Harc a földgázért a Kelet-kínai-tengeren

2004. november 23.
-Csomán Gábor

A természeti erőforrásokért Japánnak mindig is meg kellett küzdenie, míg Kína csak az elmúlt években vált nettó importőrré számos cikket tekintve. A közel-keleti energiahordozók iránti erős kötődést egyaránt igyekeznek csökkenteni minden lehetséges módon. Kézenfekvő megoldásként kínálkozik például a Kelet-kínai-tenger nyersanyagainak felhasználása. Azonban a tengeren és a tenger alatt húzódó határvonal helyzetében eddig nem tudtak megállapodni. Ez jelentős tehertételként jelentkezik a két ország eddig sem felhőtlen viszonyában.

Az ENSZ 1996-os tengeri határokkal kapcsolatos egyezményét (UNCLOS) Japán és Kína egyaránt aláírta. Ezzel kötelezettséget vállaltak, hogy minden vitás kérdést tárgyalásos úton oldanak meg. A szerződés értelmében a végső határokat 2009-ben fogják meghatározni. Alapelvként elfogadták, hogy egy ország, tengerpartjától számított kétszáz tengeri mérföldön (370 kilométeren) belül jogosult a tengerfenék kutatására és hasznosítására. Ezt hívják kiterjesztett gazdasági övezetnek (EEZ). A probléma abból adódik, hogy a Japánt és Kínát elválasztó Kelet-kínai-tenger nincs négyszáz mérföld széles, így a meg kell egyezniük, hol húzódjon a választóvonal. A kínaiak azon az állásponton vannak, hogy a kínai felségterület addig tart, ameddig a kontinentális talapzat elnyúlik Ezt a megoldást már számos állam elfogadta és alkalmazta. Mindez Japánnak kedvezőtlen helyzetet teremt, ezért azt javasolja, hogy a határvonal a két ország közötti távolság felénél húzódjon. A japán javaslat deklarációvá vált. Azonban az UNCLOS, így Kína sem ismeri el az egyoldalú nyilatkozatokat, csak a kölcsönös megegyezés eredménye lenne fogadható.

A kínai kormány 2003 augusztusában szerződést kötött a CNOOC-vel és a Sinopeccel (Kína második és harmadik legnagyobb olajvállalatával), valamint a Royal Dutch/Shell-lel és az amerikai Unocal-lal. A kínai cégek harminc-harminc, a „nyugatiak” húsz-húsz százalékkal részesedtek a projectből. A tervek szerint a Shanghai-tól négyszáz kilométerre, a Xihu hasadékban található Chunxiao mezőn kutatnak földgáz után. A megállapodás lehetővé tette, hogy a felek tizenkét hónapon belül elálljanak az üzlettől. Ezt idén szeptemberben mind a brit-holland, mind az amerikai cég megtette. Egyik kilépő cég sem ismerte el, hogy japán-kínai vetélkedés okozta bizonytalan helyzet miatt távoznának. Hivatalos indoklásuk szerint a kapott eredmények nem illeszkedtek a hosszú távú terveikbe. Mindez annak fényében is különös, hogy az idei év folyamán a Shell már a második visszavonulót fújta Kínában. (Az ExxonMobil-lal és a Gazprommal tervezték közös csővezeték építését.) A magára maradt kínai cégek vállalták a project folytatását, azonban a költségek jelentős emelkedésével kell számolniuk, mert nem számíthatnak az olajmultik technológiai tapasztalataira. A tervek időbeosztása hivatalosan nem változott: 2005 tavaszán megkezdik a gázkitermelést.

Tokió folyamatosan követeli, hogy Peking ossza meg vele a kutatások információit, mert  a Xihu hasadék a Japán által deklarált határvonal közvetlen közelében található, és ezért igényt tartanak a földgáz egy részére. A kínaiak azonban semmiféle adat átadására nem hajlandók. Erre magyarázatul szolgálhat, hogy a Kelet-kínai-tenger ismerete stratégiai fontosságú Tajvan elhelyezkedése miatt. Egy későbbi konfliktus során a tengerfenékről és az alatta rejlő ásványkincsekről birtokolt információ rendkívül fontos lehet Kínának, Japánnak, Tajvannak és az USA-nak egyaránt. Li Zhaoxing, kínai külügyminiszter júniusi, tokiói látogatása alkalmával még a közös hasznosításra tett javaslatot, azonban japán kollégája, Yoriko Kawaguchi ezt határozottan elutasította. Tokió a nyár folyamán kutatóhajókat küldött a térségbe, és szaporította a katonai jelenlétét. Válaszul Peking hazarendelte nagykövetét, aki helyett csak októberben neveztek ki újat. Wang Yi első tokiói sajtóbeszélgetésén kijelentette, hogy a békés, tárgyalásos megoldás hívei, mindazonáltal a Xihu hasadék egyértelműen és elidegeníthetetlenül Kína szuveneritása alá tartozik. Október végén Pekingben ültek találkoztak a két fél képviselői, a tárgyalások azonban siralmas eredménytelenséggel végződtek. Mindez alátámasztja több szakértő vélekedését, hogy a megoldást csak a legmagasabb szintű párbeszéd segítheti elől.

A konszolidáció irányába mutató jelként felfogható, hogy Japán legnagyobb olajipari cége a Nippon Oil szerződést kötött a PetroChina-val, kőolaj finomításról és exportálásról. Ez egyaránt megoldás a szűkös kínai és túlzott japán kapacitások jelentette problémára.  Az ezen az úton való továbbhaladás azon véleményeket támasztja alá, melyek szerint a két ázsiai országnak közösen kell fellépniük. Mindketten a Közel Keletről szerzik be a kőolaj nagy részét, mely a Malacca-szoroson keresztül jut el a kelet-kínai-tengeri kikötőkbe. Az együttműködés révén jóval kedvezőbb tárgyalási pozíciót foglalhatnának el az olaj-piacokon. A japán vállalatoknak kedvező lehetőségeket kínál a száguldó gyorsasággal növekvő, karnyújtásnyira lévő kínai piac, míg a kínaiaknak szükségük van a japán technológiai transzferre a hatékony energia felhasználás területén (is).

Azonban van egy másik olvasat is. Kínának rendkívül sok energiára van szüksége gyorsuló gazdaságának működtetéséhez. Ez az energiaigény csak növekedni fog a jövőben. Japán gazdasága is sok energiát igényel, a takarékos felhasználás ellenére is. Számára ugyanúgy létkérdés a stabil, folyamatos ellátás biztosítása, mint Kínának. Ezért minden új kőolaj- és földgázlelőhelyre kiírt szerződés esetén nagyon aktív versenytársai egymásnak. Amikor a kínai CNOOC megkapta az ausztráliai Észak-nyugat-shelf mezőt, a Mitsubishi és Mitsui vállalatok tiltakoztak. A szudáni olajvezeték projectben való CNPC részvételével szemben, még a japán kormány is kifejezte nemtetszését. Szintén szembekerültek egymással az iráni nemzetközi olajtender kiírásakor. A két ország közti versengés a nemzetközi energiapiacon valószínűleg fokozódni fog.