Az igény a nemzeti-etnikai kisebbségek nemzetközi szintű védelmére a XIX. század folyamán született, párhuzamosan a nemzeti-elvű nacionalizmus térhódításával, ugyanakkor némiképp szemben is annak törekvéseivel. A kezdeteket követően az első valódi nemzetközi kisebbségvédelmi rezsim az első világégés kataklizmája után jött létre

Az előzmények

A nemzetközi kisebbségvédelem esetében nehéz a konkrét határvonalat meghúzni, mikor vált el a vallási kisebbségek, a hit szabad megválasztásának és gyakorlásának védelmétől, mely a XVI. század óta a nemzetközi érintkezés egyik kiemelt területe volt, és mikor jelent meg önálló politikai igényként. Egyes korai dokumentumokban már fellelhetők a mai kisebbségvédelmi intézkedésekhez hasonló határozatok – például. az 1815-ös bécsi kongresszus záróaktájában, amely közigazgatási, igazságszolgáltatási, vallási és törvényhozói autonómiát biztosított a lengyel területek számára-, ezek azonban szellemiségüket tekintve igen messze álltak a kisebbségek védelmétől, leginkább hatalmi politikai vagy egyéb megfontolásokon nyugodtak. Lengyelország esetében is inkább a hosszú múltra visszatekintő és elvben még létező lengyel államiságnak – az orosz cár ekkor lengyel királyként gyakorolta uralmát az általa birtokolt területeken –, valamint a politikai stabilitás iránti igénynek volt köszönhető az autonómia, nem pedig humanitárius megfontolásoknak.

A nacionalizmus erősödésével párhuzamosan azonban a kisebbségek védelme is egyre inkább napirendre került, mint a népek és nemzetiségek békés egymás mellett élését adott esetben megteremteni képes egyik eszköz. Ennek a nyilvánvaló válságkezelő szerepüknek köszönhető, hogy a kisebbségek jogai – noha ma az általános emberi jogok részeként tartjuk számon őket – jóval korábban megjelentek a nemzetközi jog és politika berkein belül, mint az emberi jogok. Tiszta formájukban először talán az 1878-as berlini kongresszus záróaktájában, mely kisebbségi jogokkal kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeket rögzített Bulgária, Montenegró, Szerbia, Románia és Törökország számára.A fenti államoknak biztosítaniuk kellett a vallás szabadságát minden állampolgár és nem állampolgár számára,a közhivatal viselésének lehetőségét vallásra való tekintet nélkül, valamint a különböző egyházi hierarchikus szervezetek létrehozásának szabadságát. Ezen túlmenően Bulgáriának a vegyes lakosságú területein figyelembe kellett vennie a – török, román illetve görög – kisebbségek jogait és érdekeit a választási eljárás és a szervezeti szabályzatok kidolgozása során, az Oszmán Birodalomnak pedig rendszeresen tájékoztatnia kellett a kongresszus résztvevőit a területén élő örmény kisebbség helyzetéről.

Az első világháború okozta megrázkódtatás szerte a világban központi jelentőségűvé tette a kisebbségekkel kapcsolatos kérdéseket, elég csak a népek önrendelkezéséről szóló wilsoni pontokra, Karl Renner és Otto Bauer máig ható személyi elvű autonómia elképzeléseire, vagy Jászi Oszkár munkásságára utalni. Természetesen mindezeket, akárcsak a Nemzetek Szövetsége által létrehozott kisebbségvédelmi rendszert – a korszellem által meghatározott módon – a békére és stabilitásra törekvés motiválta.

A tanulmány folytatása letölthető innen: