Meciar köszöni, jól van – színpadon a populizmus

2004. április 14.
Dömötör Csaba

Mind a szlovák, mind nemzetközi véleményalkotók egyetértenek abban, hogy Vladimir Meciar és Ivan Gasparovic sikere az elnökválasztás első fordulójában egyben a jobbközép Dzurinda-kormány óriási kudarca is. Sajátos választói köszönet ez északi szomszédunk NATO-csatlakozásának másnapján, az uniós csatlakozás előestéjén. 

A tényeket tekintve elmondható, hogy a kétes nemzetközi hírnévnek örvendő, nacionalista-populista Vladimir Meciar a szavazatok 32,7%-át zsebelte be, megelőzve ezzel az „azonos tőről fakadó”, 22%-ot szerző Ivan Gasparovicot. Eduard Kukan jelenlegi külügyminiszter nagy meglepetésre csupán a harmadik helyet csípte el, igaz, csak néhány század százalékkal maradt el Gasparovic mögött. A mostani köztársasági elnök, Rudolf Schuster 10% körüli megsemmisítő veresége az előzetes közvélemény-kutatási adatok alapján várható volt. Annál kevésbé az első két helyezett személye. A szavazást megelőző felmérések szinte kivétel nélkül Kukan-Meciar párbajt jósoltak az április 17-sorra kerülő második fordulóra (a szlovák elnökválasztás kétfordulós; a második fordulóban az első két helyezett mérkőzik meg egymással).

Egyes szakértők szerint nem is igazán Meciar, hanem egykori párttársának, Gasparovicnak sikere jelenti a nem várt meglepetést; bár az utóbbi politikust valamivel mérsékeltebbnek tartják, nemzetközi szinten Gasparovic ezzel együtt sem üti meg a szalonképességhez elégséges mércét. Nem is csoda, ha számos politikai elemző attól fél, hogy a fontosnak ígérkező elkövetkezendő esztendőkben Pozsony könnyen a periférián találhatja magát a diplomácia porondján.

A sors sajátos fintora, hogy Szlovákia NATO-csatlakozásának másnapján éppen az a Meciar aratott kétségbe alig vonható politikai győzelmet, aki miatt egyszer már meghiúsult Pozsony észak-atlanti szövetségbe történő belépése. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) emblematikus vezetője nem először kerülhet a hatalom közelébe. 1994 és 1998 között, miniszterelnökként többek között agresszív magyarellenes kirohanásaival vonta magára a nemzetközi sajtó figyelmét. Ugyanakkor a titkosszolgálatok kétes működése, és a virágzó korrupció miatt Brüsszel éles bírálatözönét is kiérdemelte. 1998 óta tartó viszonylagos vereségsorozata voltaképpen csupán annak köszönhető, hogy a nemzetközi nyomás hatására a szlovák pártok mindig képesnek bizonyultak összefogni ellene (nem így a szintén populista Rober Fico, aki a miniszterelnöki bársonyszék esetleges várományosaként nem zárja ki a Meciarral való együttműködést).

Meciar sikerének kapcsán feltétlen ki kell emelnünk az alacsony választási részvételi arányt (47%); a közvélemény-kutatások szerint stabil 20%-os támogatottságot élvező szélsőséges politikus rendre jobban szerepel alacsony részvétel mellett. Szintén Meciar sikerét előrevetítő tényező volt, hogy az egyébiránt népszerűsége mélypontján lévő Dzurinda-kabinet pártjai nem tudtak megegyezni a közös jelölt személyében, jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy végül 11 aspiráns versengett az elnöki tisztségért. A kormánypárti politikusok számlájára egyúttal az is felróható, hogy a média adta lehetőségekkel rendkívül szerény mértékben éltek: ha fel is tűntek a képernyőn, a vitákban következetesen alulmaradtak. Nem könnyített a koalíció helyzetén a nemrégiben kirobbant pártfinanszírozási botrány sem – a kételyek eloszlatása egyelőre még várat magára.

A szlovák választópolgárok a leendő köztársasági elnök személye mellett egy esetleges előrehozott parlamenti választás kapcsán is az urnákhoz járultak. A csupán 36%-os részvétel miatt eredménytelennek nyilvánított referendumon a szavazók négyötöde igenlően foglalt állást az előrehozott választásokat illetően. Bár a referendum nem volt kötelező érvényű, aligha szilárdította meg Mikulas Dzurinda eddig is erőteljesen inogó miniszterelnöki székét. Maga a kormányfő egyébként „nem kell vele foglalkozni” kijelentéssel tért napirendre az eredmények fölött.

A minapi választások kimenetele azok véleményét látszik megerősíteni, akik a „meg nem szilárdult” jelzővel illetik a szlovákiai politikai berendezkedést. Jól tükröződik mindez a pozsonyi napilapok hasábjain is. A Novy Cas egyenesen a következőképp fogalmaz: „a múlt szellemei keltek életre”.

Vladimir Meciar tehát köszöni, jól van, és a legjobbakat ígéri a második fordulóra.