MAGAZIN
Kezdőlap
Európai Unió
Világnéző
Világgazdaság
Kárpát-medence
Képekben
Generation
 
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK
Tanulmányok
Egyesület
Tanfolyam
Könyvesbolt
Keresés
 
KAPCSOLAT
Fórum
Impresszum

 

VILÁGNÉZŐ

Forma-1-es ország: Bahrein

2004. március 31.
-Nagy Levente

Bahrein neve napjainkban egyre gyakrabban kerül szóba. Több öböl-menti országgal ellentétben azonban nem az éppen fellángoló erőszak, vagy a tömegpusztító fegyverek és a terror elleni harc apropóján. Az újkeletű népszerűség oka egy szó: Forma-1.

Az apró, 706 négyzetkilométer területű, 36 kis szigetet magába foglaló országról, amelynek neve „két tengert” jelent, azonban alig tudunk valamit. A Perzsa-öböl egyik igazi gyöngyszeme, a Bahreini Királyság volt az első a környező országok közül, amely az olajra építette fel gazdaságát és ebből adódóan gazdagságát is. Az országot 1783 óta az al-Kalifa család kormányozza – nem is sikertelenül. Az gyarmatosítók (1603-ig portugál, később perzsa fennhatóság alatt állt az ország és 1861 és 1971 között brit protektorátus volt) kivonulása után végleg függetlenné vált apró olajmonarchia azonban ma már nem kizárólag a szénhidrogének kitermeléséből él. Ezt nem is tehetné, hiszen környezetében vannak a jóval nagyobb kapacitással rendelkező államok is, elég itt csak Kuvaitra, vagy Szaúd-Arábiára gondolni. Manapság már az alumíniumipar is fejlett. Továbbá az egyre inkább kiépülő turizmus is hozzájárul ahhoz, hogy az egy főre jutó éves jövedelem meghaladja a tizenegyezer amerikai dollárt.

Az alig hétszázezer fős Bahrein lakossága láthatóan rendkívüli jólétben él. Az ország alkotmánya, amely a brit jogrenden és az iszlám jogon alapul- széleskörű szabadságjogokat ad az embereknek, többek között az általános választójogot is a 18. életév betöltése után. A királyság 12 közigazgatási egységre (manatik) van bontva, amelyek mindegyikét a fővárosból, Manamából irányítják. Érdekesség, hogy Bahrein a sűrű úthálózat (összesen 3164 km) mellett egyáltalán nem rendelkezik vasútvonalakkal, viszont négy repülőtere is van.

Bahrein igazán irigylésre méltó helyzetben van, hiszen eddig elkerülték a térséget jellemző konfliktusok, ráadásul az országban állomásozó Ötödik Amerikai Flotta is jelentős védelmet nyújt a királyság számára. Az olajmonarchiák közül elsőként Bahreint érte az a megtiszteltetés, hogy területén üdvözölheti a száguldó cirkuszt, annak minden pompájával és felhajtásával. Ebből az alkalomból Hamad al-kalifa uralkodó külön versenypályát építtetett, ami gyakorlatilag a sivatag kellős közepén terül el. A verseny alkalmából még külön, színezüst pénzérméket is kibocsátottak, ezzel is jelezve, hogy mennyire fontos számukra az esemény.

Bahrein most előlépett az ismeretlenség leple alól és a pillanatnyi érdeklődést kihasználva próbál bemutatkozni szélesebb rétegek előtt. Az ország mindenképpen üdítő színfolt a térségben, hiszen kiegyensúlyozott kapcsolatokat ápol mind az arab, mind pedig a nyugati államokkal.

 

hirdetés

 

hirdetés

On
Line
EU

hirdetés

 

linkajánló

Copyright 2003-2004. FKKE | europeer@np.hu