MAGAZIN
Kezdőlap
Európai Unió
Világnéző
Világgazdaság
Kárpát-medence
Képekben
Generation
 
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK
Tanulmányok
Egyesület
Tanfolyam
Könyvesbolt
Keresés
 
KAPCSOLAT
Fórum
Impresszum
 


web
européer.hu

 

EURÓPAI UNIÓ

Szociális reformok Európában - Új utakon

2004. augusztus 2.
-Ujvári András

Nem túlzás kijelenteni, hogy az évtizedeken át biztos alapokon nyugvó jóléti állam az ezredfordulóra válságba jutott. Ezt nem feltétlenül az jelezte előre, hogy a pénzügyi fegyelméről eddig sem híres Franciaországban befoltozhatatlannak tűnő lyukak keletkeztek a büdzsében, hanem amikor az Európa gazdasági motorjának minősített Németországot is komoly gondok elé állította az addig jól működő szociális rendszer. A német kormányzat azóta annak reményében, hogy az Agenda 2010 nevű reformcsomag meghozza gyümölcsét a következő választásokig, már belekezdett a fájdalmas átalakításokba.  Mindeközben más európai országokban is már vannak tervek, de a legtöbb helyen még inkább tabunak számít a reform.

Az európai identitástudat egyik legfontosabb eleme talán az a szociális modell, ami alapjaiban különbözik az amerikai társadalombiztosítási rendszertől, és amire nagyon is büszkék az európai államok. Azon alapelv, hogy senki nem zárható ki a rendszerből, és vállalja még a veszteséges működést is szolidaritás jegyében, egészen addig tűnt járható útnak, amíg az európai államok népessége nem mutatta az öregedés jegyeit. A folyamat végén rémképként felsejlett az a helyzet is, amikor az eltartottak többen lesznek, mint a rendszer fenntartásáért felelő eltartók, azaz az aktív munkavállalók.

A kiindulási helyzetnek tehát az tekinthető, hogy a járulékokból finanszírozott nyugdíj- és egészségbiztosítás egyszerűen ellehetetlenült. Európa valamennyi ország próbálja ezt oly módon megoldani, hogy egyrészt kilátásba helyezi a nyugdíjkorhatár emelését (egyik ilyen konkrét elképzelés Ausztriában született, ahol egységes korhatárt akarnak bevezetni, úgy, hogy a nőkét emelnék meg), másrészt fontolóra veszi magántőke a rendszerbe való bevonásának a lehetőségét. Németországban az ehhez hasonló reformelképzelések komolyan veszélyeztetik nem csak a kormányzó baloldali koalíció jelenlegi pozícióit (bár a zöldek tulajdonképpen csak profitáltak eddig az együttműködésből), de a Szociáldemokrata Párt identitását is. Egy felmérés szerint ugyanis politikájával távol került a saját értékeitől, gyökereitől, és nem biztos, hogy ezt hangulatjavító intézkedésekkel helyrehozhatják. A Schröder-féle kormányzat nem gondolkozik olyan léptékben a magántőke bevonásán, mint akár az ellenzéki CDU/CSU pártszövetség, vagy az elvileg azonos oldalon álló brit Munkáspárt.

A jelenleg Angela Merkel vezette konzervatív pártszövetség szakpolitikusa az egészségbiztosítást két pillérre helyezné, egyrészt a szolidáris jellegű járulékokra, aminek a kiadások kilencven százalékát kellene fedeznie, illetve az ún. versenyprémiumra. Ezzel szemben a CDU más képviselőitől olyan vélemények is napvilágot láttak korábban, amely szerint a jelenlegi járulékokon alapuló biztosítási rendszer tarthatatlan, hiszen túl „drága” a munka (a munkaadó és a munkáltató számára is), ami nem csak itt, hanem pl. Ausztriában is gondot okoz. A magántőke jóval nagyobb mértékű bevonása valósult meg ezzel szemben Nagy-Britanniában, ahol a szociáldemokráciától szintén egyre távolabb kerülő Labour Party a közszféra valamennyi szektorában meghírdette a PPI, azaz Public-Private Partnership vagy PFI (Private Finance Initiative) programot. Ennek keretében az iskolák, egyetemek, és az NHS (National Helth System – Nemzeti Egészségügyi Rendszer) működésébe is bevonták a magánszektort, több-kevesebb sikerrel. Gazdaságilag nem sikertelen ugyan a program, a Labour azonban elveszítette támogatottságát, hiszen a brit közvélemény nagy része úgy véli, hogy a közszolgáltatásoknak állami kézben kell maradniuk, és a privát tőkét nem szabad ide bevonni. A kormányzat ezen törekvéseit orvosi körökben is elég ellenségesen fogadták (hiszen a kórházi ágyak csökkenését ennek a számlájára írták), de a médiában is hamar koalícióra léptek a legnagyobb példányszámú napilapok is a PFI-vel szemben.

A munkáspárti kormánnyal szemben megfogalmazott komoly kritika az is, hogy kevesebb szociális célú beruházást hajtott végre, mint az előző konzervatív vezetés. Ennek megfelelően most meghirdették a tíz évvel ezelőtt indult NHS-reformprogram tökéletesítését, amely az elmaradhatatlan üres politikai jelszavakon kívül olyan említésre méltó mozzanatokat is tartalmaz, mint a megelőzés előtérbe helyezése (ez ugyanis sokkal olcsóbb, mint maga a gyógyítás), illetve a betegközpontú rendszer létrehozása. Az, hogy ez pontosan mit is jelent, szokás szerint a törvény kihirdetése után fogja megtudni a nép. Éles kritikával illetik ezzel szemben a toryk azon elképzelését, ami a munkáspárti PFI egyfajta továbbfejlesztése lenne: magánkórházak költségeinek 60 %-át finanszíroznák az NHS-ből, ami ugyan csökkentené az állam költségeit, de nem tenné ingyenessé az ezekben a kórházakban történő ellátást, így csorbulna az esélyegyenlőség alapelve.

A francia nemzetgyűlés már konkrét elképzelésekről szavazott július 20-án, ahol az egészségügyi miniszter Phillipe Douste-Blazy törvényjavaslatát fogadták el, amire pár nappal később a Szenátus is áldását adta. A törvény több jelentős finanszírozási újítást is bevezet, mint például a nem kórházi kezelés során történő orvosi konzultációkon kötelező egy eurós díj (amely nem lehet több ötven eurónál egy évben), és emelné a kórházi átalányt is. Emellett szerepel benne az a 2007-re bevezetni kívánt, internetes egészségügyi adatlap (amely lehetővé, hogy egy „dossziéba” valamennyi orvos felvezesse a végrehajtott kezeléseket, és később ez alapján térítené meg a kórháznak annak a költségeit a biztosító), és ezzel megnőne az állandó orvos szerepe is, akinek a jóváhagyásától függne az, hogy egy másik orvosnál igénybevett kezelést, vagy konzultációt (kivéve a sürgősségi eseteket) megtérítene-e a társadalombiztosítás. Amit ugyanis felvezetnek a dossziéba, fizetik, amit nem, az a beteg pénztárcáját is terheli majd. A nyilvántartás egy másik eleme lenne az úgynevezett Egészségügyi Kártya, amely azonosítóként már biometrikus azonosítót is tartalmazna a hagyományosnak mondható fénykép mellett. Emellett sikerült elérni mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldal terheinek növelését, még ha kis mértékben is. A javaslatot benyújtó Douste-Blazy ezt azzal magyarázza, hogy most, amikor a francia gazdaság fellendülőben van, nem fékezhetik meg az egészségügyi hozzájárulások nagyobb arányú emelésével.

Egyesek azonban nem tartják elégségesnek a reformot. Véleményük szerint rengeteg finanszírozási problémát konzervál a 35 órás munkahét. Ugyan a kormányzat kísérletet tett a heti munkaidő emelésére (ez a felvetés Németországban, és Ausztriában is borzolja a kedélyeket), de ezt a szocialisták a szakszervezetekkel karöltve eddig sikeresen blokkolja. Francois Bayrou, a jobboldali UDF elnöke azonban nem támogatta a törvényt, mivel úgy vélte, hogy az elsősorban a fiatalokra hárítaná a terheket. Végül a párt frakciója nem szavazott egységesen, így az abszolút többséggel rendelkező UMP a baloldali pártok mellett, szövetségesének szavazataira sem számíthatott. 

Az átfogó reformok felé már valamennyi országban tapogatnak, illetve bátortalanul tesznek egy-két lépést, a fő gond azonban az, hogy senki nem meri magára vállalni a rendszer fájdalmas átalakításával járó, szabályszerű népszerűségvesztést. Fájdalommenteset meg még senki nem talált ki.

 

Hirdetés

warez2

 

Hirdetés

 

Hirdetés

On
Line
EU

Hirdetés

Copyright 2003-2004. FKKE | europeer@np.hu