Európa Franciaországra figyel

2005. április 21.
-Vukics Tibor

A jó alkotmány olyan, mint a jó bor. Minél öregebb, annál értékesebb, annál nagyobb tekintélye van polgárai előtt, és annál inkább hajlamosak betartani annak szabályait. Az Egyesült Államok alkotmánya több mint kétszáz évvel ezelőtt született, egy nehezen megvívott, győztes függetlenségi háború után. Alkotói megpróbálták megfogalmazni azokat az általános érvényű alapelveket, és szabályokat, amelyek alapján egy államszövetséget hosszú távon sikeresen lehet kormányozni, anélkül hogy az alkotmányt le kellene cserélni, vagy alapvetően meg kellene változtatni.

Ez a törekvés úgy tűnik sikerült, mert az Egyesült Államok kétszáz éve stabil demokrácia, ahol az alkotmányt szinte vallásos tisztelet övezi, ma sem érezzük úgy, hogy szellemisége elavult lenne, és az ország - a polgárháborút leszámítva - elkerülte a gyilkos testvérháború értelmetlen pusztításait, amelybe Európa kétszer is belesodorta önmagát az elmúlt száz évben. Az angol alkotmány egyes részei a Magna Chartáig vezethetők vissza, egy olyan szerződésre, amely közel nyolcszáz éve vetette papírra a királyi hatalom korlátozását, és a parlamentáris berendezkedés alapjait. Európa legrégibb demokráciája ennek a szerződésnek is köszönheti kiegyensúlyozott és szilárd működését a kontinens sok országával ellentétben.

Európa alkotmányai

Látszólag Európa első alkotmányát sikerült megalkotnia az alkotmányozó konventnek az elmúlt években. Pedig Európa történelme során már több alkotmány született, legfeljebb akkor nem így nevezték őket. A Lex Salica, a frankok latin nyelvű törvénykönyve a germán népek törzsi szokásjogának első feljegyzése, azé a népé, amely később a frank császárság létrehozásával újjászervezte, és megteremtette a modern európai államok alapjait. Justinianus római császár a birodalom alkonyán összegezte a római jogfejlődés addig elért eredményeit. A Codex Juris rendszerbe foglalja a rómaiak felfogását a polgári és közjogról, amely a mai napig sok európai állam jogrendszerének alapját képezi. Solon, athéni archón törvényeivel, (amelyeket Arisztotelész írásaiból ismerünk), olyan államrend kereteit alakította ki, amely azóta is alapelve minden demokratikus közösségnek. Ha még korábbra tekintünk vissza a történelemben, akkor az első európai nép által létrehozott államszövetség, az i. e. 1650-ben megalapított hettita állam törvénykezése is mérföldkő az európai jogfejlődésben. 3500 éves törvénykönyvük, és alkotmányuk, a kor uralkodó felfogásával, a szemet szemért, fogat fogért elvvel szemben, meglepően humánus szellemiségével kelti fel a figyelmet. Halálbüntetés helyett méltányosabb büntetések alkalmazását preferálja, és szabályozza a király mellett működő úgynevezett pankus, mai fogalmak szerint a Tanács működését.

A Konvent alkotmánya

Nagyon valószínű, hogy az az alkotmány, amelyet a konvent nehéz, fáradságos munkával letett az asztalra, a mai Európában reálisan elérhető legátfogóbb kísérlet az egység összekovácsolására, és ennek törvényes keretbe foglalására. Minden tiszteletet megérdemel az állam és kormányfők igyekezete, hogy a meglevő nézetkülönbségek dacára megpróbáljanak kompromisszumra jutni az alaptörvény ügyében, azonban mégis úgy tűnik, hogy elkövettek néhány alapvető hibát az alkotmányozás során, amely akár az egész alkotmányozó folyamat kudarcát eredményezheti. Egy európai alkotmány megalkotását célszerűbb lett volna nem a kormányok által delegált tagokból álló Konventre bízni, hanem arra az Európai Parlamentre, amelyet közvetlenül, és történetében először az egykori vasfüggöny mindkét oldalán élő emberek szavazataival választottak meg. A már említett amerikai alkotmány sikere aligha lett volna tartós, ha nem a kongresszus szavazza meg, hanem a tagállamok kapnak lehetőséget a ratifikálásra. Ezek ugyanis helyzetüknél fogva nem érdekeltek egy erős államszövetség létrejöttében, hiszen azzal saját hatalmukat ásnák alá. A francia forradalom idején létrejött Alkotmányozó Nemzetgyűlés, és a Köztársaság Konventjének tagjait nem a megyék, vagy regionális egységek által delegált tagok, hanem a nép által megválasztott képviselők alkották.

Egy európai alkotmánynak az adhatna igazi legitimitást, ha nem a tagállamok bocsátanák népszavazásra az alkotmánytervezetet, hanem egy összeurópai szavazás keretében az EU egész lakossága együtt döntene annak érvénybeléptetéséről. Persze ehhez túl kellene lépni a tagállami kereteken, és a jelek szerint a tagországok állami bürokráciája még nem érett meg ennek felismerésére. Arra eddig senki nem adott magyarázatot, hogy az alkotmánynak miért kell ilyen részletekbe menően beleszólni gazdasági és szociális kérdésekbe, ahelyett hogy rábíznák a szavazókra, hogy olyan Parlamentet és ezáltal Bizottságot válasszon, amely aztán a többség által helyesnek látott politikákat hajtja végre. Ha pedig a szavazók mégsem értenének egyet ezzel, akkor a következő választás alkalmával büntethetnék őket.

Az Alkotmány nem ad több hatalmat az embereknek, hogy eldöntsék milyen Európát akarnak, részletekbe menően szabályozni akar mindent. Másrészt, ha az alkotmánytervezet tartalmi elemeit megvizsgáljuk, akkor sajnálatosan arra a következtetésre juthatunk, hogy a Konvent alkotmánya nem Európa alkotmánya. Az alkotók kínosan ügyeltek arra, hogy az Alkotmányban a leghalványabb utalás se legyen Európa múltjára, történelmére, kultúrájára. Sikerült megalkotni egy olyan semleges, színtelen, szagtalan, íztelen tervezetet, amelyben semmi olyan nincs, ami specifikusan európai lenne, nyugodtan lehetne akár az ENSZ alapokmánya is. Az alkotók kísérletet sem tettek arra, hogy megpróbálják megfogalmazni, miben különbözik Európa civilizációja a többitől, és azt hogyan lehetne beleszőni az alaptörvénybe. Mindez persze azt is jelenti, hogy az elkészült mű elsősorban a francia felvilágosodás szellemi terméke, amely korszak megfogalmazta az alapvető emberi jogok általános, az egész emberiségre érvényes alapelveit, és ennek fényében meglepő az a masszív ellenállás, amely a francia szavazók részéről megnyilvánul az alkotmánytervezettel szemben.

Néhány téves nézet az alkotmánnyal kapcsolatban

Közhelyszámba megy azt hangoztatni, hogy az úgynevezett európai jóléti állam válságban van. Európa meghatározó államai - Nagy-Britannia kivételével - a lassú növekedés, magas munkanélküliség, eladósodás, költségvetési deficit fogságában vergődnek. Kormányaik ahelyett, hogy gyors, határozott reformokkal átalakítanák a gazdaságot, versenyképesebbé téve a munkaerőpiacot, amely serkentené a növekedést, és új munkahelyeket teremtene, valóban dinamikus térséggé változtatva az euró-zóna övezetét, tétováznak, bizonytalankodnak, fél szemmel a közvélemény-kutatásokat lesve. Kormányzásuk kimerül PR-akciókban, világos stratégia nélkül. Ezen helyzet kialakulása mögött sok egyéb mellett a lakosság egész Európában végbemenő elöregedése, a társadalombiztosítási alapok kimerülése, és krónikus deficitje, vagyis a jóléti állam válsága húzódik meg. Minden reálisan gondolkodó ember, láthatja, hogy az európai szociális modell csak akkor tartható fenn, ha sikerül megreformálni.

Bár az alkotmány ellenzői szeretik az Unió nyakába varrni a gazdasági nehézségeket, az igazság az, hogy ezek akkor is bekövetkeztek volna, ha nem lenne Európai Unió. A globális gazdaság korában a vállalatok oda helyezik át a tevékenységüket, ahol a leghatékonyabban tudnak termelni. A közhiedelemmel ellentétben a munkahelyek nagy részét nem azok az új tagállamok szívják el, amelyeknek versenyképességét csökkenti a gyorsan emelkedő bérszínvonal és a magas költségvetési hiány. Növekvő vásárlóerejük új piacot jelent a régi tagállamok vállalatai számára. A globális outsourcing fő célpontjai olyan nem uniós országok, mint Kína, vagy India. Franciaország hagyományosan kiterjedt állami szektorral rendelkezik, amelynek a fenntartása egyre nagyobb erőfeszítéseket követel az államtól és annak adófizetőitől. Mindez elvonja az erőforrásokat a gazdaság más részeitől, csökkentve a versenyképességet, és új munkahelyek létrehozását.

Mi történne akkor, ha leszavaznák az alkotmányt a szolgáltatások szabad áramlásától való félelmükben? A francia gazdaság tovább folytatná vegetálását lassú növekedéssel, magas munkanélküliséggel, növekvő szociális feszültségekkel küszködve, Európa pedig végleg leszakadna a világgazdasági versenyben, egyre messzebb kerülve a lisszaboni irányelvektől. Bár az ellenzők harciasan támadják az alkotmánynak a szolgáltatási szektor liberalizálását célzó fejezeteit, alternatívát nem tudnak felkínálni azt illetően, hogy hogyan lehetne a versenyképtelen európai gazdaságot mozgásba lendíteni.

Miért érdeke a franciáknak az alkotmány megszavazása?

Ez az alkotmánytervezet minden hibája ellenére a legnagyobb előrelépés lenne az integráció útján a közös valuta életbe léptetése óta. Mindazok a célok, amelyeket az Unió Lisszabonban önmaga számára kijelölt, csak egy a jelenleginél hatékonyabb, és döntésképesebb integráció által valósíthatók meg. Leszavazása Franciaország kudarca lenne, és az ellenzők valószínűleg nagyot tévednek, ha azt hiszik, hogy egy újabb tervezetet lehet kierőszakolni, amely Franciaország számára előnyösebb feltételeket biztosít, mint a többi tagállam számára.

Elmúlt az az időszak, amikor Franciaország mint első az egyenlők között, előjogokkal rendelkezett az EU-ban. A most születő Európában Franciaország jelentős hatalom, de már nem az egyetlen, és nem is a legnagyobb. Németország népességben, és nemzeti jövedelemben jóval megelőzi, Nagy-Britannia minden területen egyenértékű vele. Az új tagállamok megkérdőjelezik a francia nyelv domináns helyzetét Brüsszelben, bürokratáik szinte kizárólag angolul beszélnek. Egyre többen teszik fel a kérdést, miért kell külön parlamenti székhelyet fenntartani Strasbourgban, fáradságos ingázásra kényszerítve a parlamenti képviselőket. Franciaország jelenlegi privilegizált helyzete az Unión belül hosszú távon nem biztosított.

A Konvent által kidolgozott alkotmánytervezet magán viseli a francia szellem fő vonásait, ha a franciák leszavazzák, akkor a saját alkotmányukat szavazzák le. Ennél csak kevesebb befolyása lehet a franciáknak az egyesült Európában; egy új alkotmánytervezet nem több, hanem kevesebb szempontot fog érvényesíteni azok közül, amelyek a franciáknak fontosak. A népszavazás kudarca esetén Franciaország elszigetelődik, nehéz lesz lemosnia magáról azt a képet, hogy az integrációs folyamat kerékkötője.

Amikor a francia Nemzetgyűlés a német újrafegyverzéstől való félelmében leszavazta a francia ihletésű Védelmi Közösség tervét, a következmény a NATO létrehozása, az Egyesült Államok tartós európai befolyása és a szuverén német hadsereg újra felállítása lett - Franciaország pedig néhány évvel később kivonult a NATO katonai szervezetéből, elveszítve a képességét annak befolyásolására. Most kísértetiesen hasonló a helyzet.

Egy francia nem esetén minimum két következménnyel lehet számolni. Németország előbb vagy utóbb felülvizsgálhatja jelenlegi európai irányvonalát, amely átengedi a vezetést Franciaországnak az Unióban, és egy keményebb, nacionalistább külpolitikai irányzat kerülhet előtérbe, amely igényt tart a vezető szerepre Európában. Másrészt az a szolid rivalizálás, amely mindig is megvolt az EU és a NATO között, most nyíltan felszínre kerülhet, eldöntve azt a NATO javára, és ezzel megteremtve a feltételeket egy angolszász vezetésű atlanti integráció számára, nemcsak katonai területen, hanem a gazdaságban is. Egy ilyen atlanti unióban Franciaországnak nem sok tere lesz, ezért ha van ország, amelynek érdeke az alkotmány sikere, akkor az elsősorban Franciaország.

Miért kell tehát IGEN-t mondani Franciaországnak az Alkotmányos Szerződésre?

Az európai integráció elérte azt a fokot, amikor már nem lehet minden fontos dolgot tagállami szintre korlátozni. A szubszidiaritás elvének alkalmazása megköveteli bizonyos feladatkörök összeurópai irányítás alá helyezését is. Európa nem csak gazdaságilag, hanem katonailag, biztonságpolitikailag is erősítésre szorul, aminek alapjait tartalmazza az alkotmánytervezet.

A kialakulóban lévő európai identitáshoz nagyban hozzájárulnak a francia állampolgárok is – hacsak nem döntenek úgy, hogy nem szeretnének befolyással rendelkezni Európa jövőjére.

Franciaország – csakúgy mint eddig számtalanszor az elmúlt évszázadok folyamán - Európa motorja lehet, amennyiben ad egy esélyt az integrációnak a továbblépésre. Az IGEN azt jelenti Franciaország és Európa számára, hogy a demokrácia fejlődése nem áll meg, hogy készek vagyunk saját sorsunkat befolyásolni, egy jobb, versenyképesebb, biztonságosabb Európai Unió érdekében.

Kapcsolódó anyagok:
Európai kérdések a francia politikai napirenden
2004.11.04
Európai alkotmány, de kinek?
2004.06.28.