a 2004. január 16-i vilniusi tárgyalások után megerősítette, hogy az EU bővítése mintegy 150 M USD kárt okoz Oroszországnak, de elismerte, hogy a bővítésnek pozitív kumulatív hatása is várható. Az EU véleménye szerint ez utóbbi az orosz GDP mintegy 2 %-os növelését eredményezheti. A fentieken kívül Kalinyingrád elszigetelődése az anyaországtól az orosz kereskedő vállalatoknak mintegy 5-6 Mrd rubel kárt okozhat, mivel az innen az anyaországba menő áruk külföldről jövő áruként vámteherrel tudnak csak bejönni. {9}

Vlagyimir Putyin 2004. márciusában Mihail Fradkovot, Oroszország akkori EU-nagykövetét jelölte a miniszterelnöki posztra. Putyin döntése meglepetést keltett, azonban Fradkov kinevezése politikailag jó húzás volt, hiszen a dumában kétharmados többséggel rendelkező Egységes Oroszország támogatja Fradkovot. Megfigyelők szerint Putyin választása azért eshetett a viszonylag ismeretlen Fradkovra, mert személye egyaránt elfogadható a Nyugatnak és az úgynevezett szilovikoknak (a pétervári volt KGB-s szárnynak) is. Fradkov jól ismeri az állami bürokráciát, ugyanakkor politikailag nem jelenthet kihívást az elnök számára. A legutóbb időben ő képviselte Oroszországot az Európai Unióban. Az Európai Bizottság szokatlanul melegen üdvözölte a kijelölt orosz miniszterelnök személyét, aki korábban Moszkva képviselője volt Brüsszelben. Az Európai Bizottság szóvivője úgy vélte, hogy Fradkov kinevezése meg fogja könnyíteni az EU és Oroszország közötti viták rendezését. {10}

Oroszország az elmúlt időszakban is intenzív tárgyalásokat folytatott a WTO-ba való belépésről. Ennek érdekében egy sor nagy horderejű intézkedést valósítanak meg. Az orosz jogszabályrendszer korszerűsítése, a nemzetközi kereskedelmi előírásokkal való harmonizálása terén jelentős lépéseket tettek előre. Kiemelt feladatként folyik a gazdasági liberalizáció, a bürokrácia és a korrupció visszaszorítása, az adóreform mielőbbi befejezése, a földreform megvalósítása, a külföldi és hazai befektetések ösztönzése és növelése, a tőkemozgást akadályozó tényezők felszámolása. 2004. januárjában az orosz fél áttörést ért el a brüsszeli és a genfi tárgyalásokon, amiből kiindulva elképzelhető, hogy az USA lojalitása lehetővé teszi, hogy 2004-ben lezáruljanak a legkeményebb partnerrel, az EU-val folytatott kétoldalú tárgyalások, ami által gyakorlatilag 2005-ben lehetővé válhat Oroszország csatlakozása a szervezethez. A kérdés csak az, Oroszország mennyire akar WTO-tag lenni, mivel ez a gazdaság jelentős átalakítását vonná maga után.

Összefoglalás

Oroszország minden szervezetben és a különböző gazdasági-politikai kérdésekben a Szovjetunió  „örökösének” tekinti magát. Az orosz vezetés ennek érdekében hozta és hozza meg politikai és gazdasági intézkedéseit. A ’90-es évek elején ezt a szerepet semmilyen téren nem tudta betölteni, hiányoztak az ehhez szükséges eszközök. Az 1998-as pénzügyi válságig elindult egy fejlődés, melynek nyomán megjelentek külföldön az orosz vállalatok, mint vevők! Az akkori pénzügy válság -utólag értékelve a helyzetet-, nem okozott akkora törést, mint amekkorát az elemzők prognosztizáltak. Az azóta eltelt 6 évben, különösen Putyin megjelenésével, az egykori tagköztársaságok jelentősebb vállalatainak többsége orosz kézbe került. Az orosz vállalatok már megvetették lábukat a kelet-közép-európai országokban, és véleményem szerint a következő évtizedben a fejlett országok néhány vállalatát (különösen a kitermelő szektorban) fel fogják vásárolni.

Hivatkozások jegyzéke:

{1} Kozma Ferenc: Külgazdasági stratégia, 2001, Aula, (466-468. o).

{2} Balázs Péter: Az Európai Unió Külpolitikája, 2002, KJK Kerszöv, (174-175. o.)

{3} Deák-Farkas-Ludvig-Réthi: Oroszország a világgazdaságban, 2001, Aula, (321. o.)

{4} Deák-Farkas-Ludvig-Réthi: Oroszország a világgazdaságban, 2001, Aula, (330. o.)

{5} Deák-Farkas-Ludvig-Réthi: Oroszország a világgazdaságban, 2001, Aula, (373. o.)

{6} Balázs Péter: Az Európai Unió Külpolitikája, 2002, KJK Kerszöv, (260-261. o.)

{7} Borsányi András: A visszacsapás doktrínája, 2002, Bona-L, (53. o.)

{8} Deák-Farkas-Ludvig-Réthi: Oroszország a világgazdaságban, 2001, Aula, (91. o.)

{9} Toperczer Tamás: Magyar-orosz gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok, 2004, kézirat

{10} Népszabadság,  2004. március 2.