Az európai alkotmányról zajló vita továbbra is több fronton zajlik. Míg az érdemi kérdések közül a biztosok száma, illetve a közös elnök és külügyi képviselő borzolja a kedélyeket, addig az új tagállamok preambulumot érintő javaslatai rendre egy-egy rég elhallgatott témát szednek elő. A magyar javaslatra megemlített nemzeti kisebbségek után most a közös keresztény örökségre való hivatkozás bosszantja az unió több régi tagállamát.

Az ultrakeresztény Lengyelország kezdetben Spanyolországgal harcolt vállvetve Istennek az Európai Unió alkotmányában való megemlítéséért. A március 11-én történt madridi merényletek után percek alatt megbukó jobboldalt váltó szocialisták, élükön Zapateroval, már nem tűnnek olyan hajthatatlannak a kérdésben. A javaslatot egyes országok, elsősorban az állam és egyház szétválasztása fölött halálos komolysággal őrködő Franciaország, csípőből elutasították, mondván, Istennek semmi keresnivalója egy politikai okmányban. A spanyolok kiesése után úgy tűnt a javaslat elhal, de a múlt héten a varsói kormányzat újra támadásba lendült a kérdésben, és egy levelet címzett az ír elnökség fölött regnáló Bertie Ahern címére, hogy tíz ország aláírásával megerősítve kezdeményezze a kereszténységre való utalást az alkotmány preambulumában.

Boguslaw Majewski, lengyel külügyminiszter megerősítette, hogy Lengyelország és Olaszország a kezdeményezője a közös levélnek, amelyet a litván miniszterelnök Argidas Brazauskas nem habozott azonnal egy kommünikében támogatni, és több mint tíz ország írta alá. Korábban már Málta, Portugália, Írország, Csehország és Szlovákia is kezdeményezte, hogy a keresztény gyökerek jelenjenek meg az okmányban, és a folyamatnak most egy újfajta lendületet adhat ez az esemény. A tervezet egyébiránt tartalmaz utalást a közös kulturális, vallási és humanista örökségre. A javaslatcsomag kidolgozásával megbízott konvent vezetője, az egykori francia köztársasági elnök Valéry Giscard d’Estaing egy évvel ezelőtt a Corriere della Serra nevű olasz lapnak úgy nyilatkozott, hogy „természetesen itt a kereszténységről van szó, de nem lehet ezt nyíltan megjeleníteni, mert akkor meg kell említeni a kontinensen jelen lévő zsidó és iszlám vallást is, ami nem mindenkinek lenne elfogadható”. Kérdés, hogy mennyire sikerül közös nevezőre jutni a kérdésben nem ennyire óvatos lengyel-olasz tandemnek, az olyan „kényeskedőkkel” mint Franciaország, Belgium és az északi tagállamok. Franciaországban például öt millió muzulmán és hatszázezer zsidó vallású francia él.

A másik bizonytalansági tényező abban áll, hogy mennyire van szó valós politikai szándékról, és mennyire arról, hogy a legnépesebb új belépő így próbálja magát markánsan megjeleníteni az európai politikai életben. A téma ugyanis sokkal könnyebben kommunikálható, mint az alkotmány más rázós pontjai (nem szakmai-politikai kérdésről van szó), így javíthat az európai lakosság körében az aktív iraki szerepvállalás, az országban eluralkodott unió-ellenes közhangulat, valamint az olcsó munkaereje miatt némileg „démonizált” Lengyelország megítélésén.

A lengyel lakosság körében ugyanis köztudottan nem túl népszerű az EU, illetve azok a pártok a legnépszerűbbek, akik nyíltan az integráció ellen léptek fel. Most azonban úgy néz ki, hogy valami megtört, hiszen a javaslat köré soha nem látott egység, egyfajta konszenzus is létrejött. A kezdeményezés mögött egyaránt megtalálható a legnagyobb népszerűségnek örvendő Lengyel Családok Ligája (ultrakonzervatív, keresztény, unióellenes párt), de még a kommunisták is. Lengyelországban a lakosság 90 %-a katolikusnak vallja magát, és a fele rendszeresen gyakorolja is vallását, így a katolikus egyház még a kommunizmus éveiben is politikai tényező tudott maradni. Nem meglepő tehát, hogy a kérdésben az egyház is támadásba lendült, és azon vannak, hogy meggyőzzék az Invocatio Deitől (nyílt utalás Istenre) vonakodókat. Marcin Przeciszewski, a lengyel KAI (katolikus hírügynökség) főszerkesztője szerint arra kevés az esély, hogy valóban megjelenik majd az alkotmány szövegében, pedig az „nem egy újabb kereszteshadjáratot jelentene, hanem egy felsőbbrendű értékre való hivatkozást”. Boguslaw Trzeciak, az Európai Információs és Kezdeményező Katolikus Iroda igazgatója is úgy véli, hogy a hivatkozás „lelket adna a szövegnek, és segítene abban az embereknek, hogy azonosuljanak európaiságukkal”. Az egyház ilyen offenzívája érthető Lengyelországban, hiszen a hála egyfajta szimbolikus jelének tartanák javaslatuk elfogadását, amiért a 2003 júniusában az uniós csatlakozásról tartott referendumon az unió mellett foglaltak állást (így nagy nehezen sikerült összehozni az érvényességhez szükséges ötven százalékos részvételt).

Az, hogy az ír elnökség végére elfogadják-e az alkotmány szövegét, és megkezdődhet-e a tagállamonkénti ratifikációja tehát még kérdéses, hiszen az ellentétek miatt a legutóbbi brüsszeli külügyminiszteri értekezlet is megbukott, a preambulum tartalmánál valószínűleg jóval fontosabb kérdések miatt. Mindenki igyekszik, hogy valahogy nevet szerezzen Európában, amire a tervezet összeállítása kiváló alkalom, így reménybeli elfogadásáig a harcok valószínűleg folytatódnak majd.