A többség már az Unióban
Légiesedő határok és szigorodó ellenőrzés
2004. május 6.
Dömötör Csaba
Az, hogy 2004. május elseje – az elmúlt években
tapasztaltakkal ellentétben – időben immár mögöttünk van, el nem
hanyagolható következményekkel jár mind a magyar kisebbségekre
nézve, mind Budapest környező országokkal fenntartott
kapcsolatait illetően.
A dolgok természetéből adódóan míg a szlovákiai
magyar közösség egyfajta történelmi elégtételként, de legalábbis
a mindennapokat könnyebbé tévő időszak kezdeteként értékelhette
a „csatlakozás szombatját” addig a Romániában élő mintegy 1,7
milliós magyar kisebbség csak remélheti: az EU keleti bástyájává
váló Magyarország nem kerül távolabbra, mint amennyire eddig
volt. Az Örömódába üröm vegyül, főleg ha a vízumkényszer
sújtotta Kárpátaljára gondolunk.
Talán már elmúltak azok az idők, amikor a magyar
politikai elit az európai integráció kiteljesedésétől várta az
átkosban csupán tehertételnek számító magyar kisebbség sorsának
jobbra fordultát. Lassan közhelyszerűvé válik az a nézet, amit
az uniós kisebbségpolitikával kapcsolatban egyre gyakrabban
hallhatunk; jelesül, hogy az nem is létezik. Furcsának tűnhet
ezt leírni annak tudatában, hogy az integráció hosszú útját
bejáró kelet-európai országoktól Brüsszel már egészen a
kezdetektől fogva megkövetelte a következetes kisebbségpolitika
kialakítását. Egy szó mint száz; Magyarországnak, amely minden
bizonnyal a legnépesebbnek tekinthető európai kisebbségért érez
– lélekben – felelősséget, a jövőben aktív szerepet kell
vállalnia a közösségi kisebbségi politika továbbfejlesztésében –
és úgy egyáltalán annak megteremtésében.
Ami a romániai magyar közösséget illeti, a vezető
politikusok egyhangúlag gratuláltak az anyaország teljes jogú
EU-tagságához, nem rejtve ugyanakkor véka alá megalapozottnak
tekinthető félelmeiket. Bár még hivatalosnak tekinthető
dél-keleti szomszédunk 2007-es csatakozási céldátuma, mégis;
európai véleményformálók és döntéshozók egyre gyakrabban
fogalmaznak meg kritikát Bukarest felkészültségével
kapcsolatban. Budapest mindazonáltal hídszerepet játszhat a
Románia és Brüsszel között zajló, keménynek ígérkező
tárgyalásokban, ezt lassan már a Kárpátokon túl is felismerik.
Aligha véletlen, hogy a több évtizedes hercehurca után a
hányattatott sorsú aradi Szabadság-szobor ügye is a minap
oldódott meg, jó alkalmat nyújtva a politikusoknak arra, hogy az
avatás során mindahányan a „megbékélés” és a „közös érdekek”
elemeket emeljék be beszédeikbe.
A következetesen élesen fogalmazó Tőkés László
már korántsem a fennkölt elemeket hangsúlyozta a csatlakozás
kapcsán. Az RMDSZ-szel élesen szembehelyezkedő Erdélyi Magyar
Nemzeti Tanács elnöke aggályainak adott hangot az EU
„kisebbségvédelmi adósságai” miatt. A püspök egyúttal
hangsúlyozta, hogy Európa egységesülése elősegítheti a magyar
nemzet határok feletti újraegyesülését is. Tőkés László szerint
az aggodalmakat elsősorban az táplálja, hogy az uniós
alkotmánnyal kapcsolatos vitában egyre inkább a háttérbe
szorultak a kisebbségekkel kapcsolatos rendelkezések.
Mindemellett – amint arra közleményében kitért - május elseje
után már egy megerősített határvonal választja el egymástól a
kettészakított nemzetrészeket.
A Csanád megyei megyés püspök korábbi
állásfoglalásainak megfelelően a széleskörű autonómia
biztosításában látja kisebbségi kérdés megoldásának zálogát. Ez
ügyben viszont elmondható, hogy a román és a magyar sincs
annyira közös nevezőn, mint azt a szoboravatón elmondott
beszédekből gondolhatnánk. Még a holtpontról való elmozdulás is
nehezen elképzelhető ha tudjuk; az újonnan elfogadott román
alkotmány nem fogadja el a területi autonómiát. A kérdésben
mindenesetre új frontvonalak nyílhatnak, jelesül az Európai
Parlamentben és az Európa Tanácsban.
De lássuk május elseje napsütéssel jobban
tarkított helyszíneit. Elsőként a Bajánsenyét, ahol Szlovénia és
Magyarország volt államfői a „béke által felszámolt” magyar
–szlovén határon köszöntötték a nyugati – gazdasági értelemben
vett - elitklubba való belépést.
"Európa mindkét fele a jelképes kézfogással el is ismerte, hogy
egyenrangúak, egyenértékűek és azonos a sorsuk is - fogalmazott
köszöntőjében Milan Kucan. Volt kollégája, Göncz Árpád szintén
az emelkedett pillanat foglyaként kijelentette: "Nagyon örülök,
hogy megérhettem ezt a napot, köszönöm, hogy itt lehetek."
Az ünnepség végén éjfélkor szlovéniai Hodos és Bajánsenye
polgármesterei a határátkelőhelyen felvonták az Európai Unió
zászlaját.
A „határtalan határmenti népünnepély” egyik további érdekes
felvonása az ország másik szegletében, a Borsod-Abaúj-Zemplén
megyei Tornyosnémetinél zajlott. Pontban éjfélkor itt is
átvágták a határt jelképező szalagot. Az észak-keleti térség
egyébiránt egyike azon régióknak, amelyeket szerves egészükben
szakított ketté a párizsi békerendszer. Azt is meg kell itt
azonban jegyeznünk, hogy bár Brüsszel támogatja a történelmi
régiók, mint közigazgatási egységek megszervezését, azonban
mindezt az egyes államok államhatári keretein belül teszi. Ezért
aztán vajmi kevés az esélye annak, hogy például Kassa majdan egy
régióba tartozzon Miskolccal. A Bodrogközben is megnyílt a
határ, Kisrozvágyban a „történelmi Bodrogköz” mintegy félszáz
képviselője adott randevút egymásnak. Fokozta a
karneválhangulatot az is, hogy azon az estén több ifjú pár
fogadott örök hűséget egymásnak.
A légkört tehát a reménykedéssel teli óvatos várakozás jellemzi,
mert hiszen fesztiválok ide vagy oda, csakúgy mint anyaországi
társaik, a kisebbségi magyarok is ott ébredtek, ahol előző nap
nyugovóra tértek. Határokon túl. Az újdonság az lehet, hogy
mindennek egyre kisebb jelentősége van… |
