Európai kérdések a francia politikai napirenden

2004. november 04.
-Soós Eszter Petronella

Ha vannak ma Franciaországban jelentős politikai viták, akkor a török EU-csatlakozás és az Európai Unió alkotmányos szerződésének kérdése körüli polémiák minden bizonnyal azok. Az Unió jövőjével kapcsolatos francia válaszok komolyan befolyásolhatják az integráció fejlődését.  

Szinte közhely az uniós közéletben, hogy Törökország csatlakozási kérelmére nem lehet tovább halogatni az egyértelmű, konkrét dátumokat és nemcsak a „mismásolásokat” tartalmazó választ. Ebben az ügyben Franciaországnak is állást kell foglalnia. A francia lakosság álláspontja egyértelmű: a TNS-Sofres közvélemény-kutató cég egy korábbi felmérése szerint a lakosság 58 százaléka elutasítja Törökország uniós csatlakozását, s a maradék 42 százalékból is 13 százalék a vélemény nélküliek táborát gyarapítja. Jacques Chirac köztársasági elnök is nagyon elszántnak tűnik, csak ő a másik, az igenlő oldalon. Az elnök támogatni fogja az egy hónap múlva esedékes decemberi EU-csúcson, hogy Törökország megkezdje csatlakozási tárgyalásait. Mindezalatt saját megosztott szavazóit azzal nyugtatgatja, hogy ha eljön az ideje, népszavazáson dönthetnek az új tagjelölt végleges felvételéről.  

Érthető, hogy a franciáknak problémát okoz a török csatlakozás lehetősége, hiszen most először merül fel az a kérdés uniós méretekben, hogy a laikus állam eszméje vajon képes-e több vallás fiait és lányait békésen integrálni. Franciaország köztudottan sokat küzd ezzel a problémával: ott él Európa egyik legnagyobb muszlim kisebbsége, s az együttélés nem éppen súrlódásmentes (emlékezzünk csak vallási jelképek iskolai viseletéről szóló vitára). Másik oldalról viszont Franciaország hagyományosan jó kapcsolatokat ápol a muszlim világgal, ez pedig a csatlakozás támogatása mellett szóló érv. A török csatlakozás kérdése az értelmiséget is megosztja szerte Európában (lásd például Petőcz András és Fejtő Ferenc legújabb vitáját a Le Figaro, illetve magyarul az Élet és Irodalom hasábjain). Feltételezhető, hogy a francia lakosság egy része nem geostratégiában, gazdasági érdekben, és még csak nem is nemzeti érdekben gondolkodik majd: véleményük formálódását a személyes félelmek, tapasztalatok vagy éppen előítéletek strukturálhatják. S ez, tegyük hozzá, az idegenellenes, rasszista Le Pen majd’ két évtizede tartó felemelkedését figyelve nem is lenne olyan meglepő.  

Chirac bizonyára átlátja mindezt: meggyőződése szerint Franciaországnak és az EU-nak érdeke Törökország csatlakozása. Valószínűleg úgy okoskodik, hogy az állampolgárokat vagy sikerül meggyőzni az elkövetkezendő években a török csatlakozás helyességéről, s akkor nincs probléma, nyugodtan referendumra lehet bocsátani a kérdést, vagy nem: azonban ha ez utóbbi történik, akkor a népszavazási ígérettel már úgyis az utód(ok)nak kell majd elszámolni.    

A másik, talán a török csatlakozás kérdésénél is súlyosabb vita az Unió új alkotmányához köthető. A probléma gyökere, hogy az új alkotmányos szerződést a franciák – Chirac ígéretéhez híven - szintén népszavazáson fogják jóváhagyni. Pár hónapja azonban egy hatalmas blamázs réme lebeg a francia elnök szeme előtt: az ellenzéki szocialistákról (PSF) ugyanis kiderült, egy részük elutasítja az alkotmánytervezetet, mondván, az túlságosan liberális. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szocialista párt ne alakítana ki egységes álláspontot az alkotmánytervezettel kapcsolatban, december elején ugyanis belső referendumon határozzák meg a párt végleges döntését az alkotmány támogatásáról vagy elutasításáról.  

Halvány reményt adhat a majdani  országos népszavazás sikeréért aggódóknak, hogy a már idézett közvélemény-kutató júniusban az igenre szavazók többségét mutatta ki (58%), itt is magas azonban (mintegy 20 százalék) a bizonytalanok aránya. Figyelembe véve, hogy a szocialisták és szövetségeseik jelenleg jóval magasabb támogatottsággal bírnak, mint a Chirac vezette UMP, a decemberi párt-szavazás egyelőre beláthatatlan hatással lehet az országos népszavazás végleges eredményére is. Decemberig mindenképpen nyitott marad a kérdés.

Chirac rendkívül nehéz helyzetben van, hiszen egy esetleges sikertelen népszavazás (és a ratifikálás elmaradása) nemcsak személyes bukását eredményezhetné, hanem hosszú időre megakaszthatná az egész Unió fejlődését. Az elnök ezek után valószínűleg ezerszer meggondolja, továbbra is szereti-e még a gaullizmus közvetlen demokrácia-eszményét.