Az Európai Unió bő ötven éves múltra tekinthet vissza. Története során olyan gazdasági-politikai formációvá vált, ami sohasem létezett azelőtt. Folyamatos fejlődése során kialakult az igény egy Európai Alkotmány megalkotására. Habár több alkalommal is felmerültek ilyen irányú tervek, végül is a XXI. század hajnalára érkezett el a politikai akarat arra a pontra, hogy kézzel fogható közelségbe kerüljön az Alkotmány létrejötte. Az Alkotmány tervezetét az Európai Konvent idén nyáron véglegesítette, és napjainkban – október 4. óta – tárgyalnak a tagállamok vezetői annak módosításáról és elfogadásáról. Nagy vonalakban megvan a politikai akarat az Alkotmány elfogadására, amennyiben néhány sarkalatos kérdésben sikerül egyezségre jutni.

Amennyiben az Alkotmányt a tagállamok szentesítik, az Unió újabb nagy feladatot tudhat majd maga mögött. Az Európai Unió ugyanis unikális jelenség: több mint nemzetközi szervezet, kevesebb mint állam. Az alkotmány létrejötte pedig újabb –habár megelehetősen formális – érvet adhat azok kezébe, akik az Uniót államnak szeretnék tekinteni, illetve államá akarják változtatni.

A föderalisták álmai mellett azonban más érvek is egy alkotmány létrehozása mellett szólnak. Az Európai Konvent felállításáról határozó 2001. decemeberi laekeni csúcstalálkozón a tagállamok állam- és kormányfői a bővítés intézményi hátterének megteremtését, az eurozóna szükségletét a további politikai integrációra, az eredményesebb nemzetközi szereplést és az Unió polgárainak bizalmi válságát emelték ki. Ez a dolgozat az utóbbi hárommal kíván foglalkozni.

Alapvető koncepcióm, hogy amennyiben az Uniót egy félig föderációként, félig nemzetközi szervezetként leírható formációként kezeljük, mindhárom kérdés az egyes szintek legitimációjához köthető. A következőkben felállítandó elméleti rendszer minhárom területen számos következtetés levonására ad lehetőséget.

A tanulmány folytatása letölthető innen: