Sorskérdések előtt a Biztonsági Tanács

2004. szeptember 30.
-Böszörményi Gergely

Az Egyesült Nemzetek Szervezete hat évtizede a nemzetközi sajtó legfinomabb megfogalmazásai szerint is ellentmondások terhétől roskadozik. Megalakulása (1945) óta regionális, szociológiai és elsősorban világpolitikai erőviszonyok terén nagyot fordult a világ, mely változások ugyanakkor szinte tökéletesen érintetlenül hagyták az egykor (és sokak által ma is) a jövő zálogának tekintett szervezet struktúráit, elsősorban is legjelentősebb döntéshozó testületét, a Biztonsági Tanácsot.

A Security Council szerepvállalása  a nemzetközi ügyekben már indulásakor hosszú távú konfliktus nyitányát eredményezte az izraeli-palesztin viszonyban, melyre az azóta megalkotott számtalan –és egyes esetekben nagy reményekkel elfogadott- határozat sem tudott érdemi megoldást találni. Máig nem sikerült békeszerződést kötni az ENSZ-beavatkozással zárult koreai háborút lezárandó (ma is csupán fegyverszüneti megállapodás létezik), de a BT képtelennek bizonyult időben napirendre tűzni olyan sorsdöntő ügyekbe történő beavatkozását is, mint az 1956-os budapesti forradalom. Az ENSZ-nek nem sikerült megakadályoznia a véres kongói polgárháborút, és a Biztonsági Tanács cselekvésképtelennek bizonyult többek között a kubai rakétaválság idején (1962) is. A vietnami háború alatt szintén egymást érték a Biztonsági Tanács a kérdéssel foglalkozó ülései, amelyeken a meghozott –szintén számtalan-határozatoknak semmiféle hatása az eseményekre nem mutatható ki. A sor a kilencvenes évek elején a délszláv háborúval folytatódott, mely során –ha csak nagy nehezen is, de- érkeztek ugyan kéksisakosok a háború sújtotta területre, a tömegmészárlásokat azonban ezúttal sem sikerült megakadályozni (1995-ben Srebrenicában, a világszervezet által védettnek nyilvánított övezetben, a jelen lévő ENSZ-katonák szeme láttára a szerbek legkevesebb hatezer bosnyákot gyilkoltak meg). Bár a világ eseményeire gyakorolt képlékeny befolyás, a tehetetlenség és a meddőség gyakori jelei a szervezet összes alegysége esetén fennállnak (beleértve a segélyszervezeteket és humanitárius akciókat is, mint az jelenleg a darfuri katasztrófa esetében is látható), egyértelmű, hogy a teljes megújulásra a Biztonsági Tanács komoly átalakításával nyílhatna csak esély.

A BT átfogó reformterveinek kidolgozására már a szervezet 50. születésnapja előtt nem sokkal, 1995-ben ad hoc bizottság jött létre, a testület azonban érdemi eredmény nélkül fejezte be a munkáját. Napjaink iraki válsága -konkrétan a háborút megelőző, a nemzetköziség alapfeltevéseit megalázó eseménysor a Biztonsági Tanácsban- azonban immár megkerülhetetlenül rámutatott a tarthatatlan gyengeségekre. A főtitkár Kofi Annan újabb panelt bízott meg az elképzelések összehangolásával, mely dokumentumtervezet nyilvánosságra hozatalát decemberre ígérik a hivatalos források. A szkeptikusok mellett szól, hogy az ENSZ BT átfogó reformcsomagjának elfogadásához a 191 állam képviselete által alkotott közgyűlés kétharmados többsége szükséges, továbbá az, hogy a BT jelenlegi öt állandó tagja ne vétózza meg a tervezetet (annak ellenére sem, hogy az minden bizonnyal a hatalom szélesebb körben történő elosztását, így a jelenlegi hatalmak –USA, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország- súlyának mérséklését irányozza majd elő).

A reform körüli fő kérdést a Tanács kibővítésének mikéntje jelenti. Brazília, India, Japán és Németország egyaránt az állandó tagság megszerzését tűzte ki célul –az aspiránsok nemzetközi ügyekben elfoglalt szerepét figyelembe véve nem is alaptalanul. Japán –az USA mögött- a világszervezet második, Németország pedig a harmadik legjelentősebb finanszírozója. Előbbi BT-tagságra irányuló törekvéseit az Egyesült Államok, utóbbiét Franciaország és Nagy-Britannia támogatja a jelenlegi állandó tagok közül (az USA és Németország, valamint a Kína és Japán közötti viszony azonban már korántsem ennyire tisztázott). India 1,05 milliárd lakosával (mellyel a Föld második legnépesebb állama), nukleáris fegyverarzenáljával és dinamikusan fejlődő gazdaságával szintén nehezen vitatható, hogy alap nélkül kéri felvételét a világ –elviekben- legjelentősebb döntéshozóinak sorába (még akkor is, ha ez szükségszerűen kiváltja a vele határos és szintén atomhatalom Pakisztán ellenkezését). Hasonlóan Brazíliához, amely ugyan „csupán” 184 millió lakossal büszkélkedhet, ám az eddig BT-képviselet nélküli Dél-Amerika vitathatatlanul legmeghatározóbb állama. Bár a jelenlegi kandidálók között nem találunk afrikai országot, régóta napirenden lévő  kérdés a földrész állandó képviseletének szükségessége (a helyzetet azonban nehezíti, hogy politikailag különösen széttagolt kontinensről van szó, s a számba vehető jelöltek –Egyiptom, Dél-Afrikai Köztársaság, Nigéria- között nehéz közös nevezőt találni egymás képviseletéhez). Szeptember közepén a négy állandó tagságra pályázó ország a siker érdekében közös lobbitevékenységről állapodott meg, egyúttal szilárdan visszautasította azt a kompromisszumos ENSZ-tervezetet, amely öt, évenként megújítandó, ún. fél-állandó tagságot irányozna elő két-két afrikai, ázsiai és latin-amerikai, valamint egy vagy kettő európai (közelebbről meg nem nevezett) országnak.

A német BT-törekvések egyébiránt az Európai Unió jövőjét érintő vitáknak is új alapot adnak. A Németország állandó tagságát nyíltan ellenző Olaszország érvelése szerint ugyanis az ”egyéni” ambíciók helyett az oly’ rég tervezett és hangoztatott közös európai külpolitikának kellene egységes képviseletet kiharcolnia a Biztonsági Tanácsban. Az ötlethez szeptemberben csatlakozott az Európai Parlament is, amely hírek szerint hamarosan saját javaslattal kíván előállni az ügyben. A gondolatot azonban a jelek szerint és némi meglepetésre Franciaország, valamint –jóval kevésbé meglepő módon- az Egyesült Királyság is túlzottan korainak tartja.

Az ENSZ egyéb testületeit érintő reformokra tehát minden bizonnyal csupán a BT körüli kérdések –legalább részbeni- megválaszolása után kerülhet sor. Mindazonáltal a már jelenleg is ismert elképzelések előirányozzák egy leszerelési ENSZ-testület létrehozását (ahol ugyan nem születnének politikai döntések, de elviekben létrejönne a nemzetközi leszerelés folyamatos felügyeletének lehetősége egy állandó ellenőri csoport megalakításával), a jelenlegi emberi jogi ENSZ-intézmények teljes reformját, illetve talán a legnagyobb formátumú elképzelésként egy új gazdasági és szociális biztonsági tanács megteremtését. Utóbbi a jelenlegi gazdasági ENSZ-szervek továbbfejlesztését jelentené, s az új testület feladata a nagy nemzetközi válságjelenségek – mint a szegénység, tömeges elvándorlás és a világ több térségét sújtó járványok – elleni összehangolt fellépés kereteinek biztosítása lenne (sőt, a tervek szerint számos, jelenleg a Biztonsági Tanácsban tárgyalt problémakört is ennek az új testületnek a kompetenciájába sorolnának).

Összefoglalva, az idei ősz a várakozások szerint több, eddig méltatlanul elodázott sorskérdésben hozhat döntést. Ha a reformtörekvések sikerrel járnak, a folyamat legnagyobb nyertesei a fejlődő- illetve egyes harmadik világbeli országok lehetnek, előbbiek akár állandó BT-képviselet útján, utóbbiak a gazdasági, emberi-jogi és szociális testületek reformjának (s talán hatékonyabbá tételének) nyomán. A nemzetközi közvélemény –mára már türelmetlenül, s nem kis részben szkeptikusan- egy erőskezű és hatékony szervezetre vár, amelynek tükröznie kell a világ jelenlegi realitásait, csakúgy, mint a nagyhatalmi arroganciával szembeni sikeres fellépését képességét.