MAGAZIN
Kezdőlap
Európai Unió
Világnéző
Világgazdaság
Kárpát-medence
Képekben
Generation
 
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK
Tanulmányok
Egyesület
Tanfolyam
Könyvesbolt
Keresés
 
KAPCSOLAT
Fórum
Impresszum

 

TANFOLYAM

14. Pénzügyi integráció

A pusztán piaci integrációs formáknak (vámunió, közös piac, egységes piac) is többnyire monetáris összefüggései vannak.

A Római Szerződés az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő egységes elvek szerint működő közös piacának a kialakítását írta elő. A szerződés ténylegesen a közös árupiac létrehozásának szentelte a legnagyobb figyelmet, így a konkrét feladatok is elsősorban e célt szolgálták.

A vámunióval kapcsolatosan kezdettől fontosnak tekintették a fizetési mérlegek egyensúlyban tartását és az árfolyamok stabilitását, hiszen elvileg fennállt a lehetőség, hogy a vámok védelmi hatását azok leépítése után az árfolyamok változtatásával helyettesítsék.

A közös piac keretében a tőkemozgások liberalizálása felvetette minden árfolyam-szabályozás felszámolásának szükségességét, de a legtöbb tagországban a tőkeáramlások (főként spekulatív) bizonyos korlátozását a fizetési mérlegek védelmében elismerték. Az egységes piac mellett az árfolyamok stabilitása még határozottabb cél.

Mindezek miatt a monetáris és gazdasági unió (EMU) gondolata több évtizede foglalkoztatja a szakembereket az EU (korábban Európai Közösségek) országaiban. Az EK-ban már a rögzített árfolyamrendszer széthullásával egyidejűleg szóba került a nemzeti valuták árfolyamának rögzítése, és később, erre építve, egy közös pénz esetleges létrehozatala. A hetvenes évektől kezdődően a valutakígyó, majd az Európai Monetáris Rendszer (EMS) és a már említett ECU létrejötte jelzi a monetáris integráció fejlődését.

A Tanács 1971 márciusában döntött egy Werner-tervnek nevezett tervezet első szakaszának beindításáról, anélkül, hogy a második és a harmadik szakaszra vonatkozóan (a gazdaságpolitikai koordináció tartalma, intézményi keretei, új intézmények hatásköre, az alapszerződés módosítása stb.) a tagországok kötelezettséget vállaltak volna. A Werner-terv az ingadozási sáv fokozatos szőkítése révén kívánt eljutni a végérvényesen rögzített árfolyamokhoz, melyek mellett az egységes közös valutára való áttérés egyszerű technikai feladat lett volna.

Hosszas előkészítő tárgyalások után 1977 decemberében, az Európai Tanács brüsszeli értekezletén született meg a döntés az Európai Monetáris Rendszer (European Monetary System – EMS) létrehozásáról. Az EMS három pillére: a közös valuta, az ECU (European Currency Unit – európai valutaegység), az árfolyam-mechanizmus (Exchange Rate Mechanism – ERM).

A valutáris integráció következő szakasza a J. Delors bizottsági elnök irányításával megszületett terv kidolgozásával, ill. a Maastrichti Szerződés megkötésével indult. 1991 végén a hollandiai Maastrichtban megrendezett EK-csúcson fogadták el azt az intézkedéscsomagot, amely legkésőbb 1999-ig monetáris unió létrehozását tűzte ki célul. A csomagtervben elfogadták a megvalósítás menetrendjét és az úgynevezett konvergenciakritériumokat, valamint Nagy-Britannia számára olyan klauzulát, ami lehetővé teszi, hogy saját elhatározása alapján csatlakozhasson az EMU-hoz.

A konvergenciakritériumok a következők:

- Stabilitás: a fogyasztói árszint emelkedése a három legalacsonyabb rátájú ország átlagos árindexétől legföljebb 1,5%-kal térhet el. (A számítást a megelőző egy évre végzik el.)

- Kamatpolitika: a hosszú lejáratú kormánykötvények nominális kamatrátája a három legstabilabb ország kamatlábszintjét legfeljebb 2%-kal haladhatja meg.

- Árfolyam-politika: a valutaárfolyam a megelőző két éven át nem lépett ki az induló központi árfolyam ERM által előírt ±2,25%-os sávjából.

- Költségvetési politika: az államháztartás folyó deficitje a GDP 3%-át, ill. az adósságállomány a GDP 60%-át nem lépi túl. E kritérium rugalmasan alkalmazandó; ha a deficit, ill. az adósságállomány hosszú távú trendje csökkenő irányzatú, a magasabb ráta átmenetileg elfogadható.

 

A maastrichti szerződésben vállaltak szerint az EMU tagországainak össze kell hangolniuk gazdaságpolitikájukat, elsősorban a monetáris és fiskális politikájukat. A monetáris politikát minden más nemzeti vagy EU-szintű gazdaságpolitikai és politikai döntéshozó szinttől teljesen független rendszer alakítja majd: az Európai Központi Bank (ECB) és az EMU-tagországok központi bankjai, a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER). A közös monetáris politika legfontosabb irányító szervezete az ECB tanácsa, amelyben az igazgatóság hat tagja mellett az EMU-tagországok központi bankjainak elnökei vesznek részt. A monetáris politika meghatározása és végrehajtása mellett a rendszer feladata a valutapiaci műveletek végrehajtása, az EMU-tagországok nemzetközi valutatartalékainak kezelése, a nemzetközi fizetések garantálása és a pénzügyi rendszer felügyelete. A monetáris unió területén az ECB kizárólagos joga az eurobankjegy kibocsátása.

1998 tavaszán született meg a döntés: 11 EU-tagország részvételével az eredetileg kitőzött “végső határidőben” indul az EMU utolsó szakasza. Bár a minősítés nem volt egyszerű feladat, mivel a költségvetési politika teljesítménye több tagországban is elmaradt az előre meghatározott szinttől, a konvergenciakritériumok dinamikus értelmezésével végül is az Unió tagjelöltjei közül Görögország és Svédország került a várakozási listára. Az inflációs ráta megengedett maximuma, az ún. referenciaérték 2,7% volt: a görög fogyasztói árindex meghaladta az 5%-ot. A hosszú lejáratú kormánykötvények elfogadható maximális kamatláb szintje 7,8% volt, Görögország esetében elérte a 10%-os szintet. Az államháztartási deficit értéke csak Görögország esetében haladta meg lényegesen (mintegy 1%-kal) a 3%-os előírást. A legnehezebb kérdést a tagországok államadósság szempontjából történő minősítése jelentette. E téren ugyanis nemcsak Görögország teljesítménye volt kifogásolható. Belgium, Olaszország, Írország, Hollandia, Dánia, Spanyolország, Svédország esetében jelentősen meghaladta az államadósság/GDP érték a megkívánt 60%-ot, de némi többlet Ausztriánál és Portugáliánál is jelentkezett. Svédország nem teljesítette az ERM-ben való részvételre vonatkozó feltételt, és jegybankjának függetlenségét illetően is aggályok merültek fel.

Végül az EMU végső szakaszában, és vele együtt az euró bevezetésében szakaszának Nagy-Britannia, Dánia és Svédország nem vesz részt.

Vissza a Tanfolyam tartalomjegyzékéhez!

Kérdezzen az Ön online oktatójától!


 

hirdetés

 

hirdetés

On
Line
EU

hirdetés

 

linkajánló

Copyright 2003 Européer. europeer@np.hu