Európai multikulti

2004. április 21.
-Kiss Kinga

A EU-bővítés közeledtével egyre gyakoribbá vált a csatlakozó országok sajátosságainak, kultúrájának leértékelődésétől való félelem. Ez olyannyira elhatalmasodott mind európai, mind hazai szinten, hogy a multikultúra, mint fogalom elvesztette eredeti jelentését, pejoratív formát öltött, a kulturális leépülés és a hagyományok elnyomásának desztópikus zálogává vált.

Hazánkban egyre többen vélekednek úgy, hogy a kultúra eladható árucikké vált. Mint ahogyan azt Pallagi Ferenc újságíró (2000) kifejti, a modern korunk emberére a multikultúra „mindent elárasztó szennye zúdul”, akárcsak a globalizált nemzetközi pénztőke világméretekben érvényesülő befolyása a tömegek anyagi és szellemi életére. Legfontosabb célja az, hogy olyan fogyasztói társadalmat építsen ki, amelyben a tömegember „ szellemi rabszolgaként” a neki felkínált silány médiakultúrát követi. Ennek a „kultúrának” semmi köze sincs az értékeket hordozó műveltséghez /az erkölcsileg is értékes gondolkodásmódhoz, életmódhoz és magatartásformához/, hiszen az egyént és a közösséget nem értékteremtésre sarkallja, hanem fogyasztásra.

E gondolkodásmód mögött a legtöbb esetben az Európai Unióval kapcsolatos hiányos tudás, ill. téves informáltság áll. Az Unió több szerződést is létrehozott a nemzeti kultúrák és hagyományaik megőrzésére és támogatására.

A kulturális politika az oktatáshoz hasonlóan csak a Maastrichti Szerződéssel jelent meg közösségi szinten. A Maastrichti Szerződés egyik fő célkitűzése volt, hogy a korábban inkább gazdasági és kereskedelmi célzatú integrációt olyan területekkel szélesítse, amelyek az állampolgárokhoz is közelebb viszik az Európai Uniót és ezáltal erősítik az európai egységhez való tartozás érzését, ezen keresztül pedig az európai integráció legitimitását. E tekintetben a kulturális politikának kiemelkedő szerepe van. A Maastrichti Szerződés ezért már az EK Szerződés 3. cikkébe, a közösségi célkitűzések felsorolásába beillesztette azt a feladatot, hogy a Közösségnek hozzá kell járulnia a tagállamok kultúrájának virágzásához. Emellett a kulturális politika önálló címként is bekerült a Szerződésbe (EKSZ XII. cím).

A kulturális politika konkrét céljait a Szerződés 151. cikke (korábbi 128. cikk) pontosítja. A 151. cikk értelmében a Közösségnek úgy kell segíteni a tagállamok kultúráinak virágzását, hogy közben tiszteletben tartja a nemzeti és regionális különbségeket, és előtérbe emeli a közös kulturális örökséget. Később e célkitűzésből született meg az EU mottójává is vált „egység a különbözőségben” ( angolul : Unity in diversity) jelmondat, amely a multikulturális, de mégis egységes EU létét hangsúlyozza.

Így tehát nem igaz, hogy az Unióban fellépő mutikulturális hatás az Unió növekedése közben lerombol minden valódi értéket: megfosztja a személyiséget az önállóságától és a jellemétől (az egyéniségétől); szétrombolja a családi és közösségi értékeket, kapcsolatokat. Valamint az sem igaz, hogy városban és falun (az iparban, a kereskedelemben, a mezőgazdaságban) tönkreteszi a kisgazdaságokat, a hagyományos munkakultúrát, elsilányítja az anyanyelvet, a nemzeti, népi kultúrát és hagyományokat, megsemmisíti a keresztény szellemiséget, totális erkölcsi és lelki züllésbe taszít, kormányokat, nemzeteket tart a markában, hiszen tőkeerejét felhasználva zsarolni tudja őket.

Épp ellenkezőleg, a 151. cikk értelmében a közösség fellépésének bátorítania kell a tagállamok együttműködését, és szükség szerint ki kell egészítenie, támogatnia kell tevékenységüket a következő területeken: az európai kultúra terjesztése és ismeretségének javítása; a kulturális örökség védelme; a kulturális csere ösztönzése; a művészeti és irodalmi alkotások támogatása. A 151. cikk előírja, hogy a Közösségnek figyelembe kell vennie a kulturális szempontokat egyéb tevékenységei során is, különösen annak érdekében, hogy előmozdítsa és tiszteletben tartsa a kulturális sokszínűséget. E célok érdekében a Tanács és a Parlament az együttdöntési eljárás keretében közösen ösztönző intézkedéseket fogadhatnak el, nem érintve a tagállamok szabályozásának, jogrendszerének harmonizálását. Fontos megjegyezni, hogy a jogharmonizáció kizárásával így a kulturális politika is - a közösségi oktatási politikához hasonlóan - csupán közösségi programok, kezdeményezések indítására korlátozódik. A tagállamok tehát megőrizték önállóságukat e területen, és a Közösség feladata elsősorban a tagállamok együttműködésének elősegítése, támogatása lett.

A tagállamok szuverenitásuk fenntartásához a kultúra területén kiemelten ragaszkodnak, amit az is igazol, hogy az együttdöntési eljárás e területen - ritka kivételként - a Tanácsban egyhangú döntéshozatallal párosul.