Orosz-kínai hadgyakorlat

Augusztus végén zajlott az a nyolc napos közös orosz-kínai hadgyakorlat a Távol-Keleten, amelyet a nemzetközi politikai élet szereplői különféleképpen ítélnek meg. Míg a részvevők a terrorizmus elleni harcra való összehangolásról beszélnek, addig az ázsiai országok és az Egyesült Államok aggódva tekintenek egy esetleges szorosabb együttműködésre. Tény, hogy egy jelentős orosz-kínai közeledés a csendes-óceáni erőegyensúlyt gyökeresen átrendezné. A nyílt szakítás természetesen senkinek sem érdeke, de biztosra vehető, hogy a csendes-óceáni térségben az erőviszonyok átalakulásának lehetünk tanúi. A kérdés inkább az, hogy a felek milyen messzire hajlandók elmenni az érdekszférák újraosztása során?

Bővülő kapcsolatok

Kína és Oroszország viszonya az elmúlt században nem volt vitáktól mentes. Az ötvenes évek közepén ideológiainak beállított, de puszta anyagi javakon való vita szakításhoz vezetett, és az 1969-es a Usszuri-folyónál történt fegyveres konfliktusban tetőzött. A viták hátterében akkor az állt, hogy a Szovjetunió nem volt hajlandó átadni az atomtitkot Kínának, így az végül önerőből 1964-re maga fejlesztette ki saját nukleáris bombáját. A határkérdésre már a bomba létezésének tudatában helyeződött át a hangsúly. A még abban az évben megindult tárgyalások csak 2004 decemberében fejeződtek be, ekkorra sikerült ugyanis megállapodnia a két félnek a négyezer-kétszázhatvan kilométer hosszú határszakasz szinte teljes egészében.

A két ország viszonyában egyébként is csak a kilencvenes évek közepétől figyelhető meg javulás, melyet jeleznek a folyamatosan bővülő gazdasági kapcsolatok is, amelyek az ezredforduló után öltöttek jelentősebb méreteket. A két ország közötti viszony javulásának további jele, hogy Moszkva hajlandóságot mutat arra, hogy a kínai vállalatok részesedéseket szerezzenek a féltve őrzött olajvállalatokban (igaz, ezekre napjainkban az egyre szorosabb állami felügyelet, semmint a privatizáció a jellemző). Az utóbbi négy évben az orosz fegyvereladások értéke is ugrásszerűen megnőtt. 2000-től kezdve, mintegy évi kétmilliárd dollár értékben exportált Oroszország fegyvereket Kínába, amelyek között akadt repülőgép, tengeralattjáró és romboló is. Az átadott eszközök széles skálája azt is jelzi, hogy Moszkva kevésbé tart már attól, hogy saját fegyvereit Peking esetleg Oroszország ellen fordítja.

Misszió 2005

Augusztus 18-26 között került sor a "Misszió 2005" elnevezésű közös orosz-kínai hadgyakorlatra. A manőverben légi, szárazföldi és vízi egységek egyaránt részt vettek, összesen mintegy tízezer fő, jelentős részben kínaiak. A hadgyakorlat célja egy esetleges terrortámadás vagy szakadár akció elhárítása volt. A gyakorlat első felében az „ENSZ felkérésre” reagáló orosz és kínai vízi egységek tengeri csatában megtörték a szakadárok ellenállását, majd blokádot vontak az érintett térség köré. Ezután nagyszabású partraszállás következett, amit az ellenséges erők „lefegyverzése” követett. A hadgyakorlatban részt vettek orosz gyártmányú, atomtöltet célba juttatására is alkalmas Tu-95-ös stratégiai és Tu-22M jelzésű nagy hatótávolságú bombázók is. A felvonultatott eszközök között számos hadihajó és tengeralattjáró is megtalálható volt, amelyek nem a terrorizmus elleni harc szokásos eszközei. Kérdés, hogy egy terrorelhárító akció során, miért van szükség stratégiai bombázókra és hadihajókra? A válasz sokak számára egyértelműnek tűnik: többek szerint egy esetleges tajvani invázió előkészületének tekintették az egész gyakorlatot. Ezzel szemben az orosz és kínai tábornokok folyamatosan hangsúlyozták nyilatkozatukban, hogy a gyakorlat nem irányul harmadik államok irányába. Persze az amerikaiak aggályait csak növelte, hogy ellentétben a közép-ázsiai országokkal és Iránnal, még megfigyelőként sem kaptak helyet a hadgyakorlaton.

A Oroszország és Kína tulajdonképpen egy hónapon belül így már másodszor tartott látványos demonstrációt érdekszférái határainak bemutatásából. Az első júliusban történt a Sanghaji Együttműködési Szervezet júliusi Asztanában tartott csúcstalálkozóján, ahol az Afganisztánban harcoló szövetséges csapatokat szólították fel a kirgizisztáni és üzbegisztáni légi támaszpontok elhagyására.

Növekvő kínai nyomás Tajvanon

Az év elejétől kezdve Peking egyre inkább igyekszik nyomást gyakorolni a tajvani vezetésre. Még januárban elfogadtak egy törvényt, amely szerint, ha Tajpej formálisan is kikiáltja függetlenségét, a Kínai Néphadsereg azonnali támadást intéz a sziget ellen. Ez a törvény semmiben sem segítette a két ország között egyensúlyozó Amerikai Egyesült Államok szerepét. Igaz az USA az "egy Kína" elvet vallja, ám garanciát is vállalt Tajvan sérthetetlenségére. Így Peking sűrűsödő üzengetései érthetően aggodalommal töltik el. Kiváltképpen az, ha a kínai hadsereg egy magas rangú tábornoka – igaz magánvéleményként, amit azonban a vezetés egy percig sem cáfolt – atomcsapással fenyegeti az Egyesült Államokat. Donald Rumsfeld védelmi miniszter is, elemzőkre hivatkozva, valós veszélyként számolt Kína katonai megerősödésével, amihez a hosszú évek óta szárnyaló kínai gazdaság kiváló környezetet is teremt. A hivatalos statisztikák
szerint Peking évente több mint tíz százalékkal növeli védelmi kiadásait. Ha mindehhez hozzátesszük azokat a „bújtatott” tételeket, amelyek nem a költségvetésben nem a katonai kiadások rovatban találhatóak, akkor hosszútávra predesztinálható egy rendkívül fejlett kínai hadsereg.

Konklúzió

A hadgyakorlat két célt szolgált. Egyrészt, hogy Oroszország bemutathassa legújabb hadi eszközeit a kínai vevőknek. Másrészt, hogy a Sanghaji Együttműködés Szervezetének két nagyhatalma demonstrálja a világ felé, Ázsia érdekszféráinak újraosztásakor határozottan fel kívánnak lépni érdekeik érvényesítéséért. Mindeközben Peking számára újabb alkalom adódott, hogy nyomást gyakorolhasson Tajvanra. Természetesen még nincs szó a két ország szoros katonai együttműködésről, de azt demonstrálni tudták, hogy ha kell, képesek együtt cselekedni. Ezzel pedig csorbulni látszik az Egyesült Államok hegemonisztikus hatalma a csendes-óceáni térségben.

Készült: 2005. szeptember 18.