A kulturális sokféleség védelmében

-Türke András István, 2005. november 7.

2005. október 20-21-én az UNESCO, 33. általános kongresszusán, – hosszas vajúdás után – végül megszavazta a kulturális különbségeket védő konvenciót. (A pontos cím kicsit cirkalmatosabb: Konvenció a kulturális kifejeződési formák sokféleségeinek védelméről és fejlesztéséről). Az október 17-i Le Monde tudósított a konvenciót megelőző küzdelem utolsó fázisáról. De vajon miért alakult ki ekkora mérvű küzdelem egy kulturális konvenció elfogadása ügyében?

A kulturális konvenció elfogadását övező viták

Ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni a dolgot, akkor azt is mondhatnánk, hogy a kulturális diverzitás védelme fedőnevű „frankofón hadművelet” zajlott le az angolszász kultúra túlsúlyának csökkentéséért. A kört azonban még tovább kell szűkítenünk, mert pár nappal az okmány megszavazása előtt még 153:1 arányban látszottak a tagok állást foglalni. Nem elhanyagolható tény azonban, hogy nem Andorra vagy Elefántcsontpart, hanem a nagyhatalom Egyesült Államok jelentette ezúton ismét (gondoljunk pl. a Nemzetközi Büntetőbíróság, a Kyotói Jegyzőkönyv stb. körüli huzavonákra) a folyamat kerékkötőjét. Az Egyesült Államok október elején egymaga készült felvenni a küzdelmet „a világgal,” ám már akkor látszott, hogy az obstrukciós tevékenység – több tucatnyi módosító indítvánnyal megosztani illetve legyengíteni az eredeti javaslattervet – aligha fog célra vezetni.

Miről is van tehát szó? Nem nagyon lőnek a céltábla mellé azok, akik egy franciák (frankofónok) sugalmazta konvencióra gondolnak. E feltételezést a Francia Külügyminisztérium honlapja tényként kezeli. Közismert, hogy Franciaországban igen komolyan veszik a nyelv védelmét: évente összeül a Tudományos Akadémia és francia megfelelőket próbál találni a nyelvbe beáramló idegen (főként angolszász) szavakra. Ez néha érdekes furcsaságokat szül, melyek alig mennek át a köznyelvbe: pl. a hot-dog meleg-kutyává avanzsálása. Másrészt a francia reklámtörvények szintén szigorúan szabályozzák a reklámokban megjeleníthető idegen szavak használatát (nem sok sikerrel). Harmadrészt pedig a francia rádiókban szigorú kvóták szabályozzák azt is, hogy milyen arányban adható külföldi és hazai zeneszámok. A Le Monde nem is utal e közismert tényekre, csupán a legjellemzőbbet emeli ki: a mozikban eladott jegyek 85%-a hollywoodi produkciókat takar. Azonban van mit hibaként felróni Franciaországnak is, hiszen megtagadta a kisebbségi nyelvhasználatot garantáló európai chartát – igaz, ez 75 regionális nyelv elismerését jelentené a köztársaságnak.

Hiába, a kultúra védelme „csúnya, állami protekcionista” tevékenység. Az UNESCO-ban a konvenciót azonban Kanada kezdeményezte – noha az ötletet eredetileg a francia elnök vetette fel 2002-ben Johannesburgban, a fenntartható fejlődésről rendezett konferencián, így nem csoda, hogy – leghamarabb Franciaország állt az ügy mellé. (A galloknál jó néhány, a konvenció címéhez hasonló fedőnevű és igen aktív szervezet működik). Az Egyesült Államok pedig – sajnos jellemző módon – érvelésében kendőzötten juttatta kifejezésre, hogy az amerikaiak szerint a kultúra nem több, mint a piac egyik nem elhanyagolható szegmense. Concoleezza Rice szerint a konvenció a szabad kereskedelem elleni nyílt támadás, mely felhatalmazza a kormányokat arra, hogy az információk szabad áramlásába beavatkozzanak, és a kisebbségi kultúrák megnyilvánulásait elnyomják. Az amerikaiak azonban érthetetlen módon nem vették észre, hogy saját évszázados tradícióik ellenére cselekedve, szinte teljesen egyedül maradtak kifogásaikkal a nemzetközi porondon, így diplomáciailag érzékeny vereséget szenvedtek. Az USA végül is csak Izraelt tudta teljesen átcsábítani a saját oldalára, így ketten nemmel szavaztak, míg Ausztrália, Honduras, Nicaragua és Libéria tartózkodtak. (148:2:4). (A Le Monde újságírója – Nicole Vulser – helyesen tippelte meg a további „fekete bárányok” közül Izraelt és Ausztráliát.) A ratifikációs folyamat azonban még hátra van - 30 állam ratifikációja már elég - és nyitott kérdés hogy az Egyesült Államok milyen ígéretekkel illetve nyomásgyakorló eszközökkel próbálja majd meg e folyamatot hátráltatni.

Annyiban teljesen igaza lehet az amerikai külügyi államtitkárnak, hogy ezúttal a „kulturális kifejeződési formákat” a nemzetközi kereskedelmet irányító jogszabályokkal (melyeket az OMC/WTO állapít meg, melynek mellesleg jelenlegi elnöke a francia Pascal Lamy) szabályozzák. A 20. cikk a legvitatottabb – a Le Monde egyenesen „szupranacionális jogként” említi, – mely a többi jogi személyiséggel való kapcsolatot szabályozza, ugyanis a konvenciót e cikk a bilaterális szerződésekkel és az OMC szerződéseivel jogilag azonos szintre helyezi. A franciák szerint a szöveg legnagyobb jelentősége, hogy elismeri, a kultúra nem olyan árucikk, mint a többi (már amennyiben kereskedelmi szempontból árucikknek lehet felfogni.) Ezentúl az államoknak – összhangban az ENSZ Chartával és a nemzetközi jog alapelveivel – lehetőségük adódik megvédeni és előmozdítani területükön e diverzitás meglétét.

Philippe Douste-Blazy, volt francia kulturális miniszter szerint a konvenciónak leginkább a mozi, a zene és a könyvkiadás világának szakértői örülhetnek. A miniszter az eredményt Európa sikereként értékelte, kiemelte továbbá a francia hatóságok szerepét és köszönetet mondott Chirac elnök évek óta folytatott, kitartó lobbytevékenységéért, valamint Abdou Dioufnak, a Frankofónok Nemzetközi Szervezetének a frankofón államok mozgósításáért. Az UNESCO elnöke az alkalomra mondott beszédében kiemelte, még várni kell arra, hogy a konvencióban lefektetett elvek interpretálódjanak, azaz a gyakorlatba majd a konkrét eseteken keresztül átmenjenek. Legfontosabb feladat a nyelvek védelme: a glabalizáció/mondializáció szerinte ún. „új tudatlanságokat” hozott felszínre, melyek egyike a nyelvtudás. Az egyik legfontosabb feladat, mely az UNESCO előtt áll, a többnyelvűség biztosítása és általánossá tétele a képzési rendszerekben, a kultúriparban, a cybertérben és a tudományos kutatások területén.

A konvencióról

A konvenció tehát lefekteti az államok jogait és kötelességeit a kulturális diverzitás területén. Mindez két szintet érint:
- Nemzeti szinten olyan politikát kell folytatnia az államnak, mely elősegíti a kulturális sokféleség megőrzését és fejlődését. Az állam maga szabhatja meg a beavatkozás mértékét,n szabadon választhatja meg a nemzeti kultúra termékeinek biztosított teret, a pénzügyi támogatások mértékét, a közintézmények és a független kultúripar szerepét e folyamatban.
- Nemzetközi szinten a nemzetközi kulturális együttműködést, az információk áramlását, a másféle kultúrák termékeinek elérhetőségét, a kulturális sokszínűség előmozdítását más multilaterális övezetekben valamint fejlesztési segélyeket szabályozza az okmány.
Míg mind nemzeti, mind nemzetközi téren az utóbbi években felerősödtek az állam gyengítését előirányzó törekvések, a kultúra területén tehát e konvencióval éppen az állam megerősítése, hatalmának kiszélesítése, újabb eszközökkel való felruházása (a nemzetközi jog terén is) történt meg.

A konvenció preambuluma leszögezi, hogy a kulturális sokszínűség az emberiség alapvető, inherens tulajdonsága és e sokszínűség az emberiség közös örökségét jelenti, mely az általános békéhez és biztonsághoz elengedhetetlen tényező. A kulturális kifejeződési formák sokszínűsége azonban védelemre szorul, különösen fenyegető veszély az elhalásuk és megromlásuk. A nyelvi sokszínűség, mint a kulturális sokféleség alapvető eleme jelenik meg, melynek megőrzésében az oktatásnak alapvető a szerepe. A mondializáció/globalizáció ambivalens értelmezést kap a szövegben: egyrészt a technológiák, az információ és a kommunikáció gyors fejlődését teszi lehetővé, azonban kihívást is jelent a kulturális sokszínűségre nézve, kiegyensúlyozatlanságokat okozva a gazdag és szegény országok között. A preambulum befejezésképpen utal még az UNESCO korábbi vonatkozó rendelkezéseire és a 2001-es Univerzális Deklaráció a kulturális sokféleségről című dokumentumra.

Az 1. cikk f bekezdése kiemeli, hogy a konvenció feladata – a fent már többször leírt feladatok mellett – az, hogy hitelt tegyen ismét a kultúra és a fejlődés közötti kapcsolat fontosságára, főleg a fejlődő országokban. Valamint (h. bek.) hogy megerősítse az állami szuverenitást, az állam területére kiterjedő kulturális sokszínűség megőrzésében játszott szerepében.

A 2. cikk a következő alapelveket fekteti le és bontja ki: az emberi jogok és szabadságok védelme; szuverenitás; egyenlő méltóság és minden kultúra elismerésének elve; szolidaritás és nemzetközi együttműködés; a fejlődés gazdasági és kulturális aspektusainak komplementaritása; fenntartható fejlődés, egyenlő beáramlás elve, végül a nyitottság és kiegyensúlyozottság elve. A kulturális kifejeződési formák sokfélesége magába foglalja a minden kultúra – beleértve a kisebbségek és az autochton népek kultúráját – egyenlő méltóságának elismerését. Az államoknak, amellett, hogy meghozzák intézkedéseiket arra is ügyelniük kell, hogy előmozdítsák a többi kultúrák felé való nyitottságot.

A 4. cikk ismét gyakorlatilag majdhogynem tautologikus definíciókat ad, a következő fogalmakra: kulturális sokszínűség; kulturális tartalom – a kulturális identitás kifejezője; kulturális kifejeződési formák; kulturális aktivitás, javak és szolgáltatások; kultúripar; kulturális politikák és intézkedések; védelem; interkulturalitás.

A Felek 4 évenként jelentést készítenek az UNESCO számára intézkedéseikről, hogy ezzel is biztosítsák a transzparenciát és az információk megosztását. A konvenció céljaiért együttműködnek továbbá nemzetközi és regionális szervezetekkel, elismerik a civil társadalom szerepét és bátorítják tevékenységüket. A fejlett országok segítenek a fejlődőeknek a kultúripar megerősítésében a fenntartható fejlődésért való erőfeszítésekbe illeszkedően: Segítik például a fejlődő országok művészeinek mobilitását, kulturális tevékenységük, javaik és szolgáltatásaik megjelenését a világpiacon. A fejlődő államokkal e célból ún. preferenciális szerződéseket kötnek (tehát olyan szerződéseket melyeket pl. az EU a gazdaság területén kötött az ACP államokkal, tegyük hozzá jó szándékkal, némi korrupcióval és annál kevesebb sikerrel.) E célokat is szolgálja a 18. cikkben előirányzott Nemzetközi Kulturális Sokféleségi Alap létrehozása, mely az UNESCO új tartalékalapja lesz: a Felek hozzájárulásaiból, az UNESCO Egyetemes Konferenciája által biztosított források, egyéb adományok és felajánlások más államoktól, nemzetközi szervezetektől stb.

Az október 20-21-én formába öntött szövegben említett Kulturális Alap és Jacques Chirac október 26-án, a Hampton Court-i EU-csúcs kapcsán tett nyilatkozata között talán nem véletlenül fedezhetünk fel kapcsolatot. A francia diplomácia meglovagolva a kultúra területén elért sikereket és leszerelendő az OMC/WTO köntösbe bujtatott angol javaslatokat az Unióban, a PAC/CAP megnyirbálásáról, egy 10 milliárdos innovációs és kutatási alapot irányozott elő a 2007-13-as büdzsé terhére.

A konvenció szövegéhez visszatérve, a 22-24. cikk szól az általa létrehozott új szervekről. A Felek Konferenciája két évenként vagy rendkívüli összehíváskor ülésezik, megválasztja a Kormányközi Bizottság tagjait és megvizsgálja ez utóbbi jelentéseit. Elfogadja a Bizottság direktíváit és maga is hozhat intézkedéseket. A Kormányközi Bizottság évente 1 alkalommal ülésezik, a konvenció 18 részvevő államának képviselőiből áll, akiket 4 évre választ a Felek Konferenciája. Ha a konvenciót aláíró felek száma eléri az 50-et, a Bizottság tagjainak számát 24-re emelik. A tagok választása a méltányosság és a rotáció elve alapján történik. Fő feladata a konvenció objektíváinak előmozdítása. Jelentéseket és ajánlásokat készít, kidolgozza a konzultáció mechanizmusait. A konvenció szervei együttműködnek az UNESCO Titkárságával, mely előkészíti a Konferencia dokumentációját és napirendjét és segít határozatainak végrehajtásában.

Befejezésképpen – elismerve az egyezmény valóban nagy jelentőségét a nemzeti kultúrák védelme területén – némileg azért szkeptikusan is lehet tekintetni a konvencióra. Reménykedjünk, hogy a benne foglalt nemes célok valóban előmozdítják a harmadik világ kulturális fejlődését és a konvenció cikkei nem csak a brain drain számára teremtenek új, globális stratégiát, melyben a tőke egyre kiterjedtebb lehetőségekkel fog rendelkezni a kulturális javak koncentrálása területén is.

Források:

•Nicole Vulser: La convention sur la diversité culturelle en débat á l’UNESCO in: Le Monde 17.10.2005. / CULTURE p. 26.
•ACP/Reuters Jacques Chirac appelle à une nouvelle impulsion européenne in: Le Monde (on-line: http://www.lemonde.fr) 26.10.2005.
•CONVENTION SUR LA PROTECTION ET LA PROMOTION DE LA DIVERSITÉ DES EXPRESSIONS CULTURELLES – UNESCO 20.10.2005. (ez még nem a végleges szövegváltozat)
•http://portal.unesco.org
•http://www.diplomatie.gouv.fr
•http://www.vie-publique.fr

 

     
   

Européer Külpolitikai Elemzések
fkke © 2005
info@europeer.hu