2004. augusztus 24.
-Csomán Gábor

Li Shijun, a Kínai Vas és Acél Szövetség helyettes vezetője szerint, ha egy ország acéltermelése eléri a legmagasabb kapacitását, akkor bizonyos értelemben elérte az iparosíthatóságának csúcsát. Kína még az indusztrializáció időszakában van. Li szerint a fejlett államok (USA, Japán, Nagy-Britannia) akkor jutott el acélfogyasztásuk csúcsára, amikor az urbanizációs szintjük elérte a 65 százalékot. Kínában ez a mutató 2001-ben 37, 7 volt.

Kína 2002-től a gazdasági fejlődés egy gyorsabb szakaszába lépett, amely az acélfogyasztás új szintjét eredményezte. 2005-re az éves szükségletet 250 millió tonnára becsülik, ami 2010-re 310 millió tonnára emelkedhet. 2001 óta az éves fogyasztás 30 millió tonnával növekszik, 2003-ra elérte a 250 millió tonnát, és ezzel a világ legnagyobb acélfogyasztója, megelőzve az Egyesült Államok és Japán együttes acélszükségletét. A Nemzetközi Vas és Acél Szövetség adatai szerint az idei évben a világtermelés 31 százalékát használják fel az ázsiai országban.

Ez a gyors növekedés azonban számos problémával jár együtt, melyek a túlfűtöttség jeleit mutató kínai gazdaság egészére – káros – hatással lehetnek. A nem szabályozott beruházások és túlzott kapacitások által keletkezett környezeti, pénzügyi és társadalmi problémák csökkentése érdekében a kínai kormány szigorításokat vezetett be az acélszektorban. Az Állami Fejlesztési és Reform Bizottság szigorúan szabályozza az új vas- és acélipari beruházások engedélyezését. A bankoknak szigorú szabályokat állítottak fel. Tilos olyan befektetéseknek hitelt nyújtani, melyek nem felelnek meg az állam acélipari politikájának. A tartományok eddigi támogatásait is felülvizsgálják. A szigorítások bevezetése óta tilos adókedvezmények, villamosenergiaár kompenzáció és egyéb nyílt és burkolt kedvezmények nyújtása olyan beruházásoknak, melyeket a központi vezetés nem engedélyezett.

2002-ben, Kínában az acélipari beruházások összege elérte a 70,4 milliárd jüant, ami 45,9 százalékkal magasabb az előző évinél. 2003-ban a növekedés majdnem kétszerese volt az előző évinek, az értéke meghaladta a 133,2 milliárd jüant. A túlzott beruházások egyik bizonyítéka, hogy Kína éves acéltermelő kapacitása 2005-re 330 millió tonna lesz, amely magasabb a 2010-re (!) prognosztizált 310 millió tonnás hazai szükségletnél.

Ma Kai kereskedelmi miniszter elmondása szerint fontos a beruházások hangsúlyának áthelyezése a környezetkímélőbb és gazdaságosabb technológiák irányába. Az acéliparihoz hasonló intézkedéseket vezettek be az alumínium és cement szektorokban is, melyek növekedése 2003-ban 92,6 illetve 120 százalékos volt az előző évihez képest. Kína 66 meghatározó acélvállalata 19,96 milliárd jüan (2,4 milliárd dollár) nyereséget ért el az első negyedévben, ami 126.12 százalékkal magasabb az előző év azonos periódusában elértnél. Az import 17,49 százalékkal nőtt, de a növekedés üteme 57,2 százalékponttal esett, ami a magasabb nemzetközi áraknak köszönhető. A nemzetközi piac árai 36,52 százalékkal nőttek az első negyedévben, míg ugyanezen kínai index csak 13,68 százalék. Ez azt eredményezte, hogy a kínai export 6,72 százalékkal nőtt éves szinten.                                                                            

Az aránytalan acélipari beruházásokat nem sikerült csökkenteni az első negyedévben. Az előző év azonos időszakához képest az első negyedéves befektetések összértéke 107,2 százalékkal nőtt, és elérte a 33,5 milliárd jüant. Ez a kibocsátási kapacitásokat 16,03 millió tonnával növelte meg. A kínai központi bank már többször emelte ebben az évben a bankok kötelező tartalékrátáját. A bankfelügyeleti bizottság ellenőröket küldött hét tartományba (Guangdong, Zhejiang, Henan, Hebei, Hubei, Jiangxi, Jiangsu), hogy felülvizsgálják az elmúlt években kötött, az acéltermelő vállalatokkal kapcsolatos kölcsönöket.

 Az első félévben azért nőttek a beruházások, mert ezeket még 2002-ben és 2003-ban engedélyezték, és már nem lehetett őket leállítani. A központi vezetés azonban azt ígéri, hogy a bevezetett adminisztratív intézkedések jelentős mértékben éreztetik hatásukat a második félévben.  A központi kormányzat makropolitikáját illetően ezen túl a széleskörű beruházásokat fogják preferálni a kisebbekkel szemben. Célként tűzték ki komplett termelési láncok kiépítését, mely technológia intenzív termelésen és ezzel együtt magas hozzáadott értéken alapul. A szabályozatlan beruházásokat igyekeznek visszaszorítani, a kapacitások szintjét - a szükségleteknek megfelelően - alacsony szinten tartani. Az indoklás között már szerepel a környezetszennyezés csökkentése és a minél hatékonyabb nyersanyag-felhasználás is.  

Kína a legnagyobb olajimportőr a világon. Ennek ellenére befolyása az olaj árára kisebb, mint Indonéziának, vagy Koreának. Japán teljes olajszükségletét importtálja, mégis  – a szervezett és összehangolt fellépésnek köszönhetően – sokkal kedvezőbb árakon tud hosszú távú szerződéseket kötni a nemzetközi piacon, ezáltal csökkentve a kiszolgáltatottságot az áringadozásoknak. Jelenleg a kínai vállalatok versengenek a külföldi erőforrásokért, aminek az eredménye, hogy a világpiaci árak ingadozása jelentős befolyással van a kínai piacra. Az olaj árának egy dolláros változás kb. 555,8 milliárd dolláros pluszt vagy mínuszt okozhat a kínai valutatartalékokban, és az éves GDP-t 0,043 százalékponttal módosítja. Ugyanakkor már történtek lépések. Jelenleg három árutőzsde működik, Shanghai-ban rézzel, Dalian-ban szójababbal, Zhengzhou-ban pedig búzával kereskednek. Hamarosan létrehoznak egyet a vas és acéltermékeknek is. Kedvező jelként értékelhető néhány acélipari vállalat, köztük a legnagyobb Bao Steel koordinációs kezdeményezése a nyersvas beszállítóikkal. 

A világ második legnagyobb acélipari óriása az LNM Group az idei 5 millió dolláros befektetését 2005-ben újabb 200 millió, majd 2006-ban, pedig 300 millió dollár követi. Az LNM-nek 12 országban vannak gyárai világszerte. Éves acéltermelése tavaly 38 millió tonna, árbevétele pedig 12 milliárd dollár volt. Ezek a mutatók ebben az évben elérik a 42 millió tonnát, illetve a 15 milliárd dollárt. Idén három kereskedelmi központot nyitottak Kínában: Pekingben, Guangzhou-ban (Guangdong tartomány fővárosában,) és Urumqi-ben (Ujgur nemzetiségi terület fővárosa). Az LNM hangsúlyozta, hogy a beruházás során nem csak az olcsó munkaerőt kívánják igénybe venni, hanem magas hozzáadott értékkel rendelkező termékeket állítanak elő. A riválisok sem maradnak ki az üzletből. Európa második legnagyobb szén és acél beszállítója, a német Thyssen-Krupp 180 millió dollárt fektet be a Kínában második legnagyobb acélipari céggel, az Angang csoporttal közösen egy galvanizáló üzembe. A világ legnagyobb acéltermelője, az Arcelor a japán Nippon-nal hengereltlemez gyárat épít, a dél-koreai Pohan pedig hengerelt acélt fog előállítani a Bengang vállalattal  közösen Liaoning tartomány.  Kínában, 2003-ban a tizenhárom cég rendelkezett öt millió tonnás vagy annál nagyobb kapacitással, melyek így az ország éves kibocsátásának legalább 45 százalékát adták. A Benxi Steel és az Anshan vállalatok az összeolvadáson gondolkoznak. Igaz, így is csak másodikak lehetnek a Bao Steel mögött. Ennek ellenére további akvizíciók várhatóak. Összehasonlításképpen: Japánban öt csoport állítja elő az acélszükséglet 90 százalékát. 

A kínai vezetésnek óvatosan kell kezelnie az acélszektort. Az eddigi szabályozatlan helyzetet meg kell szüntetni. Nem folytatódhat a tartományi vezetők és a helyi bankok felelőtlen támogatási és hitelezési politikája, amely nem csak a bankok bizonytalan kintlévőségeinek gyors növekedését eredményezi, hanem a gazdaság szempontjából szükségtelen beruházásokhoz is vezet. Ugyanakkor szükségszerűek is az acélipari beruházások. Ám ezeknek a kapacitások növekedése helyett inkább a minőség javulását kell szolgálniuk.