Mire számíthat Irán a BT előtt?

Döntés született Bécsben: többek között az Európai Unió javaslatának megfelelően a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség az ENSZ BT elé idézi Iránt, amiért az nem teljesíti maradéktalanul az atomsorompó-egyezményben vállaltakat. A kérdésben mindig is elszánt Egyesült Államok mellett a kizárólag tárgyalásos megoldást szorgalmazó Oroszország, Kína és India is megszavazta a határozatot. Így a korábbi aggodalmakat - miszerint az ügy BT elé való cipelése automatikusan eszkalálná a kialakult helyzetet - félre tették a tárgyaló felek, és a nemzetközi közösség legnagyobb súllyal rendelkező intézményére bízzák a döntést. A háttérben meghúzódó tárgyalások alapján azonban már most tudható, hogy nem valószínűsíthető komoly gazdasági szankciók bevezetése Irán ellen.

Irán külkapcsolatai

A második világháború óta Irán folyamatos diplomáciai és fegyveres összetűzések között éli mindennapjait. Az elmúlt évtizedek rendkívül összetett közel-keleti történéseit jól mutatja az iráni atomkutatások kezdete és a jelenlegi állapot közötti különbség. 1956-ban ugyanis az iráni atomprogram úgy kezdődött, hogy a teheráni egyetem az Egyesült Államoktól vásárolt tanreaktort. Ehhez képest Irán, a közel-keleti történések egyik legmeghatározóbb szereplőjeként jutott el napjainkra oda, hogy az Egyesült Államok a "gonosz tengelye" egyik országaként tartja számon, és atombomba előállításával vádolja. Irán nem tart fenn diplomáciai kapcsolatot az Egyesült Államokkal és Izraellel, sőt, 2002 eleje óta az Egyesült Államoknak is egyértelmű politikája, hogy még az iráni reformpártiakat sem támogatja a mindent irányító Örök Tanácsának papságával szemben. Ehelyett a nyílt konfrontációt vállalva támogatnának egy teljes körű rendszerváltozást és demokratikus helyreállítást (amolyan afganisztáni mintára).

Ezzel egyidőben az iráni vezetés tudatosan törekszik arra, hogy a világ más vezető hatalmaival egy elfogadható viszonyt ápoljon, különös tekintettel az ENSZ BT tagokra. Így az Európai Unió kapcsolata kielégítőnek mondható az iszlám országgal, nagyrészt a gazdasági együttműködéseknek köszönhetően. India és Kína kapcsolata Iránnal gyakran ambivalens ugyan, ám egyfajta ki nem mondott barátságként kezelendő napjainkban, hiszen mindhárom a gyors iparosodás és fejlődés problematikáival küszködik, miközben az Egyesült Államok hegemóniáját igyekeznek megszüntetni. Irán ennél is szorosabb kapcsolatot ápol a szintén ENSZ BT tag Oroszországgal. A két ország a közép-ázsiai és közel-keleti térségek stabilizációjában egyaránt politikailag érdekelt, különös tekintettel az energiaforrások (pl. Kaszpi-tenger vidéke) biztosításában. Oroszország legfontosabb szövetségese a térségben Irán . Bizonyítja ezt mind az atomprogramban való orosz részvétel, mind a Teheránnak történő fegyvereladások. Moszkvának szüksége van egy stabil és megbízható szövetségesre a térségben, amely képes stabilizáló szerepet betölteni. Nem szabad elfelejteni, hogy Irán hosszú határszakaszokon határos Türkmenisztánnal. Egy esetleges iráni fordulat és az abból következő bizonytalanság könnyen alááshatja a Türkménbasi helyzetét, ami előrevetítené a színes forradalmak további folytatását a közép-ázsiai térségben. Ez a moszkvai vezetés számára akkor sem hízelgő perspektíva, ha az utóbbi időben az orosz főváros és Ashgabad viszonya egyáltalán nem felhőtlen.

Az atomprogram céljai

A teheráni vezetés az iráni atomprogramot közel két évtizeden át eltitkolta a nemzetközi közösség elől, annak ellenére, hogy az atomcsend és atomsorompó egyezmények aláírásából adódóan folyamatosan számot kellett volna adnia a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek. Fontos megjegyezni, hogy Iránnak - mint bármely más országnak a Földön - joga van kiépíteni saját nukleáris iparát (kezdve az uránbányászattól egészen az atomerőművekig) abban az esetben, ha mindez békés célokat szolgál. Az atombomba kutatások, amelynek tényét a nyugati országok vezetői gyanítják, természetesen nem fér bele semmilyen hatályos nemzetközi szerződésbe sem.

A "Miért van szüksége Iránnak atomenergiára?" kérdésre kétféle válasz adható, bár egyik sem zárja ki a másikat. Egyrészt az ország a világ negyedik legnagyobb kőolaj és második földgáz exportőre. E két energiahordozó exportja adja a bruttó hazai termék döntő hányadát, így a hazai fogyasztás mérséklése értelemszerűen – amennyiben a kellő kapacitású infrastruktúra rendelkezésre áll – növeli a külföldön eladható mennyiséget. Másodsorban Irán a térség legdinamikusabban fejlődő gazdasága, ami az energia szükségletek folyamatos emelkedésével jár.

A BT-tagok érdekei

Egy esetleges precíziós támadás lehetősége komoly veszteséggel is járhat a támadókra nézve. Ugyanis Irán – orosz segítséggel – pályára állított egy katonai műholdat, valamint egy légvédelmi rendszert is vásárolt Moszkvától. Mindemellett nem kizárható az sem, hogy Irán betartja azt a fenyegetését, miszerint egy támadás esetén azonnali csapást mérne izraeli és amerikai támaszpontok ellen, amit könnyedén megtehet ballisztikus rakétáival. Az esetleges katonai támadás politikai okok miatt is teljes mértékben kizárható. Az Egyesült Államoknak ismét fel kellene vállalnia egy ENSZ BT határozat nélküli támadást, ezúttal még az iraki háborúnál is kisebb nemzetközi támogatás mellett. Az Egyesült Államok egymagában alkalmatlan lenne egy teljes körű változást kikényszeríteni katonai eszközökkel, az iraki nehézségek is ezt mutatják. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok tulajdonképpen elfogadja a jelenlegi lassú diplomáciai tárgyalások folyamatát.

Az Irán elleni esetleges gazdasági szankcióknak komoly következményei lehetnek, mind az országra, mind a tágabb régióra nézve. Az ország fő bevételeit az olaj és a földgáz exportjából befolyt összegek adják, ezek kiesése komoly érvágást jelentene az ország gazdaságának, amely nemcsak az atomprogramot hátráltatná, hanem az életszintvonalat is jelentősen visszavetné. Gondoljunk csak az Irakkal szemben alkalmazott szankciókra a kilencvenes évek elején. Már most, a hétvégi IAEA döntéskor lehet azonban látni, hogy még a gazdasági szankcióknak sem túl nagy a lehetősége. Az ügy ENSZ BT elé való küldését is csak azért tudták meghozni az IAEA-ban, mert Oroszág és Kína elfogadtatta, hogy semmiféle szankciót nem várnak el a BT-től. Érthető, hiszen Kína egyre nagyobb szerepet játszik Irán gazdasági életében. Jelentős kínai beruházások kezdődtek meg, egyrészt az olajiparban, másrészt egyéb infrastruktúrák kiépítésében. Jó példa erre, hogy a teheráni metrót kínai vállalatok építik. Emellett az iráni olaj egyre nagyobb mértékben irányul a távol-keleti országba. Így egy gazdasági szankció egyáltalán nem érdeke Pekingnek, mivel a rendkívüli ütemben fejlődő gazdaságnak minden egyes csepp olajra szüksége van.

Moszkva még január folyamán felajánlotta, hogy az Iránban bányászott uránércet Oroszországban dúsítanák. Ezzel a lépéssel tulajdonképpen Iránnak azt a lehetőségét csökkentenék, hogy maga olyan mennyiségben és minőségben állítson elő hasadóanyagot, amely akár egy atombombához is megfelelő lenne. Ezt a javaslatot akkor az iráni vezetés hosszas vonakodás után elfogadta. Az elmúlt napokban Teherán többször kijelentette, hogy amennyiben a Biztonsági Tanács elé kerül az ügy, lemond az orosz ajánlatról, és maga fogja elvégezni a dúsítási fázist is. Most, amikor az ügy tényleges a bizottság előtt van, és már nem csak fenyegetés, Iránnak érdemes átgondolnia újból a javaslatot. A javaslat elfogadtatásának lebegtetésével ugyanis értékes heteket nyerhet, mialatt tovább folytathatja kísérleteit. Február 16-án folytatódik Moszkvában az egyeztetés Oroszország ajánlatáról, majd márciusra várható a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentése. Ennek részletes beszámolóját is figyelembe véve dönthet a Biztonsági Tanács az esetleges szankciókról, illetve beavatkozásról valamikor március végén, áprilisban.

A helyzet valószínűleg nem oldódik meg azzal, hogy a Biztonsági Tanács elé kerül az ügy. A következő hetekben újabb alkudozások kezdődnek, és kölcsönös retorziók kilátásba helyezése történik majd, mind a nemzetközi közösség, mind Teherán részéről. A lassan folyó és rendszeresen újabb határidőket felállító diplomáciai tárgyalások, valamint egy eredmény nélküli BT ülés a legtöbb fél számára elfogadható és természetszerű lehet a jelen helyzetben. Kérdés persze, hogy az amerikai külpolitikai vezetés meddig hajlandó átengedni az irányítást az Európai Uniónak és Oroszországnak.