Szerbia-Montenegró: Milyen messze van Európa?

2004. július 14.
-Dömötör Csaba

Az elmúlt időkben egyre aggasztóbb méretet öltenek a nemzetek közötti összetűzések Szerbia-Montenegróban. A kihágásoknak számos oka lehet, az azonban egészen bizonyosnak tűnik: a radikálisok előretörése a múlt őszi választásokon aligha tarthatja vissza a kisebbségekhez ellenségesen viszonyulókat.

A sokasodó erőszakos megnyilvánulások (a bejelentett eseteket figyelembe véve idén szám szerint 294 eset) egyik fő célpontját képezi a magyar kisebbség, de emellett a lélekszámban kisebbnek tekinthető horvát és izraelita lakosság is egyre kevésbé érezheti magát biztonságban.

Mindennapossá vált a magyar nemzetiségű diákok megfélemlítése és fizikai bántalmazása, de az egyébiránt csendes temetők sem kerülhették el a szerb sovinizmus legújabb felvonásának következményeit. A vajdasági Magyar Szó információi szerint legutóbb két szabadkai középiskolás fiút támadtak meg szerb társaik, egyiküket azóta is kórházban ápolják. Törökkanizsán egy magyar fiatalok szervezte házibulin rendeztek „valóságos vérfürdőt” az arra meg nem hívott szerb „vendégek”; a település viszonylag csekély lélekszámának ellenére a történteknek mind a mai napig nincs felelőse. Szabadkán egy diáklány szenvedett maradandó gerincsérüléseket; szintúgy a támadó felelősségre vonása nélkül.

A megrongált temetők sorában a múlt héten Zombor község volt a soron. A vandálok ténykedését 30-40 magyar és horvát, köztük számos közéleti ember sírja bánta. Korábban Muzslyán, Törökbecsén és Szabadkán is történtek hasonló jellegű rongálások, amelyek eredményeképpen mindösszesen több száz síremlék vált felismerhetetlenné.

E rövid kivonat áttekintése után érthető, ha a magyar diplomácia is megmozdult az ügyben, de a kihágások híre Brüsszelbe, valamint az Egyesült Államok kongresszusához is eljutott.

A magyar fél Lamperth Mónika belügyminiszter személyében annak a lehetőségét is felvetette, hogy amennyiben nem csökken az erőszakos cselekmények száma, akkor Budapest az Európa Tanácshoz fordul segítségért. A szerbek részéről ezt azonban  sokan, így a vajdasági parlamenti elnök is megengedhetetlennek tartja. Nenad Csanak szerint ez teret nyitna azon koncepció előtt, miszerint egyes szerbiai lakosokról egy szomszédos államnak kell gondoskodnia. „Ha a vajdasági magyarok gondját Budapest fogja viselni, a szerbiai albánokét Tirana, a bosnyákokét Szarajevó, a horvátokét pedig Zágráb, akkor ez az ország egyszerűen a legrövidebb időn belül darabjaira hullik szét" - vélekedett Csanak. Abban azonban ő is egyetért a vajdasági magyar politikusokkal, hogy Dragan Jocic belügyminiszternek az erőszakos cselekedetek nyomán le kellett volna mondania.

Az összetettnek tűnő probléma megoldásában kiemelt szerepet játszhat az újonnan megválasztott szerb-montenegrói államfő. A nyugati orientáltságú Borisz Tadics minapi megválasztását az Európai Unió külügyminiszterei is megelégedéssel fogadták múlt heti brüsszeli tanácskozásukon. Bizakodásra adhat okot, hogy a szerb vezetők nem tagadják az erőszakos nacionalista megnyilvánulások létét, és – legalábbis szavakban – késznek mutatkoznak a helyzet orvoslására. A megoldás egyik kiemelt eszköze lehet a kiterjedt és sokoldalú párbeszéd Budapest és Belgrád között. Ennek jegyében jöhetett létre a magyar külügyminiszter múlt heti, déli szomszédunknál tett látogatása. Kovács László az új szerb államfő beiktatására érkezett Belgrádba; ez utóbbi még megválasztása előtt Budapesten tett látogatásakor ígéretet tett arra, hogy minden erejével igyekszik elejét venni a magyar kisebbséget ért atrocitásoknak.

A magyar külügyminiszter, aki Vojislav Koštunica kormányfővel és Vuk Drašković külügyminiszterrel is tárgyalt a vajdasági magyarság helyzetéről, meggyőződését fejezte ki, hogy a szerb politikusok megértették, miért fontos ennek a kérdésnek a rendezése, s hogy ez Szerbia demokratikus fejlődésének alapvető feltétele. „Egyik tárgyalópartneremnél sem éreztem, hogy akár sértőnek találták volna a vajdasági magyarokat ért atrocitások felvetését, de azt sem érzékeltem, hogy csökkenteni akarják ennek jelentőségét. Ők is egyetértettek abban, hogy ezek súlyos dolgok, és határozottan elítélték” – fogalmazott Kovács László. A magyar diplomácia vezetője szerint a kihágások visszaszorítása egyrészt a következetes felelősségre vonással, másrészt az oktatás-nevelés révén lehetséges.

Valószínűleg Szerbia-Montenegró esetében is érvényes az a kitétel, miszerint a (közép-kelet-európai) népek békés egymás mellett élésének egyik elengedhetetlen feltétele, hogy felismerjék: több a közös bennük, mint ami szétválaszt, emellett érdekeik is hasonlóak. Ennek megértéséhez és elsajátításához az Európai Unió jó eszköz – és egyben cél - lehet Belgrád számára. A teljes jogú szerbiai uniós tagság eléréséig azonban a koszovói válság példáján és a radikálisok előretörésén okulva nem árthat az éberség. Főleg nem a magyar fővárosban.