MAGAZIN
Kezdőlap
Európai Unió
Világnéző
Világgazdaság
Kárpát-medence
Képekben
Generation
 
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK
Tanulmányok
Egyesület
Tanfolyam
Könyvesbolt
Keresés
 
KAPCSOLAT
Fórum
Impresszum
 
 
 


web
européer.hu

 

VILÁGNÉZŐ

ASEAN - újabb lépés

2004. október 26.
-Csomán Gábor

Az ázsiai országok közti együttműködés folyamatosan erősödik. Egyre nagyobb szerepe van a közösen létrehozott és működtettet intézményeknek, melyek számos bizonytalansági tényezővel csökkentik a nemzetközi gazdaság  cseppet sem kiszámíthatóságáról híres rendszerét. A Délkelet-Ázsiai Nemzetek Társulásában érintett államok újabb országot igyekeznek bevonni a szabadkereskedelmi együttműködésükbe. Az ASEAN országok és Kína gazdasági kapcsolatai elérték azt a szintet, amikor már átfogóan kell rendezni a viszonyokat.

Wen Jiabao, kínai elnök a tavalyi Kína-ASEAN csúcstalálkozón tűzte ki, hogy a két fél közötti kereskedelem értékének 2005-ben el kell érnie a száz milliárd dollárt. A Xinhua hírügynökség tájékoztatása alapján ezt már idén sikerült megvalósítani. Jelenleg a dél-kelet ázsiai társulás Kína ötödik legnagyobb kereskedelmi partnere. A kapcsolatok gyors bővülését jól szemlélteti a kínai Kereskedelmi Minisztérium statisztikája, mely  szerint a Kína és az ASEAN közötti kereskedelem értéke 1990 óta évente átlagban húsz százalékkal bővült. Az idei év első kilenc hónapjában mért érték több mint harmincöt százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában mértnél.

Mezőgazdaság

2004. január 1-án lépett életbe egy korlátozott preferenciális rendszer, mely több mint ötszáz, többnyire mezőgazdasági termékre vonatkozik.
Azóta a mezőgazdasági áruk kereskedelme jelentősen megnőtt. Kína az idei év első hat hónapjában 330 millió dollár értékben importált gyümölcsöt és zöldséget, ami 38,7 százalékos növekedésnek fele  meg az előző év azonos időszakához képest. Az év első felében a  kínai gyümölcs és zöldség export értéke az ASEAN országok irányába elérte a 270 millió tonnát, mely 33,9 százalékkal magasabb az előző évinél.

Szeptemberben az ASEAN kereskedelmi és gazdasági minisztereinek soros ülésén bejelentették, hogy a részes országok mindegyike elismeri Kína piacgazdasági státuszát. Ezt Szingapúr, Malajzia és Thaiföld már korábban megtette az év során. Mindez fontos feltétele volt a kapcsolatok további bővülésének. A következő hónapban Vientiane-ben, Laosz fővárosában találkoznak Kína és az ASEAN vezetői, ahol a tervek szerint aláírnak egy széleskörű kereskedelmi megállapodást. An Min, kínai kereskedelmi miniszter-helyettes szerint 2005-ben sor kerülhet a szabadkereskedelmi övezet menetrend szerint felállítására, mely 2010-re a világ legnagyabb ilyen típusú együtt együttműködés lehet 1,7 milliárd lakosával és több, mint 2000 milliárd dolláros GDP-jével.

Az ASEAN-ról röviden

 

A Délkelet-Ázsiai Nemzetek Társulását, az ASEAN-t 1967. augusztus 8-án alakította Bangkokban Indonézia, Malajzia, Szingapúr, Thaiföld és Fülöp-szigetek. 1984. január 8-án csatlakozott Brunei, 1995 július 28-án Vietnám, 1997, július 23-án Laosz és Mianmar, majd 1999. április 30-án Kambodzsa. Ezen országok lakossága több, mint 500 millió fő, az összesített GDP-jük 797 milliárd dollárt tesz ki. A szervezet alapításakor a gazdasági növekedés élénkítését, a szociális és kulturális együttműködés fokozását, valamint a regionális békére és biztonságra való törekvést jelölték meg célnak. Az első ASEAN csúcstalálkozón, 1976. február 24-én fogadták el a Barátsági és Együttműködési szerződést (TAC), mely az együttműködés alapjául a következő elveket határozta meg:

  • A függetlenség, a szuverenitás, az egyenlőség, a területi integritás és a nemzeti identitás kölcsönös tisztelete.
  • Minden állam önállóan határozhatja meg belső berendezkedését.
  • Nem avatkoznak be a partnerországok belügyeibe.
  • A vitás kérdések békés úton való rendezése.
  • Tartózkodás a fenyegetéstől és az erőszak alkalmazásától.
  • Hatásos együttműködés.

1992-ben az ASEAN országok vezetői elhatározták, hogy fokozzák az együttműködést az ázsiai és csendes-óceáni térség országaival. Két évvel később létrehozták az ASEAN Regionális Fórumot (ARF), melynek jelenleg Ausztrália, Kanada, Kína, az Európai Unió, India,  Japán, Dél-Korea, Mongólia, Új-Zéland, Pápua Új Guinea, Oroszország és az Egyesült Államok a tagja .

AZ ASEAN tagok az első preferenciális gazdasági együttműködésüket 1977-ben kötötték. Tíz évvel később, a harmadik ASEAN csúcson, ezt követte a kibővített preferenciális  szerződés. A negyedik csúcstalálkozón, 1992-ben kötötték meg a fokozott gazdasági együttműködésről szóló keretegyezményt, mely magába foglalta az ASEAN Szabadkereskedelmi Övezetet (AFTA). Az ötödik csúcstalálkozót (1995) követően folyamatosan dolgoztak ki terveket, javaslatokat keretegyezményeket, melyek egyik legfontosabbika az 1997-ben elfogadott ASEAN Vision 2020, mely hosszú távon meghatározza a szervezet céljait és munkáját.

Az ASEAN legmagasabb döntéshozó fóruma az évenként megrendezésre kerülő csúcstalálkozó. Ezek között a külügyi- és egyéb szakminiszteri találkozókon dolgozzák ki a részleteket. A minisztereket 29 bizottság és 122 munkacsoport segíti. A külső partnerekkel való könnyebb kapcsolat érdekében számos képviseleti irodát nyitottak többek közt Brüsszelben, Londonban, Washingtonban, Moszkvában, Pekingben és Tokióban. A szervezet titkárát öt évre választják meg. 2003. január 1-től ezt a posztot a szingapúri Ong Keng Yong tölti be.

 

Kapcsolódó anyagok:
Kína piacgazdasági státusza 2004. augusztus 2.

 

 

 

Hirdetés

warez2

 

Hirdetés

 

Hirdetés

On
Line
EU

Copyright 2003-2004. FKKE | europeer@np.hu