Alkotmányozás és
újabb ellentétek Irakban
2004. március 10.
-Nagy Levente
Hétfőn
írták alá Irak új, ideiglenes alkotmányát, ami egyelőre nagy
mértékben magán viseli az amerikaiak kéznyomát. Mint azonban azt
al-Sistani ajatollah – az alaptörvény készítése közben felmerült
nézetkülönbségekre utalva - is jelezte: ez egy lépés a helyes
irányba.
Irak ideiglenes alkotmányában az
egyik legfontosabb, legújszerűbb fejlemény, hogy a törvénykezés
egyik (és nem egyetlen!) forrásává az iszlámot teszi. Ez
azt jelzi, hogy nem a saría – az iszlám törvénykezés – kerül
bevezetésre, hanem az alkotmány egy olyan értékrendet tükröz,
amiben a vezetés vallásosabb, mint Törökországban, de kevésbé
vallásos az iráninál.
Ez az irányvonal azonban néhány
gyakorlati problémát is felvetett, például, hogy ki, vagy kik
fogják megítélni egy jogszabály vallásosságát. Kérdés az is,
hogy mennyire mond ellent az iszlám hitnek az az új szabályozás,
amely szerint a Nemzetgyűlés helyeinek negyede a nőket illeti
meg. Azt, hogy a vallási kiindulópont a törvényhozásban
belekerüljön a tervezetben, a kurdok ellenezték, követelésük
azonban – figyelembe véve, hogy a térségben a török alkotmány az
egyetlen, amely teljesen világi alapokra épül – nem volt reális.
Az ideiglenes alaptörvény az iraki
nép minden tagját felruházza az alapvető emberi jogokkal, ami
ismételten felveti a törvények vallásosságával való
ellentmondást. A siíták például a családot illető rendelkezések
ellen szólaltak fel – ezek a hitben megengedett néggyel szemben
legfeljebb két feleséget engedélyeznek, a másodikat is csak
akkor, ha ehhez az „első” írásban hozzájárul.
Vitákhoz és az alkotmány
ünnepélyes aláírásának eltolásához vezetett az elnökség kérdése
is. Egyelőre az első változat lép életbe, amelynek értelmében az
iraki elnöknek két helyettese lesz és a végrehajtó hatalmi ág
még a miniszterelnökkel és kormányával egészül ki. A siíták azt
próbálták elérni, hogy az elnöki pozíció egy öttagú testületben
– az Elnöki Tanácsban – rotálódjon, amelyben három siíta, egy
kurd és egy szunnita kapott volna helyet.
Fontos ütközőpont volt és lesz is
a végleges alkotmány kidolgozása közben a kurd kérdés. Az
Észak-Irakban élő kurdok igyekeznek minél több területet
megőrizni önkormányzatukból és ha lehet még bővíteni is azt. Az
ideiglenes alkotmány emiatt inkább a föderális berendezkedés
irányába mutat, ahol nincs erős központi hatalom, viszont a
siíta és kurd érdekek elnyomják a szunnita törekvéseket. A
siíták tiltakozása ellenére a kurdok egyelőre
kvázi-vétót kaptak az alkotmányozás kérdésében, hiszen éppen
három tartományban élnek, ami elég a vétóhoz. A „vétó” bármely
három tartomány esetén is működik ugyanis, amennyiben az ott
lakók két harmada úgy szavaz. A kurdok helyzetét nehezíti, hogy
az általuk követelt autonómia földrajzi határai sem
tisztázottak, hiszen kérdéses, hogy a Szaddam Husszein idejében
arabokkal benépesített Kirkuk térsége odatartozik-e.
Részben a kurdokhoz, részben pedig az eddig hatalmon lévő
szunnitákhoz tartozik, hogy mindkét népcsoport a siítákkal
egyenlő súllyal szeretne részt kapni a hatalomból. Mindamellett
az is köztudott, hogy a szomszédos Törökország határozottan
ellenzi a kurdok önállóságát.
Az ideiglenes alkotmány legkésőbb
2005. januárjára tűzte ki a választásokat, amit az ENSZ sem
tartott megrendezhetőnek a június 30-i amerikai hatalomátadás
előtt. Az ekkor megválasztott Nemzetgyűlésnek 2005. augusztus
15-ig ad időt a végleges Alkotmány kidolgozására, amiről
legkésőbb ugyanezen év október 15-ig népszavazást kell tartani
Irakban.
Irak azonban az ideiglenes
alkotmány aláírása után sem nyugszik meg valószínűleg. Ez
részben annak köszönhető, hogy az egyes népcsoportok már most
erőszakkal igyekeznek a lehető legjobb kiinduló pozíciót
kiharcolni maguknak a választásokig. A konfliktusokat erősíti
még az al-Kaida terrorszervezet Irak destabilizációjára való
törekvése is, céljuk a polgárháború kirobbantása. Ezt látszik
alátámasztani az a tény is, hogy az iraki öngyilkos merényletek
nagyobb részét külföldiek követik el, próbálva egymás ellen
fordítani a siítákat, a szunnitákat és a kurdokat. A szunniták
politikai letargiája azonban véget ért és készek tárgyalni az
egyre befolyásosabbá váló siítákkal, akiknek még mindig a házát
csak legritkább esetben elhagyó al-Sistani ajatollah a legfőbb
vezetőjük.
Az amerikai csapatok
bevonulásukkor feloszlatták a hadsereget, ami szintén fokozza a
bizonytalanságot. Most teljesen új hadsereget kell létrehozni,
ami csak hosszú idő és rengeteg pénz árán lehetséges. Rendőrnek
lenni azonban – a veszélyek ellenére - még mindig kiemelkedő
megélhetést jelent és ez egy ideig még így is marad a
bizonytalanságokkal teli Irakban, ahol a terrorcsoportok az
utolsó esélyt próbálják kihasználni az ország demokratizálódása
ellen, hiszen az a környező országok hatalmi rendszerére is
hatással lehet.
Irakban még sok időt és áldozatot követel majd a
demokrácia felépítése, hiszen a megszállók által célként
kitűzött - amerikai mintájú - fékek és ellensúlyok rendszerével
nincs tapasztalatuk az itt élőknek, ezt bizonyítja, hogy
továbbra is minden csoport saját befolyását igyekszik növelni a
másik kárára. Egy dolog azonban látszik: a korábbi diktátor
iránt érzett gyűlöletből nem következik az Egyesült Államok
elképzeléseinek feltétlen támogatása, azaz Iraknak a saját útját
kell járnia új alkotmányos berendezkedése felé.
|