MAGAZIN
Kezdőlap
Európai Unió
Világnéző
Világgazdaság
Kárpát-medence
Képekben
Generation
 
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK
Tanulmányok
Egyesület
Tanfolyam
Könyvesbolt
Keresés
 
KAPCSOLAT
Fórum
Impresszum
 


web
européer.hu

 

VILÁGNÉZŐ

Polgárháborús hangulat Grúziában

2004. május 10.
-Bernát Péter

Május 3-án három, a Csoloki folyón átívelő híd repült a levegőbe Grúzia ás annak szakadár tartománya, Adzsár határán, elvágva ezzel Tbiliszi és az Adzsár Autonóm Köztársaság fővárosa, Batumi közötti összeköttetést. A hidak fölrobbantásának szimbolikus politikai üzenete volt. Egyfelől jelképezte a szakítást a Szaakasvili által vezetett Grúziával, másfelől jelezte, hogy a grúz kormánycsapatok nem léphetik át a tartomány határát, és ha ezt mégis megtennék, ellenállásra kell számítaniuk.

A szembenállás a jelenlegi grúz vezetés és Aszlan Abasidze, Adzsár vezetője között még tavaly kezdődött, amikor is Abasidze bejelentette, hogy Szaakasvili hatalomátvétele szerinte államcsíny volt, így nem tekinthető legitimnek. Az adzsári vezető bizalmatlansága Tbiliszivel szemben érthető, hiszen január 24-én elnöki esküjében Szaakasvili az ország egységének helyreállítására tett ígéretet. Ez pedig mindenképpen ellentétes volt a szinte teljesen függetlenül irányított Adzsár vezetőjének érdekével.

A helyzet igazából márciustól kezdett el kiéleződni, amikor Szaakasvilit nem engedték be a tartományba, és konvoját fegyveresen feltartóztatták. Ettől kezdve szinte csak idő kérdése volt, hogy a válság mikor mélyül majd el jobban. Végül ez május 3-án következett be, a hidak felrobbantásával és a grúz csapatok határra való felvonulásával.

Grúzia május 3. és 5. között a polgárháború szélére sodródott. A kiélezett helyzetben az oroszok próbáltak meg közvetíteni. Igor Ivanovot, a Nemzetbiztonsági Tanács titkárát küldték Szaakasvili kérésére Grúziába, hogy segítsen megoldani a helyzetet. De miután május 5-én, szerdán Szaakasvili bejelentette, hogy közvetlen elnöki irányítás alá veszi Adzsárt, válaszul Abasidze kinyilvánította, hogy csak Ivanovval hajlandó tárgyalni a válság megoldásáról, elzárkózva ezzel a háromoldalú megbeszélésektől. Szaakasvili erre reagálva pár órás ultimátumot adott Abasidzének az ország elhagyására, majd később grúz speciális alakulatokat is küldtek Adzsár Csakva és Kobulet térségébe. Ezzel Szaakasvili jelezte, hogy hajlandó átlépni a „Rubicont” és vállalni a harcot. Abasidzénak így gyorsan döntenie kellett. Vagy elhagyja az országot, vagy vállalja a harcot, amire ellenfele késznek mutatkozott. Végül igazi tömegtámogatás hiányában az előbbi mellett döntött, és családjával együtt Moszkvába menekült. Május 6-án reggelre így Adzsár Tbiliszi irányítása alá került. Ezzel a válság véget ért, de a mögöttes erők küzdelme még nem dőlt el.

Mik is ezek a mögöttes erők? Mi miatt került a kis kaukázusi ország több mint fél éve a nemzetközi politika homlokterébe?

A magyarázat egyszerű. Az ország rendkívül fontos stratégiai helyzete miatt egyre jobban felértékelődik mind Oroszország, mind az Amerikai Egyesült Államok számára. Ennek megfelelően az előbbi arra törekszik, hogy megtartsa eddig birtokolt pozícióit Grúziában, az utóbbi pedig új pozíciókat akar szerezni. Ez azt jelenti, hogy két ellentétes érdek csap össze, melyek küzdelmében az USA áll nyerésre. Amerika számára azért fontos Grúzia, mert csak rajta keresztül tud a belső-ázsiai erőforrásokhoz, például a bakui olajhoz Oroszország szó szerinti földrajzi megkerülésével hozzájutni. Ezzel szemben Oroszországnak pedig az az érdeke, hogy fenntartsa befolyását Grúziában az ott állomásozó csapatai révén, ezáltal az USA csak az ő kontrollja mellett juthasson hozzá a belső-ázsiai készletekhez.

Ilyen formán Oroszország abban érdekelt, hogy Grúziában megosztottság legyen, tehát Adzsár, Abházia és Dél-Oszétia szakadárként törje meg az ország egységét, mert így csapatai tovább maradhatnak a térségben. Ezért volt az, hogy Abasidze csak Ivanovval volt hajlandó tárgyalni. Egy Szaakasvili által képviselt erős és egységes Grúzia nem nagyon felel meg Oroszországnak, Amerika számára viszont annál inkább kívánatos.

Amerika érdeke a megosztottság felszámolása, ezért támogatta már a tavalyi hatalomátvételkor is az ellenzéket. Szaakasvili programja ugyanis sok lehetőséget rejt Amerika számára, melyeket kihasználva nőhet a mozgástere a régióban. A szakadárok leküzdésében amerikai szakértők segítenek, akik ha sikerrel látják el feladatukat az ország stabilizálásában, elkötelezik a tbiliszi kormányzatot Washington felé. De az igazi ok, amiért Amerika ennyire Grúzia egysége mellett van, az nem más, mint egy több milliárd dolláros olajvezeték, mely Grúzián át futna a Kaszpi-tenger felé. Ez a vezeték a kulcs Amerika számára a belső-ázsiai erőforrások felé.

Amerika tehát Szaakasvili támogatásával igyekszik befolyása alá vonni Grúziát és kiszorítani onnan az oroszokat, akiknek azonban nem nagyon akaródzik onnan kimenni. Ezt jelzi, hogy leghamarabb csak tíz év múlva tudják elképzelni csapataik kivonását az országból a Szaakasvili által követelt három és helyett.

Van azonban egy harmadik hatalom, amelynek ugyanolyan elemi érdeke a Grúzia felöli olajellátás, mint Amerikának. Ez az Európai Unió, amely nem tett semmilyen határozottabb lépést a mostani adzsári válság idején. Pedig kellett volna, mert így elvesztett egy olyan lehetséges stratégiai partnert, melynek esetleges megnyerésével talán biztosítani tudott volna magának egy olyan nyersanyag-forrás útvonalat a Fekete-tengeren keresztül, melyet nem az USA ellenőriz. Ám ez a hajó már elúszott.

A stabilizáció folyamata és a mostani tbiliszi vezetés politikája egyértelműen Amerika felé közelíti az országot. Szaakasvili Grúziája immár nem Moszkvára vagy Brüsszelre, hanem Washingtonra tekint.
 

Hirdetés

 

Hirdetés

On
Line
EU

 

Hirdetés

Hirdetés

Copyright 2003-2004. FKKE | europeer@np.hu