Újabb űrverseny

A hidegháború befejeztével alábbhagyott az addigi űrverseny. Még a nyolcvanas években komoly fejlesztések folytak mindkét oldalon – az amerikai csillagháborús terv, valamint a szovjet űrrepülőgép, a Burán megalkotása is erre az időszakra esik - addig a kilencvenes évektől érezhetően elfordult a figyelem és a pénz erről a területről. Viszont az utóbbi másfél évtizedben több ország is komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy megalapozzák a maguk űrprogramját. A legmesszebbre Kína jutott. Kiváló lehetőség a nagyhatalmiság igazolására, hogy képes volt az USA és a Szovjetunió után harmadikként önerőből embert juttatnia a világűrbe.

Oroszország

Kettőség jellemzi a mai orosz űrhajózás helyzetét. Egyfelől a szovjet időkhöz képest jelentősen kevesebb pénzből kell gazdálkodnia az Orosz Űrhivatalnak, a Rosszkozmosznak, másfelől ők képesek csak jelenleg embert juttatni rendszeresen a világűrbe, amíg az amerikai űrsiklók nem üzemképesek. Így az oroszok látják el jelenleg a nemzetközi űrállomást, ők végzik a személyzet cseréjét, valamint a teherszállítást is. A jelenleg használt technológia azonban több mint negyven éves. A Szojuz rakéták viszonylag olcsóak, megbízhatóak, jelentős hátrányuk azonban, hogy csak egyszer használhatóak és csak három személyt képesek szállítani. Így az űrturizmus lehetősége is korlátozott, amely jelentősen segítene az orosz űrhajózási hivatal, a Roszkozmosz anyagi helyzetén. Az orosz űrhajók indításának központja továbbra is Bajkonurban (Kazahsztán) található. A Szovjetunió felbomlása óta Oroszország bérli a létesítményt. A bérleti szerződést tavaly 2050-ig meghosszabbították, évi száztizenöt millió dollár bérleti díj ellenében. Valamint megegyezés született a két ország között, hogy kibővítik az eddigi létesítményeket és új kilövőállást építenek, a kazah fél pedig bekapcsolódik az űrprogramba (idén pályára is állítják első műholdjukat). Az orosz mérnökök ezalatt a Szojuz kiváltásán dolgoznak. Az eddigi tervek szerint az új űrhajó egy hatszemélyes, legalább huszonötször használatos egység lenne. A Marsra való űrszondák küldése a további tervek között szerepel. Az orosz mérnökök 2008-2009 környékére teszik az újabb egység indítását, amire a Duma is megszavazta már a pénzt. Nem kis részben az olajbevételeknek köszönhető, hogy az orosz űrprogram lassan újjáéledni látszik.

Egyesült Államok

A vitathatatlanul kibontakozó félben lévő új űrverseny egyben a Hidegháború utáni nemzetközi viszonyok szemléletes modelljének tűnik. Eszerint bár az Egyesült Államok – ezúttal technológiai, infrastrukturális és humán-erőforrás terén megnyilvánuló – előnye továbbra is magasan a többi szóba jöhető aktor fölé pozícionálja (Amerika ma is többet költ űrkutatásra, mint a világ többi országa együttvéve), ám e különbségek között lassan zárulni látszik az olló. India, Kína, japán és Izrael is önálló rakétaprogrammal rendelkezik már, s több más állam hasonló tervek megvalósításán dolgozik intenzíven. Ugyanakkor tény, hogy jelenleg az amerikaiak nem képesek embert és eszközöket az űrbe juttatni az oroszok segítsége nélkül. Az új amerikai űrpolitika a multipolaritás e konkrét kihívásra szándékozik választ adni azon területek (hírszerzés, kommunikáció, információ-áramoltatás) bevonásával, amelyekben jelenlegi előnye a legstabilabbnak tűnik. Ennek alapján a Hidegháború alatt alapvetően békés célkitűzésekben (Apolló-program) megnyilvánuló törekvések a mai konzervatív washingtoni kurzus alatt (a New American Century neokonzervatív irányelv-rendszernek megfelelően) nyíltan biztonságpolitikai szemponttá alakították az űrprogram folytatását, a távlati spekulációk között pedig az űrháborúra (mint a jövő potenciális konfliktustípusára) való konkrét felkészülés is szerepel (ezt Rumsfeld védelmi miniszter 2001. májusában hivatalosan is bejelentette). Új-Mexikó szövetségi államban folyik az űrben alkalmazható fegyvertechnológiák kutatása. E felfogás a feltörekvő hatalmak (így Kína) békés célú programjait katonai fejlesztési folyamatok álcájának tekinti. A szimbolikus kihívásnak megfelelve az Egyesült Államok a hagyományos expedíciók terén is igyekszik visszaverni az űr meghódításáért járó kizárólagos presztízs elvesztésének veszélyét, s az első kínai űrhajós sikerét követően, 2003. decemberében az elnök Hold-bázisok létesítésének, majd Mars-expedícióknak a kerettervét is bejelentette.

Kína

A kínai űrprogram az 1980-as évek második felétől fogva folyamatosan fejlődik. Mindennek az alapja Kína folyamatos gazdasági fejlődése, mely stabil hátteret biztosít a kutatásokhoz. A kínai eredményeknek nemcsak külföldön, hanem belföldön is nagy (szimbolikus) szerepe van. A „kommunizmus” kiüresedett fogalmát a kínai vezetés hosszú ideje a nacionalizmussal igyekszik helyettesíteni. A hazafiságot érzését és a vezetés legitimitását mi sem szolgálja jobban, mint a látványos űrsikerek. A 90-es években a különböző műholdrendszerek kiépítésével voltak elfoglalva, és mivel a kínai rakéták az amerikaiakhoz és az európaiakhoz viszonyítva olcsóbbak és mindemellett megbízhatóak voltak, nagyszámú kereskedelmi műhold pályára állításával bízták meg őket. A múlt évtizedben az indítások körülbelül 30 százaléka volt kereskedelmi célú, mára ez a tevékenység kisebb súllyal szerepel a távol-keleti ország űrprogramjában. Kína eddig két űrhajóval három űrhajóst jutatott a világűrbe saját erőből. Ezzel a teljesítményével harmadik a világon. A további tervek megegyeznek a korábbi szovjet és amerikai űrprogramok lépcsőfokaival: női űrhajós, űrséta, űrállomás, Hold-program, Mars-program. Mindezt fokozatosan akarják megvalósítani, a Holdra-szállás például 2017-ben esedékes. A kínai tervekben mindent önállóan igyekeznek elérni, például nem tervezik a csatlakozást a Nemzetközi Űrállomáshoz. Az amerikai és orosz űrprogramok újragondolása lehet a látványos sikerek kiváltója. Pekingi tisztviselők minden nyilatkozatukban azt hangsúlyozzák, hogy az ország űrprogramja kizárólag békés célokat szolgál, amit külföldön meglehetős kétkedéssel fogadnak. Érthető, hiszen Kína folyamatosan állít pályára megfigyelő, hírszerzési műholdakat, másrészt a kínai űrprogram bár számos civil elemet tartalmaz, mégis a Központi Katonai Bizottság alá van rendelve.

Európai Unió

Az uniós tagországok közös erővel igyekeznek beszállni az űrprogramba, ám mint annyi más új közösségi kezdeményezés esetén, itt is gyakran akadozik a döntéshozatal, és ezáltal a végrehajtás. Egyre valószínűtlenebb annak a kitűzött célnak a tarthatósága, hogy az Európai Űrkutatási Ügynökség irányításával 2008-ra legalább 30 európai műhold keringjen a Föld körül, a Galileo nevű projekt keretében. A nézeteltérések hagyományosan a befizetések mértékéről szólnak, hiszen Németország nehezen emészti meg, hogy egy a franciák által irányított űr-programot pénzel. A Galileo technikailag annyira fejlett lesz, hogy túltesz majd az amerikai GPS és az orosz Glonass műhold-rendszereken. Érezhető több tagállam, az Egyesült Államok és Oroszország aggodalma annak kapcsán, hogy a jelek szerint a rendszer nyitott lesz India és Kína részvételére. A kereskedelmi célokon túl ugyanis a terrorizmus elleni harcban és a Schengeni-rendszerben is fel kívánnák használni a rendszert, így a partnerek gondos kiválasztása már az előkészítés során meghatározó jelentőségű.

Konklúzió

A kibontakozó űrprogramok bár látványos eredménnyel kecsegtetnek, úgy tűnik, hogy ezeket az egyes országok önállóan igyekeznek megvalósítani a jövőben is. Vannak együttműködések (lásd űrállomás, Galileo), de mindenki inkább maga akarja a problémákat megoldani, mert a nemzeti presztízs meghatározó jelentőségű. Az űrkutatás és utazás olyan kevés ország kiváltsága, hogy aki ebbe a klubba bekerül, méltán nevezheti magát fejlett országnak, térségnek.

     
   

Européer Külpolitikai Elemzések
fkke © 2005
info@europeer.hu