Orosz határhoz érkezett a NATO

2004. április 8.
-Dömötör Csaba

Április elsejével immáron 26 tagot számlál az Észak-atlanti Együttműködés Szervezete, közkeletű nevén a NATO. A minapi bővítés a legnagyobb mértékű a szervezet 55 éves fennállása óta. Az újoncok mindahányan az egykori szocialista blokk államai; egyesek szerint a volt kommunista térség majdhogynem teljes NATO-integrációjával gyakorlatilag végérvényesen lezárult a hidegháború időszaka. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy Moszkva belenyugvással szemlélné a folyamatot.

Az új tagok a teljesség igényével az alábbiak: Románia, Szlovákia és Szlovénia mellett Bulgária, Észtország, Lettország és Litvánia. A bővítés kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy az új tagok névsora nem az elmúlt hetekben vált véglegessé, hanem még 2002-ben, a prágai NATO-csúcson. Az április elsejei, washingtoni procedúra a katonai védőháló kiterjesztésének csak egy ceremoniális lezárása, az új tagországok kormányfői ekkor már csak letétbe helyezték a csatlakozási okiratokat az Egyesült Államok kormányánál. Ugyanakkor azt, hogy az észak-atlanti szervezet bővítése nem csupán üres jogi aktus, jól érzékelteti, hogy a szerződés aláírása után kisvártatva új litvániai állomáshelyére repült két belga vadászgép. Ezek a NATO kötelékében járőröznek majd a három balti állam fölött.

Éppen e fenti tényező az, amely nyugtalanítja Moszkvát. A NATO fokozatos bővítésével, Oroszország mind közelebb érzi magához „volt hidegháborús ellenfelének” katonai alakulatait – olyan területeken, ahol korábban évtizedekig szovjet katonák állomásoztak. Szergej Lavrov külügyminiszter „hibának” minősítette a hét kelet-európai állam, köztük három volt szovjet tagköztársaság felvételét. A külügyér mindezt a NATO-Oroszország Tanács ülése után mondta, amely testület egyébiránt éppen az észak-atlanti szövetség és Moszkva kiterjedt és konstruktív párbeszédének volt a színtere volt az elmúlt időszakban. Putyinék heves ellenkezését látva számos nyugati katonai szakértő úgy látja, terror-ellenes koalíció ide vagy oda, felül kellene vizsgálni NATO-orosz viszonyt.

A csatlakozás folyamata – csakúgy mint az Európai Unió esetében – a fent említett országok számára is meglehetősen hosszú időszakot jelentett. A legtöbbjük már 1994-től kezdődően, a Partnership for Peace (Partnerség a Békéért) program keretében kialakította a szükséges együttműködés feltételeit. Mindez újabb lökést kapott a Membership Action Plan (Tagsági Akcióterv) beindultával, amely program keretében a tagjelöltek á la carte rendszerben teljesíthették a teljes jogú tagság eléréséhez elengedhetetlen hadügyi reformokat.

Sokak számára csalódást jelentett, hogy 1998-ban csak három volt szovjet-szférához tartozó keleti állam (Csehország, Lengyelország, Magyarország) kapott NATO-meghívót. Mindazonáltal egészen a már említett 2002-es prágai csúcsig az sem volt bizonyos, hogy a védelmi-politikai szervezet a végül elfogadott „BIG BANG” bővítési forgatókönyvet választja. Elmondható, hogy aki komoly tagjelöltnek számított, az április elsejével „házon belülre” került. Bár Albánia, Horvátország és Macedónia is benyújtotta tagsági kérelmét, a gazdasági-politikai reformok befejezetlensége miatt ez utóbbiaknak valószínűleg még jó pár évig várniuk kell saját zászlajuk brüsszeli felvonásáig.

Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének fokozatos kiterjesztése mennyire árt a szövetség hatékonyságának. Egyes szakértők azért bírálják az expanziót, mivel azáltal szertefoszlik a korábban széleskörű konszenzus a stratégiai kérdésekben, lassul a döntéshozatal, ugyanakkor újfent felbőszíti a sokak szerint csak téli álmot alvó orosz medvét. Nem árt azonban megemlítenünk azt, hogy a NATO-bővítés az EU-integráció mellett olyan hosszú távú reformfolyamatok elindítására kötelezte az aspiránsokat, amelyeket – 4 éves ciklusok lévén – egyébiránt aligha vállaltak volna fel. Többek közt a csatlakozás kritériumrendszerének köszönhetően érezhetően javult a kelet-európai kisebbségek helyzete, nem utolsósorban a kormányközi alapszerződéseknek köszönhetően (a magyar-szlovák ill. a magyar-román alapszerződés sikerességének kérdése azért megérdemelne egy tüzetes elemzést). A hét új tag NATO-ba való integrálásával Európa kétségkívül biztonságosabbá válhat. Ugyanakkor nem árt leszögeznünk: a frontvonalak már nem a vasfüggöny mentén húzódnak.