Változó Izrael-arab kapcsolatok

2004. február 10.
-Nagy Levente

Az elmúlt hetekben Izrael és egyes arab államok viszonyában jelentős változások reménye csillant fel. Minden félnek szándékában áll a kapcsolatok megváltoztatása, kinek külső, kinek belső nyomásra – általában azonban mindkettő hatására. Miért éppen most kezdődtek ezek a folyamatok? Milyen eredményei lehetnek ennek?

Decemberben nagy horderejű bejelentést tett Khadaffi líbiai elnök: feltétel nélkül beengedi a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) ellenőreit, hogy személyesen tudjanak meggyőződni Líbia atomprogramjának részleteiről. Ez a bejelentés egy hosszabb folyamat eredménye, aminek részeként Líbia és a világ más államainak kapcsolata megváltozott. A líbiai terroristák által elkövetett merényleteket követően hosszú évek multával Khadaffi hajlandó volt kártérítést fizetni az elhunytak családtagjainak. Ezzel egy időben, bizonyos források szerint már hosszabb ideje – legalább 2003. augusztusa óta - titkos tárgyalások folytak Izrael és a líbiai vezetés között egy esetleges békeszerződésről.

Ennek oka nem csak az lehet, hogy az eddig majdnem teljes elszigeteltségben lévő Líbiában az elnök megkezdte hatalma átadását fiának. Indok lehet, hogy az ország minden bizonnyal nem szeretne az Egyesült Államok és szövetségesei által lerohant Irak sorsára jutni. Khadaffi elnök csak úgy adhatja át tisztségeit fiának, hogy a nemzetközi politika által többé-kevésbé elfogadtatja a rendszert. Ez azért szükséges, hogy a belső ellenzékkel szövetkezve ne lehessen kihasználni az esetlegesen fellépő nehézségeket a rezsim megbuktatására. Az Izraellel történő kapcsolatfelvétel pedig a legjobb módja annak, hogy a világ számára jelezzék, Líbia többé nem a terrorizmust támogató országok egyike.

A bizalom helyreállítása azonban nem megy egyik napról a másikra. Ezt jelzi az a hivatalos izraeli álláspont is, amely egyelőre nem fűz nagy reményeket a két ország viszonyának normalizálására.  Líbiai részről pedig azonnal cáfolták a tárgyalásokról felröppent híreket érthető módon, hiszen az ország továbbra is jó kapcsolatot akar fenntartani az arab államokkal.

Izrael és Irán viszonya is jó irányba fordulhat – annak ellenére, hogy az országot sújtó földrengés után Irán nem volt hajlandó elfogadni a zsidó állam által felajánlott segítséget. Az Izrael irányába történő esetleges iráni nyitásra inkább a külső körülmények miatt van lehetőség. A konzervatív vezetők – a médiák és a technika fejlődésének is köszönhetően - egyre nehezebben képesek csak kívül tartani az országból az amerikai befolyást. Irán ismét felvette a kapcsolatot az 1979-ben Izraellel békét kötött Egyiptommal (hiszen akkor rögtön megszakították a kapcsolatot). Egyiptom valószínűleg hajlandó lenne közvetíteni Irán és Izrael között.

Izrael számára mostanában láthatóan a Szíriával ápolt kapcsolatok rendezése a legfontosabb. Ennek oka, hogy Szíria az izraeliek által is elismert, legitim vezetővel rendelkezik, aki tiszteletben tartja a megkötött nemzetközi szerződéseket. Fontos szempont, hogy Szíriának nemzetközileg is rögzített határai vannak. Szíria mindezek mellett az Egyiptommal kötött béke óta Izrael katonailag legerősebb ellensége lett. Egy esetleges szír-izraeli béke majdnem automatikusan eredményezheti a békét Libanonnal is, és ennek következtében Izrael körül csak „baráti” államok lennének, elszigetelve ezzel a palesztinokat. (Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a fél- vagy nem hivatalos katonai csoportokra kisebb hatással lenne.) Izraelben egyébként a fentiek miatt Rabin miniszterelnöksége óta előtérbe helyezik a szírekkel történő megállapodást a palesztin kérdés megoldásával szemben. Az instabil politikai helyzet – az izraeli kormányok gyors váltakozása és a szíriai hatalomátadás - azonban késleltette ezt a folyamatot. Basir Assad elnöknek először meg kellett szilárdítani az apjától átvett hatalmát, hogy utána az Izraelben élő arabok útján felvegye a kapcsolatot a szomszédos országgal. (Apja 2000-ben Bill Clinton akkori amerikai elnök közvetítése révén egyszer már majdnem megegyezett Izraellel, amely akkor a Genezáret-tó partját kivéve az egész - 1967-ben és 1981-ben, két lépcsőben elfoglalt - Golán-fennsíkot visszaadta volna Szíriának.) Izrael hosszú ideig nem vette komolyan a szírek feltétel nélküli tárgyalási szándékát – elterelésként értékelte azt, amit azzal a céllal tesznek, hogy lekerüljenek az Egyesült Államok terrorizmust támogató országokról készült listájáról. (Assad egyébként Törökországgal is felvette a kapcsolatot és elismerte a Szandzsák 1938-as török annektálását.) Szíria is bizonytalankodva fogadta a Kacev izraeli elnök által is kinyilvánított tárgyalási szándékot, mivel véleményük szerint Izrael továbbra sem szándékozik kivonulni az egyébként majdnem teljesen értéktelen Golánról. A Golán-fennsíkról ugyan nem indulnak Izrael-elleni terrortámadások - ezen a területen a Genezáret-tó partja a legfontosabb, a vízkészlethez való hozzájutás miatt a kötödés pusztán stratégiai elképzelések miatt ilyen erős. A zsidókat sem történelmük, sem érzelmeik nem kötik egyébként e fennsíkhoz. Izrael mégis ragaszkodni látszik hozzá, mert természeti szépsége miatt  nagy beruházásokat folytattak a vidéken és jelentős turistaközponttá fejlesztették az utóbbi időben. Egyes vélemények szerint nem is folytatni, hanem teljesen elölről kellene kezdeni a két ország között immár négy éve megszakadt tárgyalásokat.

Izrael számára nem csak az amerikai nyomás miatt, hanem saját biztonságuk és a palesztinokkal szembeni tárgyalási pozíciójuk miatt is fontos az arab országokkal való viszonyaik normalizálása. Az, hogy mennyire lesz tartós ez a több irányú kapcsolatfelvétel Izrael részéről, attól is függ, hogy Saron miniszterelnök figyelmét mennyire osztják meg a belső problémák. Az arab országok a 2004-es évben jó tárgyalási pozícióban lesznek, mert az amerikai elnökválasztás miatt George W. Bush minden bizonnyal nem szeretne újabb konfrontációt külföldön. Ezek a körülmények megfelelőek lehetnek ahhoz, hogy lökést kapjon az arab-izraeli viszony rendezésének folyamata.