Kurdisztán és Irak

2005. február 28.
-Nagy Levente

A 2005. január végén megtartott választások eredményeként az iraki kurdok jelentős politikai befolyást szereztek. A kitűnő, számarányukat hat százalékponttal meghaladó, 26 százalékos szavazati arányuknak köszönhetően a siíta többség a döntéshozatal során semmiféle módon nem kerülheti meg ezentúl az ország északi részén eddig komoly elnyomás alatt élő kisebbséget.

A kurdok elsődlegesen deklarált célja a területi autonómia, amelynek alapjait már le se kell rakniuk, hiszen a három kurd többségű iraki tartomány már az első Öböl-háború óta gyakorlatilag külön utakat jár. A kilencvenes évek elején az addig sokszor katonailag –tömegpusztító fegyverekkel is – megtámadott térség fölött az Egyesült Államok repüléstilalmi zónát hozott létre, hogy így védje meg a kurd kisebbséget Szaddam Husszein esetleges bosszújától. Az így létrejött, azóta is önállóan működő régiónak saját parlamentje és kormánya van, aki pedig belép a területére az pecsétet kap az útlevelébe (amelyen a „Kurdisztán Kormányzata” felirat áll). Ennek alapján elmondható, hogy a három tartomány már régen autonómiát alkot – a következő lépcsőfok az önálló államiság lehetne.

A kurdok január 30-án saját törvényhozásuk tagjait is megválasztották, sőt a vitatott hovatartozású Kirkuk városában is elsöprő kurd választási győzelem született. Kirkuk helyzete azért is fontos, mert nem csak a központi iraki, hanem a török kormányzat sem szeretné, ha a város és olajban gazdag körzete a kurd autonóm területek részét képezné. Ennek oka, hogy ez gazdaságilag életképessé tehetne akár egy önálló Kurdisztánt is. (Kirkuk kurd igazgatás alá helyezését a tizenötmilliós kurd kisebbséggel rendelkező Törökország hivatalos forrásai esetleges casus belliként emlegetik.) Kirkuk azonban semmi esetben sem válna a terület fővárosává, hiszen az elmúlt több mint húsz évben Erbilben kialakult már a kormányzás és az önálló közigazgatás infrastruktúrája.

A választási eredmény alapján a kurdok egyértelműen kifejezésre juttatták jövőről szóló elképzeléseiket. Azt szeretnék, ha a „Kurd Föderáció” léte bekerülne az új iraki Alkotmányba, ezáltal megerősítenék az önálló intézményeket és a kurd nép széleskörű önrendelkezését. A föderáció területébe, amit egyébként az ott élők csak Dél-Kurdisztánnak neveznek, terveik szerint beletartozna Kirkuk is. Ezt a törekvést megerősítette Maszud Barzani is, aki az autonómia elsőszámú vezetőjévé válhatna. 

Mindezeken túlmenően Irak új elnöke minden bizonnyal Dzsalal Talabani, az egyik nagy kurd párt vezetője lesz. (A másik fontos posztot, a miniszterelnökit ugyanis a választásokon győztes síiták szerezték meg.) Ezen felül pedig szeretnének még megkaparintani legalább egy fontos minisztériumot is a felálló új kormányban. Barzani egy múlt heti interjújában azt is leszögezte, hogy a kurd politikai törekvéseknek nem az áhított, de kevésbé elérhetőnek tűnő saját állam létrehozására, hanem a reálisabb autonóm törekvésekre kell koncentrálniuk. Elképzelései szerint, amíg a „nagy szomszéd”, Törökország ennyire ellenzi az önálló Kurdisztán létrejöttét, addig meg kell elégedni a területi önigazgatással – és még ezt elérve is sokkal tovább jutnak az elmúlt másfél év alapján, mint azt megelőzően valaha is tették, vagy a Szaddam-rezsim alatt gondolhatták volna.  

Irak jövője tehát kurd szemszögből nézve egyedül a különböző népcsoportok önállóságán alapuló föderális berendezkedés lehet, amit támogatni látszik az újonnan felálló Alkotmányozó Gyűlés többsége is. A még sok nyitott kérdés mellett optimizmusra ad okot az, hogy a többségi síiták is készek elfogadni ezt a fajta berendezkedést.