Bush és Blair
az életképes Palesztináért
2004. november 15.
-Rácz Péter
George
Bush és Tony Blair múlt heti találkozója nem vetített előre sok
fejleményt. De Jasszer Arafat halála arra késztette kettejüket,
hogy hangsúlyosan elkötelezzék magukat a közel-keleti konfliktus
rendezésében. A mostani ígéretek alapján úgy tűnik: Bush elnöki
pályafutását egy önálló palesztin állam létrehozásával
koronázhatja meg 3-4 év múlva. Blairnek már nincs ennyi ideje,
hogy az elhibázott iraki politikáját a közel-keleti békével
kozmetikázza.
Sikeresen
találkoznak az amerikai és brit érdekek az izraeli-palesztin
konfliktus mielőbbi rendezése kapcsán. Sőt, elképzeléseiket
illetően a csillagok szerencsés együttállásának tekinthető
Jasszer Arafat halála. Mindkettő vezető hosszabb-rövidebb távú
terve között szerepel a közel-keleti béke megteremtése. Blair és
pártja közismerten elkötelezett ugyan a békefolyamat iránt,
kellő amerikai támogatás hiányában azonban ők sem tudtak eddig
lépni a kérdésben. Bush örökölte a feladatot elődjeitől, azonban
első négy éve alatt nem sokat tehetett "egyéb teendői" miatt.
Röviddel elnökké választását követően megindult a terrorizmus
elleni harc Afganisztánban, majd rá bő egy évvel Irakban. Az
elmúlt három évben az önálló palesztin állam ügye pedig
ugyanezzel a harccal azonosult az amerikai vezetés fejében. Nem
azért, mert a palesztin felkelőket Bin Laden Amerikát fenyegető
terroristáihoz hasonlították, hanem mert minden fegyveres harc
alatt álló területen demokratikus politikai berendezkedést
akartak létrehozni. Ez a törekvés a mai napig nem változott.
Bush nyilatkozatában ezúttal is együtt említi a demokrácia
terjesztését és a békefolyamatot.
Bushnak
kedvezett valamelyest, hogy az iraki harcokról a figyelem
Arafatra terelődött az elmúlt hetekben. Az iraki háború kezdete
óta a legvéresebb harcok zajlottak Falludzsában, amivel
egyidőben zajlott Arafat hosszúra nyúlt haláltusája és
búcsúztatása. Az amerikai elnök újjáválasztásával automatikusan
is felhatalmazva érezhette ugyan magát az iraki misszió
folytatására, azonban a korábbi veszteségek és megbotránkoztató
ügyek miatt neki sem jött rosszul ezúttal, hogy nem Falludzsa
volt a hírek középpontjában. Az iraki-palesztin ügyek párhuzama
a jövőben is megmutatkozhat, amennyiben Amerika változatlanul
mindkettő területet a "demokrácia-exportálás projekt" kereteibe
helyezi. Blair és Bush között erről nyilvánvaló nézeteltérés
van. A Jeruzsálembe vezető út nem Bagdadon keresztül vezet -
hangsúlyozta a brit miniszterelnök, utalva arra, hogy egy
esetleges iraki demokrácia létrejötte nem jelenti automatikusan
az egész térség stabilizációját.
Szintén
eltérően látják a felek az elkövetkező hónapok feladatait.
London nem szeretné, ha Izrael egyszerre vonná ki mind a 8200
telepesét Gázából, mert így jelentős hatalmi űr keletkezne a
területen, amely nem kedvez a politikai átmenetnek. Blair
először a Palesztin Hatóság megerősödését szeretné elérni. A
végeredményt tekintve azonban nincs különbség, hiszen a brit
miniszterelnök is többször egy olyan "életképes" Palesztináról
beszélt, ahol nincsenek zsidó telepesek és ezáltal korlátok,
vagyis feltételezhető, hogy Blair sem törekszik egy olyan
félmegoldásra, amely magában rejti a terror kiújulásának
lehetőségét.
A Jasszer
Arafat temetésén keletkezett káoszt sokan intő jelnek tekintik,
miszerint nem lehetséges az átadás egyik pillanatról a másikra,
mert a még nincsenek működő intézmények. Bush –aki
együttérzéséről biztosította a palesztinokat- elsőszámú
feladatként egy demokratikusan megválasztott vezetőség
felállítását várja el, akik –természetesen- elkötelezettek a
terrorizmus elleni harcban. Az amerikai elnök nem zárkózott el
attól, hogy újabb béke-konferenciát tartsanak a szembenálló
felek részvételével. A konferencia valószínűsíthető helye London
lenne, ami egyértelműen jól jönne Blairnek a szereplés miatt. A
briteknek különösen előnyös konferencia beteljesülése függ az
elkövetkező hónapok fejleményeitől, mivel Bush –ahogy mondta-
csak az olyan konferenciáknak látja értelmét, ahol el is érnek
valami eredményt (az elmúlt négy év amerikai külpolitikáját
elnézve látható is, hogy Bush elnök nem híve az nemzetközi
fórumoknak).
A
közel-keleti békefolyamat javíthat Bush európai viszonyain is,
hiszen Európa nagy része (sőt, gyakorlatilag az Unió is a maga
módján) támogatja a palesztin törekvéseket. A transzatlanti
kapcsolatok kulcsszereplője jelenleg Nagy-Britannia, amit Bush
elnök maga is elismer. Mint ahogy annak is tudatában van
valószínűleg, hogy az európai országok vezetői John Kerry
győzelmét várták. Bush most joggal várja Blairtől, hogy fogja
össze az európai partnereket, ami azonban egyre bonyolultabbnak
feladatnak tűnik, hiszen Hollandia és Magyarország is kivonulót
fúj Irakból. Az amerikai választásokat megelőzően sokan
féltették Tony Blairt, hogy egyedül maradhat a korábbi
szövetségben, amennyiben nem nyer újra Bush. Nehéz megjósolni,
hogy mi lesz a transzatlanti kapcsolatok sorsa, amennyiben
Blairnek viszont nem sikerül újraválasztatnia magát. Bush
segítségére lehet Blairnek, amennyiben annak közel-keleti
elképzeléseinek érvényt szerez, szemben saját véleményével is
egyes kérdésekben.
|