Az
ideiglenes iraki berendezkedés
2004. július 19.
-Bernát Péter
Több
mint egy évvel azután, hogy Bagdadban ledöntötték a Szaddam
szobrokat, Iraknak új kormánya lett. Ennek a kormánynak azonban
rendkívül korlátozott mozgástere van, és az uralma alá tartozó
területeken két másik, hatalmat gyakorló tényezővel is számolnia
kell, melyek erősebbek nála. A két tényező közül az egyik az
amerikai-brit vezetés alatt álló külföldi csapatok, a másik
pedig a velük harcban álló felkelők különféle mozgalmai.
Szakértők szerint Amerikának szüksége volt arra,
hogy minél előbb hivatalosan átadhassa a hatalmat egy iraki
kormánynak, hogy ezzel demonstrálhassa a stabilizáció megfelelő
ütemben történő haladását. Ez meg is történt június 28-án, két
nappal a kitűzött határidő előtt, mivel féltek attól, hogy a
hatalomátadás korábban megadott időpontjára terrortámadások
várhatóak. A meglepetésszerű hatalomátadás tehát lezajlott,
melynek eredményeként tizennégy hónap után Iraknak újra lett
elnöke és kormánya, igaz ideiglenesen, és meglehetősen csekély
hatalommal.
Elnök:
Az elnöki posztra sokáig az USA által patronált
Ahmed Csalabi volt a legesélyesebb, aki az emigráns iraki
ellenzék egyik prominens személyiségeként kezdettől szorgalmazta
a háború megindítását. Később azonban kiderült, hogy az általa
szállított Szaddam tömegpusztító fegyvereire vonatkozó adatok
hamisak voltak. Így elvesztette Amerika jóindulatát. Helyette
Washingtonban Pacsacsit kezdték támogatni, aki viszont nem
fogadta el az elnöki tisztséget. Ezt elég bölcsen tette, hiszen
tudta, hogy Irakban a közvélemény előtt az amerikaiak
támogatottja lévén nem számíthat nagy népszerűségre. Ezért végül
az irakiak jelöltje, Gázi Masal Adzsil al-Jáver lett az
ideiglenes elnök, aki lévén maga is egy iraki törzs vezetője,
jobban ismeri az ország belső viszonyait, mint az évtizedek óta
külföldön élő emigránsok bármelyike. Gázi al-Jáver kinevezésébe
az amerikaiak is viszonylag gyorsan belementek, mert ezáltal úgy
tűnt, hogy az amerikai állásponttal szemben az iraki nép akarata
érvényesült az ideiglenes elnök személye körüli vitában. Ezzel
az a látszat keletkezett, hogy Amerika fontos kérdésekben
hajlandó engedni az irakiaknak. A valóságban azonban ez nem volt
több egy gesztusnál, mivel az iraki ideiglenes elnök semmilyen
tényleges hatalommal nem bír, szerepe pusztán protokolláris.
Ugyanez igaz a két alelnökre is. (Ibrahim al-Dzsafari, Rovs
Savajsz)
Kormány:
A híradásokban legtöbbet az új ideiglenes iraki
kormányról lehet hallani, amelytől azt várják, hogy az ország
demokratikus átalakulásának alapköveit letegye. A kormány élén
Ijad Allavi áll, aki az egyik legfontosabb feladatának az ország
egységének megőrzését tartja. Ezen felül az ideiglenes kormányra
vár a 2004 végén-2005 elején megtartandó ideiglenes
nemzetgyűlési választások előkészítése és a belső konszolidáció,
valamint az ország beillesztése a nemzetközi rendszerbe. Ezeket
a feladatokat pedig az ideiglenes alkotmány s az ENSZ BT 1546-os
határozata által megszabott keretek közt kell ellátni, amelyek
azonban csak meglehetősen korlátozott mozgásteret biztosítanak
Allavi kormányának. A testület egyáltalán nem hozhat olyan
belpolitikai döntéseket, melyek hosszabb távra is kihathatnak. A
kormány lényegében csak napi feladatokat láthat el. Ezen felül
külpolitikai mozgásterét is jelentősen korlátozza az a tény,
amely szerint csak hitelekkel, illetve az ország adóságával
kapcsolatos szerződéseket köthet.
Az iraki ideiglenes kormány felügyelete alá
tartoznak az iraki katonai és rendvédelmi erők is június 28.
óta. Ezek kiképzéséhez és felfegyverzéséhez kérte az isztambuli
NATO csúcstalálkozón Bush a szövetségesei segítségét, amit
papíron meg is kapott. Igaz, semmi más fontos konkrétumot nem
tisztáztak a kérdéssel kapcsolatban. Többek közt a segítség
mértékén kívül azt sem lehet tudni, hogy Irakban vagy valahol
külföldön fogják-e kiképezni az említett alakulatokat.
Az ideiglenes kormány és az ország területén
tartózkodó nemzetközi haderő viszonya is tisztázatlan.
Hivatalosan együttműködésről beszélnek, de a részleteket itt sem
dolgozták ki alaposan. Valahogy úgy néz ki a dolog, hogy az
amerikai-brit vezetésű külföldi erők továbbra is azt teszik,
amit eddig, a különbség csak annyi, hogy erre most már a bagdadi
kormány is rábólint. Rábólint, mégpedig azért, mert Allavi
tudja, hogy hatalma a külföldi csapatokon nyugszik, ezért, bár
joga lenne hozzá, nem fogja a csapatok kivonását kérni. Az
egyetlen igazi erőforrás, amivel az ideiglenes kormány
rendelkezik, azok az olajbevételek, de ahhoz, hogy az ebben
rejlő lehetőségeket tényleg ki tudja aknázni, modernizációra van
szükség. Erre kiválóan alkalmas az USA által folyósított 18
milliárd dolláros segély, amelyet azonban nem kap meg
közvetlenül a kormány, mivel azt az amerikai nagykövetség osztja
szét saját belátása szerint. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy
a kormányt saját országának újjáépítésében is korlátozzák.
Nemzeti Tanács:
Az ideiglenes kormány működését a száz fős
Nemzeti Tanács felügyeli, melynek tagjait régiónként választják.
Feladatai közé tartozik a kormány működésének megfigyelése és a
tanácsadás, emellett vétójoggal is rendelkezik. Vétójogával
élhet az ideiglenes kormány minden rendeletével szemben, annak
kibocsátásától számított tíz napon belül. A vétó elfogadásához a
képviselők kétharmados többsége szükséges.
Láthattuk tehát, hogy az új iraki kormánynak
meglehetősen szűk mozgástere van. Ha mindezek után azt is
figyelembe vesszük, még két hatalmi tényező is van rajta kívül
az országban, akkor rá kell jönnünk, hogy az egész új iraki
berendezkedés nem más, mint egy vékony alkotmányos máz. Irak
lényegében Amerika protektorátusa lett, a kormány pedig csak az
amerikai fegyvereknek és pénzeknek köszönheti a létét, vagyis a
tényleges függetlenségtől még elég messze van az ország.
|